A hibajavításról #CsKM

A #CsKM májusi témájáról két jól ismert gondolat jut az eszembe. Az egyik egy József Attila idézet, amit gyerekkoromban szinte az anyatejjel szívtam magamba:

"Dolgozni csak pontosan, szépen, 

ahogy a csillag megy az égen, 

ugy érdemes." 

Ez a gondolat máig meghatározza a munkamorálomat. Legyen szó bármilyen feladatról, a legjobb tudásomat, ügyességemet teszem bele. Az évek során azonban azt is megtapasztaltam, hogy a pontos és szép munka nem mindig sikerül elsőre, és ezért fontos, hogy az ember türelmes legyen saját magával, és ne féljen hibázni. Woody Allen szavaival: "Ha soha nem csúszik be egyetlen gikszer sem, akkor biztos, hogy nem csinálsz semmit." Milyen igaz. 

Ami engem illet, inkább a gikszerek, mint a hibákról való rettegés. Imádok új dolgokat tanulni, új módszereket kipróbálni, sőt, ami már nagyon könnyen megy, az sokszor egyenesen untat. Az új dolgok viszont sokszor nem sikerülnek elsőre, néhány ügyetlen próbálkozásomat itt a blogon is megörökítettem már. Ha valami nem sikerül, akkkor addig próbálgatom, gyakorolom, amíg belejövök, mert az viszont nagyon fontos, hogy a végeredménnyel elégedett legyek, akár a magam örömére dolgozom valamin, akár valaki más számára. 

Ha alkotó munkáról van szó, mint pl. a kötés és horgolás, akkor munka közben többször is ellenőrzöm azt, amivel már elkészültem, így általában hamar felfedezem, ha valamit elrontottam. Horgolásnál egyszerűen visszabontható a munka addig a pontig, ahol a hiba van. Ez a horgolás előnye és hátránya is egyben. Mivel csak egyetlen szemet kell újra felvenni a tűre, nem macerás a visszabontás után folyatni a munkát. Viszont a visszabontás a javítás egyetlen lehetséges módja, így nagyon bosszantó, ha sokat kell bontani. 

A kötés előnye, hogy ha kicsi a hiba, akkor lehet helyileg is javítani. Az ember leereszti azt a néhány szemet, amit elrontott, és horgolótű segítségével "újraköti". Ez egy elég rizikós tevékenység, sok ügyesség és türelem kell hozzá, mert ha nem sikerül szépen visszaszedni a szemeket, akkor mégiscsak vissza kell bontani az egészet. Nekem legtöbbször sikerül így kijavítani a hibát, de ez persze a minta bonyolultságától is függ. 

Van olyan hiba, amit az ember utólag is el tud kendőzni. Pl. ha észreveszem, hogy elfelejtettem szaporítani valahol, akkor előfordul, hogy utólag is be lehet szúrni egy szaporítást anélkül, hogy látható lenne a különbség. Van viszont olyan minta, ami nem tűri a sumákolást, ilyenkor mese nincs, az eredeti helyen kell javítani. Ha pár szemet leengedve nem lehet, akkor a visszabontás a megoldás. Ha csak néhány sorról van szó, vagy nagyon bonyolult a mintakép, akkor általában szemenként visszaszedem és újrakötöm, de ha sokat kell bontani, akkor veszek egy mély lélegzetet, és kihúzom a tűt a munkából. Így a leggyorsabb a bontás, viszont ezt csak akkor alkalmazom, ha nagyon sokat kell bontani, vagy olyan a fonal, hogy utána viszonylag könnyen vissza is tudom szedni a szemeket a tűre. Előfordul, hogy a visszaszedés után nem vagyok teljesen biztos benne, hogy minden szemet jól vettem fel (pl. bonyolult csipkemintánál könnyű elnézni a dolgokat), ilyenkor - miután újra a tűn vannak a szemek - egyesével visszaszedek még egy sort a biztonság kedvéért, és csak azután kezdek újra kötni. 

