2017. december 1.

Amit internet nélkül sohasem készítettem volna el #CsKM

Például ezt a blogot, haha! Na jó, vegyük csak komolyan a kérdést. Ha kézimunkáról van szó, mi az, amihez csakugyan az internet adta az ötletet, inspirációt, információt?

Ha az ember két országban érzi otthon magát, akkor manapság sokkal könnyebb dolga van, mint ezelőtt bármikor a történelemben. Csak leülök a számítógép elé, vagy előveszem az okostelefonomat, és hipp-hopp, ott vagyok, ahol akarok! Ezért az évek során az én életemben igencsak meghatározó szerep jutott az internetnek. Talán épp emiatt meglepő, hogy kézimunkázásra viszonylag későn kezdtem használni. Sokáig csak a kapcsolattartásról szólt számomra a világháló: az anyanyelvem megőrzéséről és gyakorlásáról, a számomra fontos közösségek egybentartásáról és informálásáról, irodalomról, hírekről, zenéről no meg persze munkáról és tanulásról. Az, hogy a kreatív hobbijaim gyakorlásához is használhatom az internetet, ha jól emlékszem, a Pinterest felfedezésével tudatosult bennem. Az első lépés a mintakeresés volt. Aztán valahogy felfedeztem a Ravelry-t, ami a fonalas kézimunkázók Mekkája. Na, innen aztán nem volt megállás! A Ravelry-nyújtotta lehetőségek nélkül sohasem kezdtem volna mintákat tervezni és publikálni. És igen, a Blogger is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma Te, kedves olvasóm egyáltalán tudsz róla, hogy én létezem, és talán még együtt is kötögettél velem anélkül, hogy valaha élőben találkoztunk volna. :)  Szóval a kötősuli biztosan nem született volna meg internet nélkül.

Ami az elkészített munkadarabokat illeti, a baktus szabású sálféléről például az interneten olvastam először, így a Strings of Love nevű sálam egyértelműen ennek köszönheti megszületését.
Kicsit bővítve a kört, a kendőkötést úgy általában az interneten fedeztem fel. Először csak rácsodálkoztam, hogy mekkora rajongótábora van a külünböző kendőféléknek, aztán magam is elkaptam a vírust, és a különböző alakú, méretű, mintázatú és vastagságú kendők sokaságából egyiket a másik után próbáltam ki. 
Egy másik terület az amigurumi horgolás, ami ugyan nem lett a kedvencem, de az a pár darab, amit elkészítettem, az interneten került elém. 

És most nézzük csak, miért is jó egy interneten talált mintából dolgozni. Hiszen van itthon számos könyvem és magazinom is, telis-tele szebbnél szebb mintával. Tavaly nyáron például anyukám előszedte a '80-as, '90-es években használt kötős könyveit és lapokból összefűzött gyűjteményeit (ki emlékszik ezekre az előfizetős sorozatokra?), és nagyon különleges érzés volt végiglapozgatni őket. Akkoriban ezek a kiadványok voltak a mintaleírások és különböző technikák egyedüli forrásai számunkra (na jó, a Fürge Ujjakkal együtt természetesen). Annyit használtuk ezeket a könyveket és mappákat, hogy még ilyen sok év után is minden fotó ismerősen köszönt vissza a lapokról, és nosztalgiázva mutogattam a lányomnak a pulcsikat, amiket anyukám és később én is elkészítettünk, és hordtunk. Ma már az internetnek köszönhetően sokkal nagyobb a kínálat, és a különböző platformokon az ember bármire rá tud keresni irányítottan. Legtöbbször én csak inspirációnak használom az így fellelt mintákat, de az biztos, hogy sokkal nagyobb a kínálat, mint amit a nyomtatott média valaha is lehetővé tehet. 
Aztán ott vannak a különböző fórumok, ahol az ember hasonszőrűekkel találkozhat virtuálisan, és ha bármiben elakad, mindig van, aki kisegíti. A tervezőkről nem is beszélve. Az "indi"-tervezők - akik nem cégeknek dolgoznak, hanem önállóan publikálnak, mint jómagam - sokszor megadják a mintaleírásban az elérhetőségüket is, vagy a blogjukon, weboldalukon keresztül állnak a felhasználók rendelkezésére, és szívesen nyújtanak segítséget azoknak, akiknek egy adott minta elkészítése közben bármi kérdésük van. 

Az internet egyetlen hátránya tulajdonképpen az előnyéből következik: a hatalmas kínálatnak köszönhetően az ember sokszor a bőség zavarával küzd. Elég megnyitni egyetlen oldalt, legyen az Ravelry, Pinterest, Facebook, Loveknitting, Craftsy vagy bármi más, annyi gyönyörűség jön szembe, hogy az ember csak lapoz és lapoz és elment és lájkol és kommentel, aztán csüggedten konstatálja, hogy eltelt a szabadidő, és egy öltést sem haladt a valódi, offline kézimunkával. Úgyhogy csá, én léptem is. Van még egy fél órám, azt most inkább a fonalaimmal töltöm, sziasztok!


2017. november 1.

5 éves lett az Egészen Panka!

A minap döbbentem rá, amikor a régi bejegyzések között kerestem valamit, hogy pontosan öt évvel ezelőtt indítottam el ezt a blogot.
Igen bátor lépés volt ez akkor a részemről, hiszen sohasem szerettem a reflektorfényben állni. Mégis úgy éreztem, ez lesz a megfelelő iskola arra, hogy megtanuljam megmutatni magam a világnak. Így aztán írni kezdtem egy olyan oldalamról, amit még a közvetlen környezetemben sem sokan ismertek. Tettem ezt botladozva, eleinte bátortalanul, de nyíltan vállalva a folyamatot, a tökéletlenségemet, azt, hogy ez egy tanulás, és - mint hamar rájöttem - egyben hatalmas és nagyon izgi kaland is.
Csakugyan rengeteget tanultam az út során, és rengeteget kaptam tőletek is ez alatt az öt év alatt. Sok-sok kedves visszajelzést, amiért nagyon hálás vagyok, mindegyikre őszintén rácsodálkozok mind a mai napig. Főleg, amikor arról értesülök, hogy valaki a világ másik végén az én segítségemmel tanulta meg a kötés alapjait, az bizony szívet melengető érzés. Amikor a kötősulit elindítottam, teljesen meglepett, hogy napokon belül mekkora közönsége lett. Nem is gondoltam, hogy ilyen sok embernek szerzek majd örömet amatőr kis videóimmal, de azóta is rendszeresen kapok üzeneteket a világ minden tájáról. Az egyik legviccesebb, de egyben legkedvesebb visszajelzés az volt, amikor egy Amszerdamban élő ismerősöm bevallotta, hogy esténként a kötős videóimat hallgatja elalvás előtt, mert az anyukájára emlékezteti, és olyan otthonos érzése lesz tőle. A legfrissebb élményem pedig, hogy egy fiatal apuka keresett meg, aki gyerekként tanult kötni az édesanyjától, és most a kötősuli segítségével elevenítette fel a tudását, mert a kislányának akart kötni valamit. Azóta el is készült az első alkotás, sőt láttam fényképet is róla.

