2014. november 5.

Novemberi játék

Nahát, gyerekek, két éves lett az Egészen Panka! 

Bizony ám, megérkezett újra a november: a köd, a most már rohamosan csupaszodó fák, a fülfagyasztó hideg reggelek, az egyre sötétebb koraesték hónapja.
Olyan felemás hónap ez nekem mindig, mert az ősz elveszíti lassan a báját: a lehullott pompás levélszőnyegből lucskos-sáros avar lesz, a növények színpompája szinte egyik napról a másikra tűnik el, a napot is egyre kevesebbet látjuk. Az ember halogatná még a bundás téli holmik bevetését, reggelenként elindul vakmerően kesztyű-sapka nélkül, aztán a csípős szélben mindennap megfogadja, hogy másnap okosabb lesz.
Van azért jó oldala is ám a novembernek. Miután október végén visszaállítottuk az órát, már a délutánok is elég sötétek ahhoz, hogy halkan bólogató színes mécsesekkel tegyük őket hangulatossá, a meleg kakaó és a frissen gőzölgő tea pedig különleges jelentőséget nyer az iskolából, munkából hazatérő családtagok számára. November 11-én nálunk már elkezdődik a téli ünnepkör a Márton-járással, amit hamarosan követ a Mikulás behajózása, és mire az ember észbekapna, már itt is a december, és lehet kezdeni a visszaszámlálást karácsonyig. No, de mielőtt hozzálátnánk a fenyőfa beszerzéséhez, használjuk ki megfelelőképpen a novembert!

Ez a hónap ugyanis tökéletes a megkezdett kézimunkák befejezésére. A kertben már nincs sok dolgunk, egyre több időt töltünk a szoba melegében. Az ügyesebbek már elkezdték a karácsonyi ajándékok készítését is, talán éppen kötött-horgolt-varrott ajándékok készülnek. Az ember egyre gyakrabban gondol rá, hogy nemsokára itt az év vége: mi mindent is csináltunk, készítettünk az idén? Hány projektbe kezdtünk bele, és ezek közül melyik lapul még félig készen a kosár mélyén? Mielőtt a szorgos-dolgos-készülődős-ünneplős-elfáradós december elkezdődik, most még éppen elég időnk van rá, hogy a félig kész munkákat befejezzük, és helyet csináljunk mind a kosárban, mind a fejünkben az új terveknek.

Éppen ezért arra invitállak Kedves Olvasóm, hogy fejezd be hamar, és mutasd meg azokat a projektjeidet, amelyeket az én mintáim valamelyikéből készítettél az idén.
A játék helyszíne a Ravelry csoportom lesz, itt lehet egész novemberben megosztani a Panka's Patterns mintákból készült kész darabok fotóit. A résztvevők között november 4 vasárnapján ajándékokat fogok kisorsolni.

Nyeremények:
Az első heti nyeremény (sorsolás november 9-én) egy 5 eurós Panka's Patterns ajándékutalvány, amely 2015. végéig érvényes, így a jövőre megjelenő mintáim letöltésére is felhasználható.

November 16-án ez a hat darabból álló kötésjelölő készlet talál majd gazdára:

November 23-án ez a kézzel varrott vászonszütyő lesz a nyeremény, hogy jövőre legyen miben magaddal vinned a kötést-horgolást:



November 30-án pedig két nyeremény is lesz:
-ismét egy 5 eurós Panka's Patterns ajándékutalványt sorsolok ki,
-a másik ajándék pedig már a téli lakásdíszek jegyében 4 darab egyedi, horgolt hópehely lesz.


Hogyan tudsz részt venni a játékban?
- Először is készítsd el valamelyik publikált mintámat (persze többet is lehet, akkor nagyobb a nyerési esélyed!). Az összes Ravelry-n megjelent mintám játszik, ingyenesek és fizetősek egyaránt, tekintet nélkül a letöltés dátumára.
- Jelentkezz be a csoportomba, amennyiben még nem vagy tag (a csoportot ITT találod, a jobb felső sarokban a Join this group feliratú gombra kell kattintani.)
- Készíts a kézimunkádról egy projektoldalt a Ravelry-n, és linkeld ezt az eredeti mintámhoz.
- Tölts fel legalább egy képet az elkészült műről és oszd meg ezt a Panka's Patterns csoporttal (visíts, ha bármelyik lépés gondot okoz, segítek!)
- írj egy rövid üzit a Ravelry-n IDE (minden megosztott projektről külön!), mert az üzenete(i)d sorszáma lesz a tombolajegyed. Ezért egyúttal arra kérlek, hogy projektenként csak egy üzenetet hagyj, ha egyéb kérdésed, megjegyzésed van, akkor azt vagy itt a blog alatt, vagy a Ravelry-n magánüzenetben írd meg.
Ezzel be is neveztél a játékba, és innentől kezdve a kézimunkád részt vesz az összes hátralévő sorsolásban november végéig.

Nosza rajta hát, munkára fel, használd ki jól ezt a ködös hónapot, csak nyerhetsz rajta!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése