2013. augusztus 9.

Shetlandi mantra-sál

Amikor április végén az Ashton-kendőt befejeztem, a maradék fonallal játszani támadt kedvem. Arra voltam kiváncsi, hogyan mutatnak a fonal színátmenetei rövid sorokkal kötött darabon. Ezért egy több órás utazás alkalmával unaloműzőként sálat kezdtem el kötni belőle, amely aztán pár hónapon át egészen különleges helyet kapott a kézimunkáim között.

Egy hagyományos shetlandi legyezőmintát választottam ehhez a munkához, amely egyszerűsége ellenére roppant könnyed és elegáns, a vékony Katia Jaipur fonalból nagyon szépen mutat. A minta mindössze négy sor, de ebből is csak az első az, amire oda kell figyelni. Ez eléggé monotonná tette a kötést, ugyanakkor az ismétlődések sajátos lüktetése egyfajta ritmust adott neki. El is neveztem hamar mantra-sálnak, mert ahányszor csak a kezembe vettem, az volt az érzésem, mintha mantrát énekelnék a kezeimmel.

A minta másik tulajdonsága, hogy egyszerűsége miatt bármikor abbahagyható, így más munkákkal ellentétben akkor is kézbe tudtam venni, ha csak pár percem volt, hogy belemerüljek a sál dalába. Ezért aztán nem is siettem befejezni, kötöttem-kötögettem ha éppen kedvem támadt, de arra gondoltam, jól jön majd nyaralás közben is egy ilyen kézimunka. Így is lett, a vakáció alatt jó időtöltésnek bizonyult, majd amikor szükségem lett a kötőtűre egy másik munkához, akkor gyorsan befejeztem.




A sál teljes leírása letölthető a innen.
A mintát (18-cal osztható + 3) szemmel kell kötni. A színessel jelölt részt tetszés szerint ismételjük (ezt jelöltem ... -tal), majd a végén még egy szemet kötünk. A szélszemeket nem jelöltem a rajzon.
Jelmagyarázat:
- sima
fordított
o ráhajtás
^ két szemet simán összeköt

-
 
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
4.
-
 
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
3.
l
 
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
2.
-
...
^
^
^
o
-
o
-
o
-
o
-
o
-
o
^
^
^
-
1.

5 megjegyzés:

  1. Kedves Panka!
    Azt szeretném megkérdezni, hogy amit látunk az a színe, ugye? Tehát az 1-2, 2-3, 3-4 stb. sor között van egy fordított visszasor? Mert én így értelmezném!
    Előre is köszönöm a segítséget!
    Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ábrán az összes sort látod. Tehát az 1. és 3. színe sorok, a 2. és 4. pedig a vissza sorok. A minta összesen 4 sorból áll. Sok sikert! Panka

      Törlés
    2. Köszönöm szépen! :D

      Törlés
  2. milyen fonalat hasznaltal, nagyon szepek a szinek,

    VálaszTörlés