Az elmúlt évben kicsit mostohagyerek volt a blog, aminek az az oka, hogy a kreativitásomat mostanában leginkább a munkámban élem ki. Ami az olvasóimnak ugyan kicsit pech, nekem személy szerint viszont nem annyira, mivel ez azt jelenti, hogy fantasztikusan jó, érdekes és hasznos dolgokkal foglalkozhatok úgy, hogy még fizetést is kapok érte.

Hogy mi lesz a jövőben az Egészen Panka helye az életemben, azt egyelőre nem tudom, de ha már blogszületésnap van ma, akkor most ünnepeljünk! Ez alkalomból hoztam nektek egy új, ingyen letölthető kötésmintát, amivel a karácsonyi készülődést szeretném megkönnyíteni:

Ezek a hópehelymintás poháralátétek bőven elkészülnek még az ünnepekig. A mintát INNEN lehet letölteni magyar és angol nyelven. A leírás mindhárom különböző minta leszámolható ábráját tartalmazza, variálhatjátok kedvetek szerint. Eredetileg egyébként adventi naptárnak terveztem őket, a leírásban erre is adok ötletet:

Sok-sok szeretettel köszönöm nektek ezt az öt évet, kedves olvasóim! 

2017. október 31.

Gomb, gomblyuk, gombolyag #CsKM

Be kell valljam, októberben cserbenhagyott a fantáziám. Tologattam magam előtt a témát, és nem bírtam nekilátni, hogy írjak róla. Pedig egészen biztosan emlékszem, hogy amikor annak idején felírtam ezt a témát a listára, volt valami elképzelésem, hogy mit lehetne írni róla. Most már tényleg nem halogathatom tovább, hátha írás közben kiderül, hogy mi volt a tarsolyomban.  

Annyi biztos, hogy nem vagyok oda a gombos ruhadarabok kötéséért. Az egyik első kötött művem egy elöl nyitott mellény volt. A leírásban nem szerepelt sem gomb, sem gomblyuk, így nem is került rá. Nem baj, így is nagyon büszke voltam a művemre, és szeretettel hordtam is sokáig. Sőt, még most is megvan, és igaz, már csak itthonra szoktam felvenni, de téli estéken most is szeretek belebújni. Évekig tervezgettem, hogy majd csinálok rá valamiféle gombolást vagy kapcsot, de végül aztán nem, lett belőle semmi. 
Később kötöttem kardigánt is, meg gombos díszpárnahuzatot, sőt egy rugdalózót is, amin viszont emlékeim szerint nem gombok, hanem kapcsok voltak, a gyors öltöztetés érdekében. Volt aztán még egy zippzáras kardigán a kisfiamnak, de mást komolyan nem tudok most felidézni. 

Ami viszont a gombokról mindig eszembe jut, az a nagymamám gombos doboza, amivel imádtam játszani kiskoromban. Amikor ruhákat varrt vagy javított a régi pedálos varrógépén, mindig előkerült a bádogdoboz, amiben a régi, kiselejtezett ruhákról levágott gombokat tartotta. Volt köztük mindenféle nagyságú, színű és formájú gomb, de leginkább a gomba formájú fémgombok mozgatták meg a fantáziámat, mivel némelyiknek a tetején egész kis dombormű volt látható. Ezeket órákig tudtam nézegetni, válogatni, fogalmam sincs, mi mindent játszottam velük, de az élmény máig megmaradt. 
Megmaradt a szokás is, hogy megőrizzek minden feleslegessé vált gombot. Először csak egy kis bádogdobozkában tartottam én is őket, aztán egyszer a varrós korszakomban anyósom (aki nagyon szeret lomtalanítani) nekem adta a saját gyűjteményét is. Ő persze nem egy dobozba ömlesztve tárolta a gombjait, hanem színek szerint külön zacskókba szortírozva. Ez így tényleg sokkal praktikusabbnak bizonyult, ha néhanapján gombot keresek valamihez, tényleg sokkal egyszerűbb így megtalálni a megfelelőt. Mondom, néhanapján, mert azt azért be kell vallanom, hogy ha kétszáz évig élnék, akkor sem használnám el a készletet. Racionálisan nézve teljesen felesleges őrizgetni ennyi rengeteg gombot, mert azt a párat, amire pont szükség van, akár meg is vehetném a piacon a rövidárusnál. De valahogy a gombok olyan cukik, és amikor kicsit voltak a gyerekeim, ők is ugyanolyan izgalommal válogattak közötük, mint én annak idején. Azt hiszem, van valami bűbájos egy tiritarka gombhalmazban, szóval egyelőre nem selejtezem ki őket. Majd jó lesz az unokáknak játszani... 

2017. szeptember 30.

Többször elkészített projektek #CsKM

Ennek a témának többször nekifutottam, de valahogy nem akart jönni az ihlet. Elsőre mindössze annyit bírtam kipréselni magamból, hogy nem szeretem a sokszori ismétlést, ami teljesen igaz.
Aztán jobban belegondolva rájöttem, hogy akad azért néhány többször elkészített darab a leltárban.

Amikor például néhány éve divatba jött a hálófonalból kötött fodros sál, ha jól emlékszem, öt darabot készítettem belőle gyors egymásutánban, ami egyáltalán nem olyan nagy dolog, mint amilyennek tűnik, mert pillanatok alatt elkészíthető egy ilyen sál. Apropó sál, a turbánmintás alapmodellből is készült néhány az évek során, ezt általában pasiknak kötöm, a legutóbbit tavaly télen az öcsémnek kezdtem el, de végül csak tavaszra lettem készen vele. Eleinte egyszínű darabok készültek, aztán a fiamnak egy csíkos, az öcsémét pedig egy különleges technikával kötöttem, amitől a két oldala különböző színű. Bár a videón csíkosnak néz ki, a valóságban úgy összeugrik a turbánminta, hogy tényleg az egyik oldalán az egyik szín látszik, a másikon pedig a másik. (fénykép sajnos nem készült róla)

Ha már a sálaknál tartunk, jöhetnek a saját tervezésű kendők is: A Strings of Love eddig két és félszer készült el (van egy félbehagyott példány, amit régóta készülök lebontani, mivel túl vastagnak találom a fonalat, amiből elkezdtem). A Closer to Fine pedig a kisebbik lányom kérésére készült el másodszorra.

Azt gondoltam, ezzel vége is a sornak, de aztán eszembe jutottak a mamuszok, és akkor rájöttem, hogy ez az a kategória, amiből a jelek szerint igenis hajlandó vagyok ismételni. Négy modell is készült az évek során, és mindegyikből legalább két pár. Volt horgolt verzió a gyerekeknek, aztán amikor azt kinőtték, kötött változat is készült.
Magamnak is horgoltam néhány éve egy nagyikockás szobacipőt, amit rongyosra hordtam. Kerestem a blogbejegyzést, hogy idelinkeljem, de nem találtam nyomát sehol. Lehet, hogy nem is írtam róla annak idején? Megmutatom gyorsan, mert fénykép azért készült róla:
 
Egy könyvből vettem a leírást, nagyon ötletes nagyikockás darabok vannak benne. Nemrég aztán eszembe jutott, hogy elkészítem még egyszer, pont a múlt héten lett készen. Ezt vékonyabb fonalból horgoltam, így a kockák több sorból állnak.
   
