Gyerekkoromból arra emlékszem, hogy a női családtagok mindig kézimunkáztak valamit, a férfiak meg mindig barkácsoltak. A kézimunka egy része kötött, horgolt vagy varrott ruhadarabokat jelentett, egy másik, jelentős része viszont lakástextileket és dísztárgyakat. Ha mostanában a Fürge Ujjak régi számait lapozgatom, teljesen nyilvánvaló, hogy a hetvenes és nyolcvanas években Magyarországon ez volt a trendteremtő magazin (ami konkurrencia hiányában persze érthető is). Sok benne látható fényképre ismerősen csodálkozom rá, nahát, ez is elkészült, ilyen is volt nálunk otthon, vagy a nagymamánál, barátnőéknél, szomszédoknál. Kis túlzással azt mondhatnám, egy egész nemzedék nőtt fel ugyanazokkal a berendezési tárgyakkal körülvéve. Talán nem is annyira túlzás. Ha te is ezekben az évtizedekben nőttél fel, vajon ismerős-e neked a kalocsai hímzett díszpárnasereg a heverőn? A szekrény minden polcát díszítő apró hímzett terítők? Az üres üvegre rafiából horgolt pompomos állatfigurák? A makramé virágtartók? A subázott falvédők, lábtörlők és díszpárnahuzatok? A filcből varrt, cikkcakkos szélű, hímzett tűpárna vagy falidísz? Látom, mosolyogva bólogatsz. Ugorjunk kicsit az időben.
Az anyukámtól nászajándékba kapott gyönyörű, nagy gonddal hímzett népi virágmotívumos terítőket féltve őrzöm - a szekrény mélyén. Nem csak azért, mert az országban, ahol élek, nem divat mindent telepakolni kis terítőkkel, hanem sokkal inkább azért, mert nekem nincs rá igényem, hogy így díszítsem a lakásomat. Jobban szeretem az egyszerű, sima felületeket, inkább kevesebb dísztárggyal szeretem körülvenni magam. Vannak kedvenc tárgyaim, és van közöttük saját készítésű is, no meg persze a gyerekeim által az iskolában barkácsolt gyönyörűségek - ezekhez ragaszkodom.
Amikor a gyerekek ovisok lettek, és elkezdték hordani haza a saját készítésű remekműveket, a nappali ajtaját kijelöltem kiállítótérnek. A legújabb rajzok, festmények és különböző technikával készült képek ide kerültek fel mindig, ha betelt a felület, a régieket lecseréltük. Imádtam gyönyörködni bennük, és a nappalinak vagyon vidám hangulatot adott ez a kis saját 'galéria'. Persze, amikor már három gyerek hordta haza a műalkotásokat (és itthon is születtek persze gyönyörűségek), akkor már 2 egymás melletti ajtót használtunk, de aztán lassan eljött az az idő is, amikor a büszke kis művészekből kamaszok lettek, akik már cikinek tartják mutogatni a műveiket, úgyhogy a galéria lassan kiürült. Mára már csak 1-2 anyák napjára készült, bekeretezett mű maradt a falon.
A díszítést a lakásban egyébként szeretem időnként frissíteni, tavasszal, ősszel, tél elején az évszaknak megfelelő hangulatú tárgyakkal körülvenni magunkat. Ezek között általában van 1-2 saját készítésű dolog, de inkább csak apróságok, és leginkább a karácsonyi időszakban. Egy időben nagyon szerettek a gyerekek üvegmatricát készíteni, ezt is jól lehet az évszakhoz igazítani, és időről időre lecserélni.
Az évek során sokféle hobbit kipróbáltam, és ezek nyomát 1-1 dísztárgy ma is őrzi még: dekupázsolt kép a falon, a wc-ben egy keresztszemes hímzett papírtartó, 1-1 varrott/horgolt/kötött díszpárnahuzat - de csak módjával.
Mégis, ha körülnézek a lakásunkban, a legszembetűnőbb a párom keze nyoma. Ő nagyon ügyesen felújít mindent, gondosan és jó ízléssel szépítgeti a lakásunkat már évek óta. A kedvence a fa, ablakpárkánytól könyvespolcig bármit elkészít belőle, és nagyon ügyel a részletekre. Nem ijed meg a nagy feladatoktól sem, igaz, nem is hamarkodja el a dolgokat. Kell néha hozzá egy kis türelem, mert elég sokáig fontolgatja magában, hogyan is nézzen ki a végeredmény, de amikor végül elkészül, bizony le a kalappal.
