A mi adventi naptárunk

Ha az ember két kultúra metszetében nevelgeti a gyerekeit, akkor időnként bizony szüksége van egy kis találékonyságra. A holland-magyar családok esetében ez különösen igaz a november-decemberi ünnepkör idején.
Már írtam róla, hogy itt mennyi édesség és ajándék záporozik a gyerekekre ebben az időszakban. Amikor november közepétől egyfolytában a Mikulás töltögeti a kiscipőket, akkor vajon hogyan tudom ebbe belesimítani az adventi várakozást úgy, hogy az különleges legyen, ne csak még egy meglepi a többi között?
Sok-sok évvel ezelőtt merült föl bennem ez a kérdés először, amikor két pici gyerekemnek szerettem volna adventi naptárt készíteni. Mivel nem volt időm varrogatni, pepecselni, valami egyszerűre vágytam, ami mégsem csokiról meg ajándékról szól, hanem pusztán a csodavárásról, a napok számlálásáról. Így született meg a mi családi verziónk, amit azóta is minden évben nagy örömmel várnak a gyerekek.
Az ötlet roppant egyszerű, nem kell hozzá más, mint egy ív karton és karácsonyi matricák. A gyerekek által kiválasztott kartonból (általában arany és ezüst a kedvenc) kivágok egy karácsonyi figurát a "megrendelő" óhaja szerint (fenyőfát, csillagot, harangot, gyertyát, angyalkát stb.). Nem vagyok nagy rajztehetség, de itt az egyszerű vonalak pont megfelelnek. Egy A4-es lapra megrajzolva a szimmetrikus alak felét éppen jó sablont kapunk.
Az így kivágott naptárt kitesszük a nappaliban egy központi helyre, és a gyerekek minden nap felragaszthatnak rá egy karácsonyi matricát. Volt olyan év is, amikor fehér kartonból készült a naptár, és nem matricákat ragasztottunk rá, hanem beosztottuk 24 részre, és minden nap rajzoltunk vagy írtunk rá valamit, ami azt a napot különlegessé tette.
Természetesen minden gyerek saját naptárt kap, amit a maga kedve szerint díszíthet naponta. Engem minden évben újra és újra meghatott, hogy a gyerekek mennyire tudnak örülni annak a végtelenül egyszerű dolognak, hogy minden este felragaszthatnak egy újabb matricát az adventi naptárra. A vacsoránál megbeszélték, hogy ki fog aznap hópelyhet ragasztani, ki csillagot, és a különlegesen szép matricákat hogyan osztják majd el egymás között. Közben számolgattuk a napokat, és mire tele lettek a hóemberek, fenyőfák és angyalkák, éppen megérkezett a karácsony.

Vajon december melyik napján készült ez a régi fénykép? Az eredeti főszereplőt levágtam róla, de a háttérben felfedezhető a három adventi naptár a rajzok között.
Itt pedig az idei verzió, még díszítetlenül.

Multi-kulti találós kérdés

Spanyolországban lakik, gőzhajón utazik, fehér lovon közlekedik, több száz szerecsen munkást foglalkoztat, ki az?

A választ minden holland ovis tudja: a Mikulás.

Igen, mint minden évben, most is élőben közvetítette a tévé, ahogy ma délben megérkezett Hollandiába, hogy majd három héten keresztül járja az országot és osztogassa az ajándékokat, majd miután december 5-én az egész ország megünnepelte a születésnapját, szépen visszahajózzon Spanyolországba.
Furcsán hangzik mindez? Welcome to Holland.

Itt a Mikulás-időszak az év legizgalmasabb heteit jelenti a gyerekek számára, és december 5-e a legnagyobb családi ünnep. Nagyjából akkora a jelentősége, mint nálunk a Karácsonynak: országos hagyománya van, sok családban összegyűlik ilyenkor a rokonság, és mindenki sok-sok ajándékot kap. A kisgyerekek november közepe és december 5. között többször is kikészítik este a kiscipőjüket, és a Mikulásnak írt levelet, kívánságlistát, rajzot rejtenek bele, sőt gyakran egy répát is Amerigo, a Mikulás fehér lova számára, hogy reggel aztán édességet, pici ajándékot találjanak helyette. Azt persze minden gyerek tudja, hogy a Mikulás nem lehet egyszerre mindenhol, ezért segíti őt a rengeteg mókás szerecsen, akiket Fekete Pétereknek hívnak. Ebben az időszakban bárhol összefuthat velük az ember: utcán, boltban, buszon, iskolában, és amerre csak járnak, apró, kerek, barna, fűszeres ízű kekszet osztogatnak marokszámra, amelynek pepernoot a neve.