A többször elkészített projektek között azonban a pálmát mindenképpen a babacipők viszik. A legelső pocaklakómnak kötöttem az elsőt, taktikusan semleges színben (ez a drapp-világoszöld a lenti fotón). Itthonra ez az egy pár készült, három bébinek sem sikerült elnyúznia, pedig rengeteget használtuk. Viszont a modell annyira megtetszett, hogy azóta, amikor csak babalátogatóba megyünk barátokhoz vagy rokonokhoz, mindenki ilyet kap ajándékba. Nem tudom, hány párt kötöttem az évek során különböző színvariációkban, a legtöbbről nem készült fotó. Hat éve, mikor egy unokaöcsinek kötöttem ezt a kék-szürke változatot, eszembe jutott, hogy jó lenne megörökíteni, és előbányásztam a padlásról a miénket is, hogy együtt lefényképezkedjenek:
A legutóbbit másfél éve kötöttem pici-tündér-unokahugicánknak. Neki babatakaró is készült (amit eddig szintén nem mutattam meg itt, de szeretném majd megjelentetni a leírását, mert igen különleges a mintája). A babatakaróhoz használt fonal maradékából kötöttem a kis cipőt, ezúttal egy színben.

Hát azt hiszem, nagyjából ennyi, ha a horgolt krácsonyi díszeket nem számolom (hópelyhek, bár azokat szeretem variálni, továbbá harangocskák és hóemberek).
Végül többet sikerült összeszednem, mint elsőre gondoltam, bár az azért kiderült, hogy inkább csak gyors projekteket szoktam ismételni. 

2017. augusztus 17.

Amit egy laikus sohasem fog megérteni #CsKM

A "Csak kötök és mesélek" blogjáték augusztusi témája ez. No hát, hol is kezdjem? Mi az, amitől egy laikus, azaz nem kézimunkázó értetlenül csóválja a fejét? És mi az, amiről mi nem értjük, hogy ők nem értik?
Afbeeldingsresultaat voor knitting joke superpower
Annak idején egy gimis osztálytársam egyszer elismerően jegyezte meg, hogy ő rettenetesen tisztel mindenkit, aki képes rá, hogy egy több kilométer hosszú egyenes fonalszálból pulóvert varázsoljon. Én akkoriban még csak kezdő kötögető voltam, mégis megmosolyogtam a látszólag naiv kijelentést. Pedig valójában igaza volt az osztálytársamnak: aki nem ért hozzá, annak még egy egyszerű minta elkészítése is bonyolult varázslatnak tűnik. Hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni, amikor az ismerőseink egy színátmenetes fonalból lustakötéssel készült sálat ugyanúgy dicsérnek, mint egy rafinált szabású fair isle mintás kardigánt.
Vegyünk hát sorra néhány, laikusok szájából gyakran hallott kérdést és megjegyzést, amivel ki lehet kergetni minket a világból.
1. Izé, a horgolást azt hány tűvel is kell csinálni?
Hát akkor kezdjük az alapoknál. A kézimunkázók általában elég békés természetűek, de van néhány érzékeny pontunk. Épp a múlt héten láttam egy lakberendezési boltban egy kötött díszpárnát, amit az árcédulán horgoltnak tituláltak. Komolyan, percekig töprengtem, hogy felvilágosítsam-e az eladót a kapitális hibáról, vagy lefényképezzem a tudatlanság eme bizonyítékát és egy szarkasztikus megjegyzés kíséretében megmutassam valamelyik kötős csoportban. Végül vettem egy nagy levegőt, lemondtam a világmegváltásról és a megbotránkozásról egyaránt, és sztoikusan legyintve kisétáltam a boltból.
Afbeeldingsresultaat voor knitting joke
2. Már megint a kötésen/horgoláson jár az eszed? 
Igen, ne lepjen meg. Bárhol, bármikor kiszúrom a szép fonalból, érdekes mintával készült dolgokat, és azonnal azon gondolkodom, hogyan készült vajon. Vagy, hogy milyen jó lenne ez minta az xy projektemhez. Például, ha vásárlás közben meglátok a boltban egy ruhadarabot, amit egyáltalán nincs szándékomban megvenni, de csuda jó kötött mintája van, alaposan megnézem, és megpróbálom megjegyezni a mintát. Sőt, esetleg nem túl feltűnően lefényképezni. Előfordul, hogy egy értekezleten teljesen elvesztem a fonalat (bocs), mert az köt le leginkább, hogy hogyan tudnám a szemben ülő kollegina fantasztikus pulcsiján a mintát leszámolni anélkül, hogy feltűnően bámulnám (vagy lefényképezném). Ha valakin kötött ruhadarabot látok, az első, hogy csekkolom, kézzel kötött-e (igen, van különbség a gépi és kézi kötés között, igen, látható is), és ha igen, az illetőnek mindjárt van egy jó pontja nálam. Ha még az is kiderül, hogy ő maga kötötte, akkor már öribari. 
Afbeeldingsresultaat voor knitting joke finish row
3. Neked erre hogy van türelmed/időd?  
Komolyan, sokszor hallottam már hasonló reakciókat velem egykorú nők szájából. Nos, itt a nagy titok, elárulom, hogyan van rá időm. Pontosan úgy, ahogy másnak van ideje tortát sütni, túrázni, moziba járni, horgászni, verset írni, hangszeren gyakorolni, futni, kertészkedni, lekvárt főzni, könyvet olvasni, facebookon lógni, ablakot pucolni: teremtek rá magamnak, mert fontos a számomra. Apukám mondása volt, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Erre sokan csak legyintenek, pedig igaz. Ha valamire - úgymond - nincs időnk, akkor az az adott pillanatban egyszerűen kevésbé fontos, mint mindaz, ami viszont belefér a napjainkba. Ha úgy érezzük, hogy csupa muszáj-dologgal vannak tele a napjaink, amiket az élet erőltet ránk, és ez nem jó így, akkor el lehet kezdeni egy-egy "ellopott" 10 perccel. Legyen ez egy csendben elkortyolgatott kávé, három elolvasott oldal egy jó könyvből vagy két sor horgolás, ha ennyi, akkor ennyi, és ha pont ez ad felüdülést, akkor ez. A kézimunkában pedig pont az a jó, hogy minden egyes projekt, még a 2x2 méteres maxi ágytakaró is szemenként készül, nem egyszerre. Le lehet tenni (bár ez ügyben érdemes a 10. pontot is elolvasni), újra elő lehet venni és folytatni akárhányszor. Vannak projektek, amiket egy óra alatt elkészítünk, másokon akár évekig dolgozunk, még ha a végeredményen ez nem is mindig látszik.
foto van Egészen Panka.
4. Majd én is megtanulok kötni, amikor nyugdíjas leszek.
A kézimunkázás kortalan tevékenység. Sőt, mindenkit, aki szeretné kipróbálni óva intek tőle, hogy nagymama koráig várjon vele. Idősebb asszonyoktól gyakran hallom, hogy régebben ők is szívesen kézimunkáztak, de már nem nagyon tudnak, mert fájnak az ízületeik, nem engedelmeskednek úgy az ujjaik, mint fiatalabb korukban. Szóval érdekel a kötés/horgolás? Akkor itt az idő, most vagy soha. (Ja, és pasiknak sem tilos ám!)
ingthings: Crochet keeps me calm....
5. Hogyan tud a kötés/horgolás kikapcsolni, amikor folyton számolni kell a mintát? 
Éppen azért. Ha olyan a minta, hogy nagyon kell rá figyelni, akkor úgy leköti az ember figyelmét, hogy közben elfelejtkezik minden másról. Ha meg egyhangú minta készül éppen, akkor a ritmusa elringat, mint egyfajta mantra. Az ismétlődő mozdulatok hatására ellazulunk, és mivel a "laikusok" körülöttünk már jól tudják, hogy jobb, ha nem zavarnak kézimunkázás közben, háborítatlanul tudunk zenét hallgatni vagy éppen elmélkedni, álmodozni. 
beardedmeninknittedthings:    you guys!  i was knitting a scarf with 7 stitch nupps and tearing my hair out, so i decided to make this meme to relieve my feelings.  knitters against nupps!    This made me laugh so hard.
6. Kötsz nekem egy bogyós és csavart mintás térdig érő poncsót? Pont ilyet, mint ezen a képen. XXL-es a méretem, de neked úgyis ez a hobbid. 
Amit tudok, hosszú évek alatt tanultam meg. Sok öröm, de időnként bosszúság is járt vele. Egy nagy, bonyolult munkát senki nem ráz ki a kisujjából, akármilyen gyakorlott kötő. Ezen kívül van egy másik bökkenő: én nem kötök megrendelésre. Még jó barátoknak sem. Tudom, ez borzasztóan barátságtalanul és önzően hangzik, de azt is tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül a kézimunka világában. Gyakran tapasztalom, hogy akik maguk nem kézimunkáznak, elképzelni sem tudják, mennyi idő és fáradság van egy-egy darabban. Vannak, akik szeretnek megrendelésre dolgozni, összekötni a kellemeset a hasznossal és a hobbijukkal pénzt keresni. Van, aki ingyen is szívesen köt másoknak, és azt is tökéletesen megértem, de nekem ez nem fér bele az életembe. Számomra a kötés, horgolás egyfajta zabolázatlan örömködés, amivel nem akarok összeegyeztetni határidőket, elvárásokat, másoknak megfelelést, bárki játékszabályait a sajátjaimon kívül. Ha bonyolult mintához van hangulatom, olyat kötök. Ha egyszerűhöz, akkor azt. Ha gyors sikerélményt szeretnék, keresek egy rövid projektet. Ha szúrja a kezem a gyapjú, nem használok olyan fonalat. Ha megunok egy projektet, akkor félreteszem akár évekre, vagy lebontom. Ha olyanom van, akár egy fél napig fel sem állok a kanapéról, máskor meg hetekig alig nézek a fonalaimra. Csakis a saját feltételeim szerint veszek tűt a kezembe, de tudd, hogy bármit csinálok és bármennyire élvezem, minden egyes darabban rengeteg munka és odafigyelés van. Így aztán, ha egyszer valami kötött vagy horgolt cuccot kapsz tőlem ajándékba, az meglepetés lesz. S még ha nem is pont az, amire éppen vágytál, biztos lehetsz benne, hogy beletettem szívem-lelkem, s a tőlem telhető legtöbbet adtam neked.

