2014. április 1.

Strings of Love KAL

No hát akkor lássuk a medvét. Akarom mondani, a projektet, amitől jelenleg teljes lázban égek.
Egy baktusról van szó (ez hosszúkás, egyik oldalán egyenes, másik oldalán íves sálat jelent).
Kb. 300 méter fonal kell hozzá, fingering v. light fingering vastagságú, lehetőleg egyszínű vagy hosszan színátmenetes. Cirkás fonalból is szép, amennyiben nincsenek benne nagy színkontrasztok, mert az elnyomja a mintát.

A sálat a kisebbik lányom kérésére kötöttem, a fonal is az ő választása volt. A minta menet közben alakult, és igazából csak a végére jöttem rá, hogy ez egy igazi anya-lánya minta, és hogy miért is pont ezeket a motívumokat kötöttem bele. Tudom, vagányabb lenne, ha úgy tálalnám, hogy előre kitaláltam a sztorit és ahhoz terveztem a sálat, de nem így volt. Tényleg csak a végén derült ki, hogy egy történet van benne, ami ettől még nem kevésbé igaz. A sál ugyanis elég lassan haladt, közben megkötöttem mellette három sapkát, egy sálat meg egy díszpárnát. A kicsi lány türelmetlenkedett is sokat, hogy mikor lesz már készen az ő szép kendője, én meg mondtam neki, hogy várjon csak türelmesen, kialakul az majd, ahogy kell. Így is lett, az ihlet jött-ment, a megfelelő pillanatokban elővettem a félig kész sálat, a múzsa homlokon csókolt, és ez lett a végeredmény (bár nem én hordom, ezúttal az én nyakamban fényképezve):
 

Amikor elkészült, és frissen-nedvesen kigombostűzve várta, hogy használatba vegye kis gazdája, végignéztem rajta és meg is volt a neve azonnal: Strings of Love, azaz a szeretet szálai. Nem, nem kötelékei, hanem szálai. A kötél ugyanis gátol, a szeretet viszont megerősít és szárnyakat ad.
A sál egyenes oldalán végigfutó minta szorosan egymásba fonódó két szála azt a mindennél erősebb kötődést szimbolizálja, amely az első években olyan meghatározó mind az anya, mind a gyermek számára. Ez az az időszak, amikor a világ a kisgyermek számára a szülei ölében kezdődik és ér véget, és amikor az anya a gyermek minden apró rezdülését érzi. Ebben a hosszú láncban benne van mindaz, amit szavakkal nem tudok leírni, de amiért minden nap hálát adok, amióta gyermekeim vannak.
A következő motívum már valamivel lazább, a szálak kicsit eltávolodnak egymástól, de újra és újra találkoznak mégis, a kötődés nem szakad meg. Ezek a kamaszévek, és a felnőtté válás időszaka, kell-e róla többet mondanom?
A harmadik motívumban a szívek és gyémántok már az anya és felnőtt gyermeke kapcsolatát illusztrálják. Azt remélem, az én kapcsolatom is ilyen lesz majd a fiammal és a lányaimmal: szeretteljes, értékes és mindennél tartósabb.
A sál jobb szélén aztán megjelenik megint az első motívum piciben: a boldogság, amikor egy napon nagymamaként is megtalál majd ez az érzés, és ezzel lesz teljes a kör.
A minta leírásán nagyon sokat dolgoztam. Nem nagyon bonyolult ugyan, viszont a különböző motívumok nem ugyanannyi soronként ismétlődnek, és emiatt több részre kellett osztani a leírást, hogy könnyen követhető legyen, és ne tévessze el az ember a számolást útközben. Végül sikerült minden gubancra megoldást találni, a tesztkötés során még finomítottam rajta itt-ott, és büszkén mondhatom, hogy az eredmény mind a leszámolható rajzból, mind a szöveges leírásból dolgozók számára egyértelmű és jól követhető lett. Egyelőre csak angolul elérhető a minta, talán egyszer ráveszem majd magam a lefordítására, de most örülök, hogy végre elkészült és megjelent. INNEN lehet letölteni, és április végéig bevezető áron, 20% kedvezménnyel kapható.

Az angol nyelvű közös kötés ma indul, erre április 20-ig lehet jelentkezni ITT. Minden jelentkező 25% kedvezményt kap a minta teljes árából.
Különleges ajánlat az Egészen Panka blog hűséges olvasóinak (nem áprilisi tréfa!): ha április 5-ig jelentkezel a közös kötésre, ingyen elküldöm neked a mintát (ehhez szükségem lesz az e-mail címedre). Ez az ajánlat kizárólag azoknak szól, akik április 1. előtt iratkoztak föl a blog követői közé a jobbszélen látható listára. A bejegyzés alatt egy hozzászólásban jelezheted, ha érdekel az ajánlat, majd a fenti linken tudsz jelentkezni a KAL csoportjába (Ravelry felhasználónév szükséges hozzá).

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok, nagyon szép a sál, a fonal, a történet :)
    Köszönöm a lehetőséget, mint rendszeres olvasód, de sajnos időhiányában nem tudok részt venni a KAL-ban.
    Sok sikert :)

    VálaszTörlés