Mikulás bácsi természetesen ellátogat az óvodákba, iskolákba, sportegyesületekbe is, és akárcsak a mi Mikulásunk, nagy könyvét mindig magával viszi, amelyben pontosan föl van jegyezve, hogy melyik gyerek hogyan viselkedett egész évben.

Ajándékot kapni nagyon jó, de adni is legalább annyira. Ezért a nagyobb gyerekek, sőt a felnőttek is rengeteg munkával és fantáziával elkészített, saját fabrikálású meglepetést szoktak adni egymásnak. Ebbe rejtik az ajándékot, amelyet december 5-én adnak át, sokszor úgy, hogy az ajándékozó egy saját kis versikét is csatol a csomaghoz, amelyből a megajándékozott magára ismerhet. A meglepetés csomag is általában valami olyasmi, ami elárul valamit arról a személyről, akinek készült. Mi már készítettünk pl. focista srácoknak kartonból Ajax-mezt; nagy focipályát formázó dobozt játékosokkal, kapuval; hatalmas mobil telefont; de a gyerekek kaptak maguk is ajándékba másfél méter hosszú furulyát (a zenét tanuló), hatalmas könyvet (a könyvmoly), hörcsögtornatermet valósághű mini tornaeszközökkel (a hörcsögtulajdonos tornász).

Egyszóval kicsik és nagyok számára egyaránt izgalmas időszak következik. És mivel a XXI. században élünk, a tévé minden este külön Mikuláshíradóban számol be róla, hogy aznap éppen miféle galibát okoztak a kedves, de butácska Fekete Péterek szerte az országban.
Ma este sok-sok holland kisgyerek csillogó szemmel énekel majd a kiscsizmája mellett abban a reményben, hogy a Mikulás meghallja, és reggelre belecsempész valami meglepetést.

Margarétás mécsestartó

Amióta csak beköszöntöttek a hosszú, sötét esték, csendes motoszkálás hallatszott a lépcső alatti szekrényből minden este. Mintha valaki készülődne odabenn valamire. Napközben elcsendesült, de estefelé, ahogy villanyt gyújtottam, azonnal felélénkült. Jól van, jól, most dolgom van, majd valamikor nemsokára te is sorra kerülsz - mondogattam, de a motoszkálás, ficergés napról napra türelmetlenebbé vált.
Egy szombat reggel aztán már olyan hangosan visított a fülembe - no nem Harry Potter, hanem a horgolótűimet rejtő dobozka -, hogy nem volt más választásom: muszáj volt elővenni és letelepedni vele az ebédlőasztalhoz. Előtte azonban egy másik doboz, vagy inkább láda tartalmát borítottam az asztalra, és áhítattal pakolgattam a különböző színű fonalakat egymás mellé: vajon mi illik legjobban ehhez a sötétkékhez? Nagylányom készségesen sietett a segítségemre, így nem volt nehéz a választás, és egykettőre indulhatott a munka!

Hosszú téli estéken nagyon szeretem az ablakpárkányon, kisasztalon pislákoló mécsesek hangulatos fényét. Az évek során össze is gyűlt egy jó dobozra való mindenféle anyagú, színű és hangulatú mécsestartóm. Ezek nagy részét ajándékba kaptam, másokat magam vettem, párat a gyerekekkel együtt készítettünk. Most egy nagyon praktikus mécsestartó horgolásának láttam neki.

Az ötlet nagyikocka (granny squares) imádatomnak köszönhető, és annak a mintakönyvnek, amelyből már jópár kézimunka-ötletet merítettem. Elővettem egy poharat a konyhaszekrényből és megmértem a magasságát. Horgoltam két margarétás kockát - véletlenül pont megfelelő méretűek lettek, de ha túl kicsik lettek volna, akkor addig horgoltam volna őket körbe-körbe, amíg eléggé meg nem nőnek. Ezután horgoltam közéjük néhány pálcasort, hogy körbeérjék a poharat, és összehorgoltam a két darabot. Egy legyezős sor a tetejére, és el is készült a kis helyigényű, pohárból mécsestartót varázsoló margarétás huzat.

 

 Ha újra beköszönt a tavasz, akkor a pohár visszavándorol a konyhaszekrénybe, a huzat pedig szerényen beköltözik a többi mécsestartó közé a dobozba.

 Addig viszont minden este virágos jókedvem lesz, ha ránézek.