Afbeeldingsresultaat voor knitting joke finish row

7. Nem mondod komolyan, hogy ezt négy hónapig kötötted? Tegnap pont ilyet láttam a kínaiban ezerötszázért.
Mondtad már valaha a nagymamádnak, hogy ne bajlódjon a vasárnapi ebéddel, hiszen árulnak a mekiben hepimílt? Na ugye. Bár mindkettőnek megvan a létjogosultsága, nem lehet őket egy napon említeni. Egy kézzel készített tárgyat pont az tesz különlegessé, hogy egyedi. A gonddal kiválasztott fonal. A rengeteg végiglapozott, kipróbált, lebontott, újra próbált minta. A belefektetett idő, energia, tervezgetés. A kreativitás. Az odafigyelés. A tömény szereret. Nem, barátom, pont ilyet egészen biztosan nem láttál a kínaiban. 

Crocheter's Eye Chart (TM)
8. Mi ez az abrakadabra? Beszervezett a CIA titkos ügynöknek? 
Ugyan, szívem, ez csak egy portugál nyelvű mintaleírás rövidítésekkel. Nem, nem beszélek portugálul. Igen, a múlt héten tényleg japán mintából kötöttem, előtte meg oroszul horgoltam, hidd el, nem hülyítelek. Gyerekjáték, van egy ilyen táblázatom, látod? Az internetről szedtem, horgolós szótár 12 nyelven, alapmű, de komolyan. Mi, hogyhogy kínai?! Azt még nem próbáltam, de azt hiszem, belejönnék hamar. Ja, az a furcsa ábra pöttyökkel meg vonalkákkal? Hát az a leszámolható rajzos minta, innen kezdem, ezek itt láncszemek, aztán itt pálcák vannak, ez egy levegőszem, és aztán így halad, itt szaporít, látod?  Na, most meg hova mész?!...
Afbeeldingsresultaat voor there's no such thing as enough yarn
9. Már megint fonalat vettél? Minek ennyi gombolyag?
Mert pont ilyen kell ahhoz a kardigánhoz, amit évek óta szeretnék. Mert láttam valamit ilyenből egy magazinban, és megtetszett. Mert fogalmam sincs, mire lesz jó, de majd kitalálom. Mert ilyen színű még nincs. Mert ilyenből már dolgoztam, és imádnivaló. Mert ezt az összetételt még nem próbáltam. Mert akciós volt. Mert kifutó széria, és jövőre már nem lesz kapható. Mert bekéredzkedett a kosaramba. Mert olyan puha. Mert gyönyörű. Mert gyűjtöm. Mert kell. Mert csak.
Afbeeldingsresultaat voor knitting joke finish row
10. Nem kéne már aludni menni?
És akkor befejezésül szögezzük le: kevés olyan vészhelyzet létezik a világon, aminek a kedvéért abbahagyom a munkát a sor közepén. A lefekvés nem vészhelyzet. Ha eltévesztem a számolást, az viszont igen. Szóval légyszi, most ne szólj hozzám egy kicsit, huszonhat, huszonhét...
...Oké, ez a sor vége, mindjárt leteszem, csak még a visszáját gyorsan, hogy meglegyen. Jaj, hát észre se vettem és véletlenül belekedezdtem a következő sorba, na, akkor ezt már végigkötöm. Tudod mit, mindjárt kész a karöltő fogyasztása és akkor fel lehet próbálni, ezt a két sort akkor már ne hagyjam itt, menj csak szívem, mindjárt jövök én is, deee, komolyan, hogyhogy nem hiszed, harminchárom, harmincnégy, ráhajtás, összeköt...

-o-o-o-o-o-

Ha érdekel, mi az a Csak Kötök és Mesélek blogjáték, ITT mindent megtudhatsz róla.


2017. augusztus 16.