Néha-néha még így is előfordul, hogy csak akkor veszek észre egy hibát, amikor már elkészült a mű. Mint pl. ezen a babatakarón, amit sok évvel ezelőtt a kisfiamnak kötöttem. Van rajta egy ici-pici hiba, de ezt bizony úgy hagytam. Egyrészt, mivel egyáltalán nem feltűnő, másrészt meg emlékeztetőül, hogy semmi/senki sem tökéletes, és az élettel együtt járnak a hibák is. 

Kedvenc kézimunka közösségeim #CsKM április

A hónap végére hagytam az áprilisi #CSKM bejegyzést. A hónap első fele eléggé zsúfot volt, de gondoltam, az egy hetes vakációm alatt lesz rá időm. Aztán olyan gyorsan eltelt ez a hét, hogy mire felocsúdtam, véget ért a szünidő és az április is. Nem baj, gyorsan bepótolom, hogy aztán egyből közzétehessem a májusi témát is.

A kézimunkázás számomra igazából egyszemélyes tevékenység. Az együtt hímezgető hölgyek karéja csak a viktoriánus regényekből ismerős, éppúgy, mint a közösen kukoricát morzsoló és közben énekelgető, mesélgető asszonyok képe az ének- és irodalomórákról. Az egyetlen társaságom a kézimunkázáshoz gyerekkoromban anyukám vagy nagymamám volt, akik megtanítottak bánni a fonallal, cérnával. Felnőttként évekig eszembe sem jutott, hogy társakat keressek a hobbitevékenységeimhez, sőt huszon- és harmincas éveimben itt Hollandiában egyenesen az volt a benyomásom, hogy még ha keresnék, sem találnék. A saját korombeli nők nem kézimunkáztak, bár a legtöbbjük még az általános iskolában megtanulta a hímzés, kötés és horgolás alapjait. Ezek a tevékenységek azonban nem számítottak sem divatosnak, sem szükségesnek.

Így aztán csak a saját örömömre molyolgattam évekig, pontosabban egészen addig, amíg fel nem fedeztem az interneten az első online kötős-horgolós közösséget. Már nem tudom, melyik volt az pontosan, de lavinát indított el, az biztos. Azóta rengeteg magyar, holland és angol nyelvű oldalt és csoportot megismertem, és bár a nyelv egyikben sem okoz gondot, azt hiszem, nem meglepő, hogy mégis a magyar nyelvű csoportokban érzem igazán otthon magam. Nagyon inspiráló látni a mások munkáit, remek ötleteket ad, bár néha elfog az érzés, hogy ha 10 életem lenne, akkor sem tudnék mindent elkészíteni, amit szeretnék. De pont arra is jók ezek a csoportok, hogy az ember lássa, még az érzéseivel sincs egyedül. A mások által felvetett problémákban magunkra ismerünk, és sokszor már ennyi is elég. A legtöbb csoportban pozitív és segítőkész a légkör, és ez nagyon jó.

Egyszer aztán úgy gondoltam, hogy biztos nem én vagyok az egyetlen Hollandiában, aki szeret magyarul beszélgetni a kézimunkázásról, úgyhogy csináltam egy csoportot a Facebookon a Beneluxban kreatívkodó magyarok számára. Nagyon jó kis csapat jött össze hamarosan, segítünk egymásnak az alapanyagok fellelésében, megmutatjuk az elkészült műveket, és ha valaki elakad vagy kérdése van, mindig akad pár segítőkész csoporttag, aki tovább segíti. Nekem máig ez a kedvenc közösségem, mostanra több, mint 200-an vagyunk.
Van ezen kívül még két másik saját csoportom, az egyiket azért hoztam létre, hogy a kreablogot írók számára fórumként szolgáljon, a másik pedig a Ravelry-n a tervezői csoportom, ahol a mintateszteléseket futtatom (bár ez most egy ideje már hibernált állapotban várja, hogy történjen valami). Mindkettő kedves számomra, és annak különösen örülök, hogy ezek révén rengeteg kedves, kreatív és segítőkész embert ismerhettem meg.