Mennyei sült zeller

Azt hiszem, általános igazság, hogy a szükség kreatívvá teszi az embert. Nos, a szükség ez esetben egy csúnya gyulladás okozta szájzár formájában jelentkezett.
Ha az ember majdnem két hétig csak másfél centire bírja kinyitni a száját, akkor bizony a legtöbb élelmiszer túl nagy falatnak bizonyul. Kezemben egy fél zellergumóval épp ezen töprengtem, meg azon, hogy mindezek fényében mit is főzzek vacsorára, amikor ragyogó ötletem támadt.
Ekkor persze még nem tudtam, hogy blogbejegyzésbe vagy szemeteskosárba való lesz-e az eredmény, mégis azonnal nekiláttam a megvalósításnak.
A zellert 1-1,5 cm vastag darabokra vágtam - legalább gond nélkül bele tudjak harapni, ha már ez a méretem. Egy teflontepsit vékonyan átkentem étolajjal, és belerakosgattam a zelletszeleteket. Megszórtam egy kis bazsalikommal, lehelletnyi sóval, és - most jön a lényeg - mindegyiket beborítottam egy ugyanakkora, vékony szelet holland kecskesajttal ("jong belegen geitenkaas" - Magyarországon ilyen sajtot még nem láttam, azt hiszem, ott gomolyát használnék helyette). Arra vigyáztam, hogy a sajtszeletek ne lógjanak le a zellerről, nehogy sülés közben "lekonyulva" megégjenek. Ezután nem volt más dolgom, mint a tepsit egy elegáns mozdulattal betolni a forró sütőbe, majd 25 perc múlva nekilátni az ínycsiklandozóan puha és illatos zellerszeleteknek. A kecskesajt lágysága a zeller karakteres ízével vegyülve minden zöldségimádót garantáltan a mennyországba röpít. Azt hiszem, ebédre friss, magos barna kenyérrel önmagában is tökéletes, de mi vacsorára ettük vajban sült citromos tengeri halfilével, kukoricás rizzsel, hollandi szósszal.

Így néztek ki a zellerszeletek sütés előtt. Készen sajnos nem jutott eszembe lefényképezni őket és mire észbe kaptam, elfogyott mind.

 

 

 

Majdnem híres

Ismertem egyszer egy jónevű ügyvéd házaspárt. Sokat dolgoztak, ugyanakkor élvezték az életet és intenzíven szerették a szépet. Nappalijukat több más műtárgy mellett egy különleges absztrakt festmény díszítette, amelyre nagyon büszkék voltak.
Amikor szert tettek rá, vacsorát rendeztek barátaik számára, akik jószerint mind a szellemi és gazdasági elithez tartoztak. Büszkén mutatták be a társaságnak a festményt, amely központi helyet kapott a nappali falán. A vendégek el voltak ragadtatva. Bár legtöbben még sohasem hallották a fiatal művész nevét, azt mindannyian elismerték, hogy nagyon tehetséges. Lelkesen méltatták a színek összhangját, az eredeti ecsetkezelést és a festmény rendkívüli hangulatát.
A házaspár láthatóan virult a büszkeségtől. A háziasszony a tőle megszokott elbűvölő mosollyal nyugtázta barátai műértő megjegyzéseit vacsora közben. A lazac fölött össze-összemosolygott férjével, aki a tőle megszokott lezser magabiztossággal zsebelte be az ismerősök irigykedő pillantásait.
Hangos kacagásban azonban csak akkor törtek ki mind a ketten, amikor az utolsó vendég is elhagyta a házat. A különleges festményt ugyanis egy héttel korábban két óvodás korú gyermekük alkotta.

Valami hasonló történt egyszer velem is, habár én nem készültem senkit megtréfálni. Kötöttem a kislányomnak egy pulcsit, a fonalat és a mintákat ő maga választotta hozzá. Puha türkizkék pulóver lett belőle, nagyon bohóka, "borzos" betéttel az elején.

Miután elkészült a mű, addig-addig nézegettem a maradék fonalat, míg egyszer csak azon kaptam magam, hogy már el is fogyott: stóla lett belőle. Végtelenül egyszerűen, lustakötéssel addig kötöttem többé-kevésbé véletlenszerűen váltogatva a színeket, míg egy nagy, puha téglalappá nem változott, amolyan "bújj-belém-elrejtelek-megmelegítelek" kendő lett belőle. Mivel az ilyeneket nagyon szeretem, örültem neki és egyből hordani is kezdtem. Igaz, borzos csíkjaival kicsit feltűnő jelenség, feltűnni pedig nem nagyon szeretek, de ennek a stólának még ezt is elnézem.