Nyári híradás, és "Ha egy híres embernek készítnék valamit ajándékba" #CsKM

Július közepén azzal a naiv gondolattal ültem fel egy repülőre, hogy a hosszú nyaralás alatt majd szépen megírom a júliusi CsKM blogbejegyzést meg az augusztusit is, majd behozom a mintatervezésben mindazt, amit az elmúlt évben nem sikerült papírra vetnem, befejezek egy évekkel ezelőtt elkezdett táskát, egy csipkestólát, és elkezdem a tavalyelőtt is már majdnem elkezdett égszínkék nyári felsőt is, amihez akkor egy csomó mintavariációt kipróbáltam, de végül félretettem, mert nem bírtam dönteni, hogy melyik lenne a legjobb. Mindebből annyi valósult meg, hogy kötöttem néhány mintaegységet a csipkestólába. A nyaralás viszont remekül sikerült, voltak aktív és voltak lazulós napjaink, társas és elvonulós óráink, a világra rácsodálkozó és befelé forduló pillanataink egyaránt. Voltak új és voltak ismerős helyek, felfedezés és visszatérés, találkozások, beszélgetések, természet és kultúra. Volt a sógornőm sütötte illatos, friss kenyér, gyerekkoromba visszarepítő anyukám főztje, a-gyerekek-kérték én főztöm, "dobjuk gyorsan össze" kánikulakaja, strandon lángos, "ide még visszajövünk" étterem, "ide aztán biztosan nem jövünk vissza" étterem, nap melegítette barack a fáról és szeder a bokorról, szóval mindenféle jóság.
Amilyen hosszúra sikerültek ezek a mondatok, olyan hosszú volt a nyár, de bármilyen furcsán hangzik is, most már vége. Megtettünk ezervalahányszáz kilométert egy nap alatt, és átutaztunk a nyárból az őszbe, a szünidőből a hétköznapokba. Olvasom, hogy otthon még mindig harminc fok van, de közben fázik a lábam, és tegnap pulcsit vettem fel. Próbálom még őrizni az érzést, hogy nem kell ezer dolgot egyszerre észben tartanom, de közben jönnek már a sürgősen megválaszolandó emailek a munkahelyről, és azon kapom magam, hogy főzés közben már újra a közeledő őszi szemeszter jár a fejemben.

Itt az ideje hát, hogy behozzam végre a júlusi lemaradást, és eljátsszak a gondolattal, hogy melyik híres személy kedvéért ragadnék fonalat és kötőtűt.

Elöljáróban hadd szögezzem le, hogy nem vagyok lekenyerezhető, és nem alkotok megrendendelésre. Egyszerűen véges az időm és az energiám, és ami van, azt másra fordítom. Kivételt csakis és kizárólag a gyerekeim képeznek, nekik bármit, bármikor. Szóval kedves celebek, Nobel-díjasok és olimpikonok, hiába is álmodoztok róla, hogy Made by Panka cuccokban vagánykodtok majd ezután.

Képzeletben azonban szívesen alkotok, és a jelöltek hosszú névsorából végül két személyt választottam ki: egy nőt és egy férfit. Egyikük sem él már, ez megnyugtató tény, hiszen így biztosan nem fognak jelentkezni a képzeletbeli ajándékukért. Bár komolyan belegondolva, akár még el is készíteném nekik valóban, tekintve, hogy nem ők kérték, hanem én magam találtam ki, s igazán meg is érdemlik mind a ketten.


A hölgy Virginia Woolf angol írónő, a modern irodalom egyik megteremtője, akinek az irodalmi jelentőségéről már nagyon régen tudtam, mégis csupán a közelmúltban kerültek hozzám közel az írásai. Egyik leghíresebb regénye a Mrs. Dalloway, amelyben rendkívül finoman és cizelláltan ábrázolja a szereplők érzelemvilágát. A gondolataikat egyetlen hömpölygő folyamként írja le, megpróbálva ezzel megragadni azt, ahogyan a valóságban követik egymást - sokszor rendszertelenül, mégis összefüggően - az emlékek, gondolatok és érzések, bonyolult belső monológot alkotva a fejünkben. Ahogy a regényt olvastam, ez az ábrázolásmód ('tudatfolyam', azaz 'stream of consciousness' a neve) egy bonyolult mintázatú, lehelletfinom csipkekendőt juttatott eszembe.
Egészen pontosan a Monica's Shawl nevű félkör alakú kendőt (régi olvasóim már találkozhattak vele itt a blogon), amelyet hófehér selyemfonalból tökéletesen el tudok képzelni Virginia vállán, és azt hiszem, remekül illene ehhez a törékeny alkatú, gazdag érzelemvilágú, intelligens, de sajnos boldolgtalan írónőhöz.
            



Az úr neve Frederick Banting, kanadai kutatóorvos. Neki egy jó meleg, ír mintás pulóvert képzeltem el, például ezt.  


Bár a róla fennmaradt képeken mindenhol öltönyben-nyakkendőben, esetleg fehér laborköpenyben látható, azt gondolom, a lerobbant laborban, ahol dolgozott, télen biztosan szívesen viselte volna a meleg, strapabíró ruhadarabot. S míg Virginia Woolfot csupán csodálom a tehetségéért, Banting úrnak egész szívemből hálás vagyok, amiért munkatársaival együtt 1922-ben felfedezte az inzulint és azt, hogyan lehet a Diabetes Mellitusban (azaz 1-es tipusú cukorbetegségben) szenvedő emberek életét megmenteni inzulininjekciók segítségével. A felfedezés kalandos történetéről Az áttörés címmel izgalmas dokumentumregényt írt Thea Cooper és Arthur Ainsberg. Ha hinni lehet a képnek, amit Bantingról festenek, nem volt épp társasági ember, és vele együtt dolgozni sem lehetett egyszerű. Konoksága azonban a kutatómunkájában hasznosnak bizonyult, és végül meg is hozta az eredményt. Miután sikerült több beteg állapotán jelentősen javítani, akikre egészen addig fájdalmas és lassú halál várt, 1923-ban felfedezéséért a főnökével (John James MacLeoddal) közösen megkapta a Nobel-díjat, az inzulinterápia pedig elindulhatott világhódító útjára, ezrek és ezrek számára adva új reményt. 

Ez volt a júliusi #CsKM, igérem, az augusztusi témát is mindjárt közzéteszem a Facebook oldalon.


                                  


2017. június 30.

Legrégebbi kézimunka-élményem #CsKM

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Ennek a kislánynak az anyukája és a nagymamája sokat kézimunkázott. Leginkább terítőket és díszpárnahuzatokat hímezgettek szabad idejükben. A kislányt lenyűgözték a színes cérnamotringok és gombolyagok. Egészen csodálatosnak találta, ahogyan a felnőttek egy vékony kis tű segítségével gyönyörűbbnél gyönyörűbb virágmintákat varázsoltak a textilre. Anyukája munkáját figyelve hamar megjegyezte, hogy a virágmotívumokból először a szárakat kell kihímezni, csak azután a leveleket, és a virágszirmokat. Kézőbb elleste a módját, hogyan kell a szálak végét elrejteni a munkában, hogyan kell csomók nékül dolgozni, hogy a fonákja is olyan szép legyen, mint a színe.
Talán még iskolás sem volt, amikor ő is hímzőtűt fogott a kezébe, és megpróbálkozott a legelső öltésekkel. Girbe-gurba volt a vonal, egyenetlenek az öltések, de az anyukája biztatta: menni fog az, csak gyakorolni kell! És a kislány gyakorolt is szorgalmasan.

Ma már egy sincs meg az első önálló munkái közül, de máig emlékszik rájuk. Szálöltéssel kivarrt állatfigurák voltak: mackó, kutyus, talán pillangó is, egyik rózsaszín, másik világoskék. Négyzet alakú textilre hímezte őket, amit azután az anyukája átlátszó nejlonnal borított be, így lett belőlük lemosható "asztalterítő" az iskolai tízóraihoz, amit büszkén terített a padjára minden nap.

Egy másik korai munkája viszont ma is megvan, ez a keresztszemes öltéssel készült könyvjelző:
Egy nyári szünetben készült, nagymamája vigyázó tekintete mellett. Teljesen ölállóan készítette, így nagyon büszke volt rá, amikor elkészült vele. A kis könyvjelző aztán éveken át sok-sok kamaszkori könyvélményének csendes tanúja volt. 

A kislány azóta felnőtt, sőt lassan az ő gyerekei is felnőnek már, de a régi könyvjelzőt nagy becsben tartja ma is. 

2017. május 29.

A hibajavításról #CsKM

A #CsKM májusi témájáról két jól ismert gondolat jut az eszembe. Az egyik egy József Attila idézet, amit gyerekkoromban szinte az anyatejjel szívtam magamba:
"Dolgozni csak pontosan, szépen, 
ahogy a csillag megy az égen, 
ugy érdemes." 
Ez a gondolat máig meghatározza a munkamorálomat. Legyen szó bármilyen feladatról, a legjobb tudásomat, ügyességemet teszem bele. Az évek során azonban azt is megtapasztaltam, hogy a pontos és szép munka nem mindig sikerül elsőre, és ezért fontos, hogy az ember türelmes legyen saját magával, és ne féljen hibázni. Woody Allen szavaival: "Ha soha nem csúszik be egyetlen gikszer sem, akkor biztos, hogy nem csinálsz semmit." Milyen igaz. 
Ami engem illet, inkább a gikszerek, mint a hibákról való rettegés. Imádok új dolgokat tanulni, új módszereket kipróbálni, sőt, ami már nagyon könnyen megy, az sokszor egyenesen untat. Az új dolgok viszont sokszor nem sikerülnek elsőre, néhány ügyetlen próbálkozásomat itt a blogon is megörökítettem már. Ha valami nem sikerül, akkkor addig próbálgatom, gyakorolom, amíg belejövök, mert az viszont nagyon fontos, hogy a végeredménnyel elégedett legyek, akár a magam örömére dolgozom valamin, akár valaki más számára. 
Ha alkotó munkáról van szó, mint pl. a kötés és horgolás, akkor munka közben többször is ellenőrzöm azt, amivel már elkészültem, így általában hamar felfedezem, ha valamit elrontottam. Horgolásnál egyszerűen visszabontható a munka addig a pontig, ahol a hiba van. Ez a horgolás előnye és hátránya is egyben. Mivel csak egyetlen szemet kell újra felvenni a tűre, nem macerás a visszabontás után folyatni a munkát. Viszont a visszabontás a javítás egyetlen lehetséges módja, így nagyon bosszantó, ha sokat kell bontani. 
A kötés előnye, hogy ha kicsi a hiba, akkor lehet helyileg is javítani. Az ember leereszti azt a néhány szemet, amit elrontott, és horgolótű segítségével "újraköti". Ez egy elég rizikós tevékenység, sok ügyesség és türelem kell hozzá, mert ha nem sikerül szépen visszaszedni a szemeket, akkor mégiscsak vissza kell bontani az egészet. Nekem legtöbbször sikerül így kijavítani a hibát, de ez persze a minta bonyolultságától is függ. 
Van olyan hiba, amit az ember utólag is el tud kendőzni. Pl. ha észreveszem, hogy elfelejtettem szaporítani valahol, akkor előfordul, hogy utólag is be lehet szúrni egy szaporítást anélkül, hogy látható lenne a különbség. Van viszont olyan minta, ami nem tűri a sumákolást, ilyenkor mese nincs, az eredeti helyen kell javítani. Ha pár szemet leengedve nem lehet, akkor a visszabontás a megoldás. Ha csak néhány sorról van szó, vagy nagyon bonyolult a mintakép, akkor általában szemenként visszaszedem és újrakötöm, de ha sokat kell bontani, akkor veszek egy mély lélegzetet, és kihúzom a tűt a munkából. Így a leggyorsabb a bontás, viszont ezt csak akkor alkalmazom, ha nagyon sokat kell bontani, vagy olyan a fonal, hogy utána viszonylag könnyen vissza is tudom szedni a szemeket a tűre. Előfordul, hogy a visszaszedés után nem vagyok teljesen biztos benne, hogy minden szemet jól vettem fel (pl. bonyolult csipkemintánál könnyű elnézni a dolgokat), ilyenkor - miután újra a tűn vannak a szemek - egyesével visszaszedek még egy sort a biztonság kedvéért, és csak azután kezdek újra kötni. 
Néha-néha még így is előfordul, hogy csak akkor veszek észre egy hibát, amikor már elkészült a mű. Mint pl. ezen a babatakarón, amit sok évvel ezelőtt a kisfiamnak kötöttem. Van rajta egy ici-pici hiba, de ezt bizony úgy hagytam. Egyrészt, mivel egyáltalán nem feltűnő, másrészt meg emlékeztetőül, hogy semmi/senki sem tökéletes, és az élettel együtt járnak a hibák is. 

2017. május 2.

Kedvenc kézimunka közösségeim #CsKM április

A hónap végére hagytam az áprilisi #CSKM bejegyzést. A hónap első fele eléggé zsúfot volt, de gondoltam, az egy hetes vakációm alatt lesz rá időm. Aztán olyan gyorsan eltelt ez a hét, hogy mire felocsúdtam, véget ért a szünidő és az április is. Nem baj, gyorsan bepótolom, hogy aztán egyből közzétehessem a májusi témát is.

A kézimunkázás számomra igazából egyszemélyes tevékenység. Az együtt hímezgető hölgyek karéja csak a viktoriánus regényekből ismerős, éppúgy, mint a közösen kukoricát morzsoló és közben énekelgető, mesélgető asszonyok képe az ének- és irodalomórákról. Az egyetlen társaságom a kézimunkázáshoz gyerekkoromban anyukám vagy nagymamám volt, akik megtanítottak bánni a fonallal, cérnával. Felnőttként évekig eszembe sem jutott, hogy társakat keressek a hobbitevékenységeimhez, sőt huszon- és harmincas éveimben itt Hollandiában egyenesen az volt a benyomásom, hogy még ha keresnék, sem találnék. A saját korombeli nők nem kézimunkáztak, bár a legtöbbjük még az általános iskolában megtanulta a hímzés, kötés és horgolás alapjait. Ezek a tevékenységek azonban nem számítottak sem divatosnak, sem szükségesnek.