Egy napon aztán egy nagyon kedves ismerősöm sokatmondóan kérdezte, hogy ugye ebben és ebben a jónevű áruházban vettem a kendőt? Ő is látta ugyanis, és majdnem meg is vette, csak végül túl drágának találta. Nos, én nem voltam olyan rutinos, mint ügyvéd ismerőseim, kissé amatőr módon bevallottam, hogy magam kötöttem a stólát, méghozzá maradékokból. Igaz, mást nehezen is mondhattam volna, mikor ott virított mellettem a lányom türkizkék, borzos elejű pulcsijában...

Márton napja

"November 11. az a nap,
mikor a lámpáson, mikor a lámpásom,
november 11. az a nap,
mikor a lámpásom világíthat."

Ma van Szent Márton napja, a gyerekek körében az év egyik legnagyszerűbb napja. Alig várják, hogy besötétedjen, és saját készítésű lámpásaikkal útnak indulhassanak.
Kisebb nagyobb csoportokban énekelve járják az utcákat és minden házba bekopognak, hogy bezsebelhessék a dicséreteket a szép lampionért és a jutalmat az éneklésért. Mire hazaérnek rekedten, fáradtan de boldogan, a táskájuk tele csokival, cukorkával, mandarinnal.

Mi már fél lábbal kezdünk kinőni a Márton járásból, a kamaszodó legnagyobbik már inkább itthon marad cukrot osztogatni a becsengető gyerekeknek. A középső szerencséje, hogy van egy kistesója, akit kísérni kell, így ő az idén (valószínűleg utoljára) még bezsebelheti a finomságokat. A legkisebb már napok óta be van sózva, a wc-ben már többször kipróbálta, hogyan világít a sötétben ősz ihlette lampionja, és lelkesen gyakorolja a dalokat. Az idén már csak ő készített lámpást az iskolában, a tanító néni egy végtelenül egyszerű, de remek ötlettel állt elő az idén:
A3-as papírra rajzoltak a gyerekek egy őszi képet. Ezután a papírlapot a tanító néni átkente étolajjal, amitől áttetsző, ugyanakkor strapabíró lett a papír (ami szeles, esős időben nagy előny!). Ezután már csak henger alakúra kellett tűzni, drótot erősíteni a tetejére akasztónak, és voila, kész is a lámpás. A mellette látható "torzonborz kalapevő" pedig itthoni termés, egy maradék fekete kartondarab ihlette a művészt.

Egyébként mindig meglep, hogy milyen találékonyak a tanító nénik, az évek során szebbnél szebb lámpásokat készítettek a gyerekek. A hangulat kedvéért íme egy kis ízelítő a korábbi évek lámpásaiból (legtöbbjük az iskolában készült, de van közöttük olyan is, amit a gyerekek itthon terveztek):

Őszi üvegmatricák

Reménytelen szürke az ég, és zuhog, csak zuhog egyre az eső. Ugyan mit is lehetne csinálni egy ilyen délutánon, hogy kicsit kellemesebb legyen kinézni az ablakon? Mi mást, mint néhány szép üvegmatricát készíteni, amelyek ilyenkor is az ősz legszebb színeit mutatják.

A gyerekekkel évek óta egyik kedvenc időtöltésünk az üvegmatricázás. Akár az interneten talált sablonokkal, akár saját rajzokkal látunk neki, mindig nagy siker. Igaz, kell hozzá némi türelem: először a sablonokat kell kiválasztani vagy megrajzolni. A legegyszerűbb, ha az ember A4-es papírt használ, és azt beleteszi egy átlátszó mappába, erre kerül majd a festék. Először meghúzom a fekete kontúrokat, aztán amikor ez megszáradt, jöhet a színorgia. Régebben minden részt egy-egy színnel töltöttünk ki, de most az őszi színkavalkádtól ihletve nekiálltunk kisérletezgeni egy kicsit. E barna-sárga-piros fa lombjába például fogpiszkálóval kanyarítottam ezeket a szép kis göndörkéket:

Amikor elkészült a kép, hagyni kell száradni egy napig, közben lehet még esetleg korrigálni, ha valahol túl vékony a festékréteg. A mi képeink így néztek ki száradás közben:

Aztán másnap óvatosan le kell fejteni a képet a fóliáról, vigyázva, hogy ne szakadjon ki vagy tapadjon össze. Szépen felsimítani az ablakra, és már lehet is benne gyönyörködni:

 

 

Ugye, hogy egyből jobb kedve lesz tőlük az embernek?

Kétszer kötött sál

Nyaktekerészeti mellfekvenc. Ma reggel a bicajon ülve ez jutott eszembe, ahogyan kisiskolás korunkban ritmusosan mondogattuk, jókat derülve a furcsa kifejezésen. Hát én most pontosan ilyet készítettem, hosszú-vékony tekergőset, egy rózsaszín, csipkés sál-kígyót.
Egy szép, szolid, nagyon puha, de önmagában talán kicsit konvencionális szürke kockás tunikához készült.

A kézimunkában számomra az az izgalmas, hogy hiába képzelem el előre, mit fogok készíteni, munka közben valahogy önálló életre kel a darab, és a kezem alatt szépen elmeséli, hogy ő milyen szeretne lenni valójában. És akkor nincs mese, vagy tiszteletben tartom őkelme óhaját, vagy csak azért is addig alakítgatom, amíg olyan nem lesz, amilyennek én elképzeltem.
Ez a sál például eredetileg halványrózsaszínnek készült, egy bizonyos árnyalatban, csakhogy olyan színű fonalat nem sikerült vennem sehol, ezért aztán egy jóval sötétebb színű fonalból kezdtem neki. Képzeletemben lágyan omló volt a sál, áttetsző a csipkeminta. A valóságban a horgolópamut kellemesen köthető alapanyagnak bizonyult, szépen ki is adta a csipkemintát, de lágyan omlónak éppen nem nevezném. És mivel a sima szemek mind a sál színén, a fodítottak meg a fonákján vannak, a két széle becsavarodott, tömzsi kígyócskává varázsolva csipkés álmomat.
Már egészen megbarátkoztam vele, hogy akkor ez egy mályvaszínű, "markáns" csipkekígyó lesz, amikor elfogyott a fonal. Sebaj, emlékeztem még rá, hogy hol vettem egy fél évvel ezelőtt, gondoltam, veszek még egy gombolyaggal. Így tudtam meg, amiről eddig fogalmam sem volt, hogy a fonalaknak is van szezonális divatja, és ennek megfelelően félévente változik a kollekció, akárcsak a konfekcióiparban. Az az árnyalat tehát már az interneten sem szerezhető be. No, ekkor komolyan töprengeni kezdtem, hogy mi legyen a sállal. Egészítsem ki egy másik színnel? Neeem. Mondjak le a két végére tervezett bojtokról? Semmiképp.

Végül feltúrtam az összes fonalrejtekhelyet a házban, és találtam egy hatalmas gombolyag vékony, babarózsaszín fonalat. Hurrá, a soha el nem fogyó gombolyag! Komolyan az, kötöttem már belőle ruhácskát a kislányomnak, babacipőt, gyereksálat, és még mindig ugyanannyi van belőle.

Nekiláttam tehát újra a hosszú, vékony, csipkés sálnak. Ezúttal a két szélére vékony rizsszegélyt is kötöttem, hátha így kevésbé göndörödik be.

Nos, akár a fejem tetejére is állhatok, ez a sál göndörödni akar, és punktum.  Kicsit azokra a nyolcvanas évekbeli hosszú, vékony sálakra emlékeztet így, amelyeket annak idején kötőgéppel kötöttek, és a két oldaluk szintén gyűrűsen betekeredett.

No, de ez egyáltalán nem baj, éppen ez a csipkemintával ötvözött tekeredés teszi izgalmassá ezt a sálat. És mivel most már nem kellett aggódnom, hogy túl kevés lesz az alapanyag, csak kötöttem és kötöttem... A végén alig bírtam abbahagyni.
Ilyen lett a végeredmény, aztán megmutatom a mintát is:

 

Jelmagyarázat: - sima, ╓ két szemet simán összekötök, ╖ egy szemet leemelek, a következőt simán lekötöm és a leemelt szemet áthúzom rajta, o ráhajtás
Nyolccal osztható szemszám + 2 szélszem. A rajzon a minta színe látszik, minden vissza sor csupa fordított. Maga a minta a szürke 8 szemből áll, ez ismétlődik tetsződlegesen sokszor. Érdemes megfigyelni a két szélét is, ahol szükség szerint el kell hagyni egy fogyasztást-ráhajtást, nehogy változzon a szemszám.

-	-	-	-	o	╓	-	-	-	-	-	-	o	╓	-	-	15
-	-	╖	o	-	-	-	o	╓	-	╖	o	-	-	-	-	13
-	-	-	╖	o	-	o	╓	-	-	-	╖	o	-	o	╓	11
-	-	-	-	-	o	╓	-	-	-	-	-	-	o	╓	-	9
o	╓	-	-	-	-	-	-	o	╓	-	-	-	-	-	-	7
-	-	-	o	╓	-	╖	o	-	-	-	o	╓	-	╖	o	5
-	-	o	╓	-	-	-	╖	o	-	o	╓	-	-	-	-	3
-	o	╓	-	-	-	-	-	-	o	╓	-	-	-	-	-	1