Így aztán csak a saját örömömre molyolgattam évekig, pontosabban egészen addig, amíg fel nem fedeztem az interneten az első online kötős-horgolós közösséget. Már nem tudom, melyik volt az pontosan, de lavinát indított el, az biztos. Azóta rengeteg magyar, holland és angol nyelvű oldalt és csoportot megismertem, és bár a nyelv egyikben sem okoz gondot, azt hiszem, nem meglepő, hogy mégis a magyar nyelvű csoportokban érzem igazán otthon magam. Nagyon inspiráló látni a mások munkáit, remek ötleteket ad, bár néha elfog az érzés, hogy ha 10 életem lenne, akkor sem tudnék mindent elkészíteni, amit szeretnék. De pont arra is jók ezek a csoportok, hogy az ember lássa, még az érzéseivel sincs egyedül. A mások által felvetett problémákban magunkra ismerünk, és sokszor már ennyi is elég. A legtöbb csoportban pozitív és segítőkész a légkör, és ez nagyon jó.

Egyszer aztán úgy gondoltam, hogy biztos nem én vagyok az egyetlen Hollandiában, aki szeret magyarul beszélgetni a kézimunkázásról, úgyhogy csináltam egy csoportot a Facebookon a Beneluxban kreatívkodó magyarok számára. Nagyon jó kis csapat jött össze hamarosan, segítünk egymásnak az alapanyagok fellelésében, megmutatjuk az elkészült műveket, és ha valaki elakad vagy kérdése van, mindig akad pár segítőkész csoporttag, aki tovább segíti. Nekem máig ez a kedvenc közösségem, mostanra több, mint 200-an vagyunk.
Van ezen kívül még két másik saját csoportom, az egyiket azért hoztam létre, hogy a kreablogot írók számára fórumként szolgáljon, a másik pedig a Ravelry-n a tervezői csoportom, ahol a mintateszteléseket futtatom (bár ez most egy ideje már hibernált állapotban várja, hogy történjen valami). Mindkettő kedves számomra, és annak különösen örülök, hogy ezek révén rengeteg kedves, kreatív és segítőkész embert ismerhettem meg.

2017. március 30.

Otthonszépítés saját kezűleg #CsKM

Na, jó kis témát találtam márciusra, egész hónap végéig sikerült gondolkodnom rajta, hogy mit is írjak róla. Még mindig nem tudom, hogyan is kezdjek hozzá, úgyhogy kezdjük talán egy kis visszatekintéssel. 
Gyerekkoromból arra emlékszem, hogy a női családtagok mindig kézimunkáztak valamit, a férfiak meg mindig barkácsoltak. A kézimunka egy része kötött, horgolt vagy varrott ruhadarabokat jelentett, egy másik, jelentős része viszont lakástextileket és dísztárgyakat. Ha mostanában a Fürge Ujjak régi számait lapozgatom, teljesen nyilvánvaló, hogy a hetvenes és nyolcvanas években Magyarországon ez volt a trendteremtő magazin (ami konkurrencia hiányában persze érthető is). Sok benne látható fényképre ismerősen csodálkozom rá, nahát, ez is elkészült, ilyen is volt nálunk otthon, vagy a nagymamánál, barátnőéknél, szomszédoknál. Kis túlzással azt mondhatnám, egy egész nemzedék nőtt fel ugyanazokkal a berendezési tárgyakkal körülvéve. Talán nem is annyira túlzás. Ha te is ezekben az évtizedekben nőttél fel, vajon ismerős-e neked a kalocsai hímzett díszpárnasereg a heverőn? A szekrény minden polcát díszítő apró hímzett terítők? Az üres üvegre rafiából horgolt pompomos állatfigurák? A makramé virágtartók? A subázott falvédők, lábtörlők és díszpárnahuzatok? A filcből varrt, cikkcakkos szélű, hímzett tűpárna vagy falidísz? Látom, mosolyogva bólogatsz. Ugorjunk kicsit az időben. 

Az anyukámtól nászajándékba kapott gyönyörű, nagy gonddal hímzett népi virágmotívumos terítőket féltve őrzöm - a szekrény mélyén. Nem csak azért, mert az országban, ahol élek, nem divat mindent telepakolni kis terítőkkel, hanem sokkal inkább azért, mert nekem nincs rá igényem, hogy így díszítsem a lakásomat. Jobban szeretem az egyszerű, sima felületeket, inkább kevesebb dísztárggyal szeretem körülvenni magam. Vannak kedvenc tárgyaim, és van közöttük saját készítésű is, no meg persze a gyerekeim által az iskolában barkácsolt gyönyörűségek - ezekhez ragaszkodom. 
Amikor a gyerekek ovisok lettek, és elkezdték hordani haza a saját készítésű remekműveket, a nappali ajtaját kijelöltem kiállítótérnek. A legújabb rajzok, festmények és különböző technikával készült képek ide kerültek fel mindig, ha betelt a felület, a régieket lecseréltük. Imádtam gyönyörködni bennük, és a nappalinak vagyon vidám hangulatot adott ez a kis saját 'galéria'. Persze, amikor már három gyerek hordta haza a műalkotásokat (és itthon is születtek persze gyönyörűségek), akkor már 2 egymás melletti ajtót használtunk, de aztán lassan eljött az az idő is, amikor a büszke kis művészekből kamaszok lettek, akik már cikinek tartják mutogatni a műveiket, úgyhogy a galéria lassan kiürült. Mára már csak 1-2 anyák napjára készült, bekeretezett mű maradt a falon. 

A díszítést a lakásban egyébként szeretem időnként frissíteni, tavasszal, ősszel, tél elején az évszaknak megfelelő hangulatú tárgyakkal körülvenni magunkat. Ezek között általában van 1-2 saját készítésű dolog, de inkább csak apróságok, és leginkább a karácsonyi időszakban. Egy időben nagyon szerettek a gyerekek üvegmatricát készíteni, ezt is jól lehet az évszakhoz igazítani, és időről időre lecserélni. 

Az évek során sokféle hobbit kipróbáltam, és ezek nyomát 1-1 dísztárgy ma is őrzi még: dekupázsolt kép a falon, a wc-ben egy keresztszemes hímzett papírtartó, 1-1 varrott/horgolt/kötött díszpárnahuzat - de csak módjával.
                               
Mégis, ha körülnézek a lakásunkban, a legszembetűnőbb a párom keze nyoma. Ő nagyon ügyesen felújít mindent, gondosan és jó ízléssel szépítgeti a lakásunkat már évek óta. A kedvence a fa, ablakpárkánytól könyvespolcig bármit elkészít belőle, és nagyon ügyel a részletekre. Nem ijed meg a nagy feladatoktól sem, igaz, nem is hamarkodja el a dolgokat. Kell néha hozzá egy kis türelem, mert elég sokáig fontolgatja magában, hogyan is nézzen ki a végeredmény, de amikor végül elkészül, bizony le a kalappal. 


2017. február 15.

Ha csupán 5 kézimunkakelléket vihetnék magammal egy lakatlan szigetre... #CsKM

Ez a #CsKM februári témája, és szépen gyűlnek már a bejegyzések a többiek oldalain, de egészen eddig türtőztettem magam, és nem olvastam el őket. Most már ideje, hogy én is megírjam a magamét, mert nagyon furdal már a kiváncsiság, hogy kinek mi kerülne a bőröndjébe.

Nekem már az is gondot okoz, ha kocsival megyünk nyaralni, és gyakorlatilag azt viszek magammal, amit akarok, de gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. No, de gyakoroljuk kicsit a válogatást meg az elengedést, és lássuk, mi az, ami a kézimunkacuccaim közül átmenne minden szitán.
Öt dolgot mondtam, ugye? Hová tettem a józan eszem, tiszta hülye vagyok! Na de most már mindegy, ha öt, hát legyen öt. 

Akkor talán kezdjük azzal, hogy összeszedem a házban található összes pamutfonalat, és gombolyítok belőlük egy iszonyú-de-hatalmas gombolyagot. Ez egy. Mármint ugye, ha egy darab gombolyag, akkor az egy. Méretről nem volt szó, ugyebár. Pamut legyen mindenképp, mert abból jó kötni is, horgolni is, bármilyen legyen is a klíma azon a lakatlan szigeten. 
Ha az alapanyag megvan, jöhetnek a szerszámok. Kell mindenképpen egy körkötőtű, legyen mondjuk 3-as méretű, vagy három és feles. Egyenes tűt nem viszek, egyébként sem szeretem használni, de ha minden kötél szakad, csak találok két jóképű faágat valahol. 
A harmadik egy horgolótű természetesen, ugyancsak 3-as méretben. Ez nem is szorul további magyarázatra, egy valamirevaló lakatlan szigeten legalább egy horgolótűnek lennie kell, punktum.
Van még két dobásom, na lássuk csak, mérlegeljünk okosan. Csavaráshoz segédtűt fabrikáltam én már jobb híján gémkapocsból, úgyhogy azt megoldom, ha kell. A kisolló mindig jól jön, de ha a szükség úgy hozza, akár el is lehet rágni a fonalat. Egy merkelőtű viszont mindenképpen hasznos, legyen ez a negyedik. 
Ötödiknek vihetek egy laptopot? Természetesen tele jobbnál jobb mintaleírásokkal, és mondjuk egy napelemes akkuval, hogy használni is tudjam. Ja, hogy a laptop nem számít kézimunkakelléknek? Annál jobb, akkor viszem, mint egyéb túlélőfelszerelést, és ötödiknek berakok egy sorszámlálót. Vagyis nem, a sorszámlálást megoldom kavicsokkal, legyen mégis a kisolló, jó az, ha van. 
Kész is vagyok, indulhatunk! 
Azaz, várjunk csak egy kicsit, előbb elolvasom gyorsan, mit írtak a többiek! 

*Ha most találtál rá a #CsKM játékra, csatlakozz bátran, röviden a játékszabályok: 
1. minden hónap elején az Egészen Panka Facebook oldalán közzéteszek egy címet. 
2. Írj egy blogbejegyzést a megadott címmel.
3. A cím mellett ne felejtsd el feltüntetni a #CsKM jelzést.
4. Legkésőbb a hónap végéig linkeld be a bejegyzésedet a Facebookon egy válaszban a poszt alá, amiben megadtam az aktuális címet.
4. Ha kedved van, olvasd el a többiek bejegyzéseit is, és élvezd a játékot!

2017. január 2.

Horgolt angyalka, 3D harangocska

Alig kezdődött el a #CsKM játék, úgy érzem, máris használ a gyógymód. Amikor az első poszt írásakor rákerestem még egyszer a kis harang mintájára, hogy belinkeljem, egyből szembejött a Pinteresten még néhány másik kedves karácsonyfadísz, amelyek szintén nagyon megtetszettek. Szemben az elmúlt hónapok kézimunka-apátiájával, amikor már nézelődni sem nagyon volt kedvem, most azonnal előkaptam a horgolótűt, és az este hártalévő részét karácsonyfadíszek horgolásával töltöttem. Íme az eredmény:
A harang mintáját IDÁIG  sikerült visszakövetnem (ezt hogy mondjam szebben?), de úgy látom, már ők is máshonnan vették át. A rajzos mintát bemásolom ide, az eredeti forrást megtaláljátok a képen oldalt feltüntetve:


Cataniából, 3-as horgolótűvel készült, csakúgy, mint az angyalka. Annyit változtattam rajta, hogy nem láncszemekkel, hanem magic ringgel kezdtem, és készítettem neki nyelvet is a következőképpen:
Magic ringbe 5rp, a végén kúszószemmel összekötöm
Minden rp-be 2 rp
2rp-t összeköt 5x
3rp-t összeköt, 2rp-t összeköt
2rp-t összeköt (ezzel kész a bogyó)
15lsz a szárának
a harang belsejében rögzíteni, + 30 lsz akasztónak, visszaöltök a 15-be, hogy hurok legyen belőle, majd áthúzom a harang közepén lévő lyukon, és rögzítem.

Az angyalka mintáját ITT találtam, angol nyelvű szöveges leírás van hozzá. 
Mind a kettőnek annyira jó a tartása, hogy keményíteni sem kellett.  




2017. január 1.

Legújabb tudományom #CsKM 1

*Ez a bejegyzés a #Csak Kötök és Mesélek blogjáték januári írása. Ha érdekel, miről is van szó, esetleg szeretnél csatlakozni a játékhoz, ITT olvashatsz róla bővebben.

Amikor kézimunkázom, mindig tanulok valamit. Egy új mintát, egy új technikai megoldást, ha mást nem, hát azt, hogy egy bizonyos fonalnak milyenek a tulajdonságai stb. Azt gondolom, kézimunkázni tanulni manapság sokkal könnyebb, mint régen, hála az interneten könnyen hozzáférhető rengeteg információnak. Az én legújabb tudományom például egy Youtube videóból származik. 
Karácsony előtt néhány nappal kedvem támadt hozzá, hogy elkészítsem ezt a horgolt harangocskát, amit nem sokkal azelőtt a Pinteresten láttam. A képre kattintva nem leírást, hanem egy videót találtam, amelyen egy barátságos hölgy lépésről lépésre megmutatta, hogyan készül a kis horgolt harang. Egy 15 perces miniprojekt az egész, nem éppen bonyolult, de a harang közepén látható keresztezett pálcát korábban sosem próbáltam. Elsőre nem is lett nagyon szép. Igaz, elkövettem azt a hibát, hogy egészen vékony hímzőfonalból horgoltam a harangot, úgyhogy alig láttam, hová kell ölteni. Emiatt a harang kicsit csálé lett, és a keresztezett szem sem látszik egészen szépen.

Másodszorra Cataniából próbálkoztam, így már egészen jól látszottak a szemek, és könnyebb volt elkészíteni a mintát.
Igaz, ezzel sem voltam még teljesen elégedett, így aztán nem is keményítettem ki, de azt hiszem, gyakorolom még egy kicsit, és jövőre horgolok néhányat a karácsonyfára. 

Így készül a képen és a videón látható keresztezett pálca (a videó nagyon jól követhető, csak angolul van a magyarázat, azért írom itt le magyarul is):
a sor elején magasításnak 5 lsz-t készítek
4 ráhajtást veszek a horgolótűre, beleöltök az előző sorba, felhúzom a szálat, majd a tűn lévő hurkok közül egymás után kettőt lehorgolok. (4 hurok marad a tűn)
újabb 2 ráhajtást veszek a tűre, majd beleöltök a következő szembe, felhúzom a szálat, és újra lehorgolok 2 ráhajtást, hogy 5 hurok legyen a tűn (ezzel elkészült az X két alsó szára).
a következő lépés, hogy egyszerre lehorgolok 3 hurkot, majd 2-t és újra 2-t (ez az X jobb felső szára)
ezután 1 lsz következik, majd az X közepébe öltve 1 erp.