Iciri-piciri telecske

Egyszer volt egy...

iciri-piciri hóesés. Tegnap este még eső esett, de az éjjel hó lett belőle. Recsegős, jeges hó, de arra épp elég, hogy reggelre kifehéredjen tőle a park, amit én csonttá fagyott ujjakkal igyekeztem tőlem telhetően meg is örökíteni ma reggel.
Reggelente, amikor a parkon át tekerek, mindig rácsodálkozom, milyen csodaszép helyen lakunk. Nézzétek csak (sok-sok kép jön!):

Ez még nem a park, korán reggel indulás a suliba:

Az iskola utcájában van az u.n. Bikatemplom:

 

És itt a park:

 

 

 

Hát nem gyönyörű? Tudom, hihetetlenül hangzik, de élőben még sokkal szebb. :)

Kékségeim

Az elmúlt időszakban mindenféle kék holmik kerültek ki a kezeim közül, ezeket szeretném most megmutatni.

A shetlandi kagylómintás sálamat megkötöttem egy vastagabb változatban is, ez még az ősszel készült. Egyrészt szerettem volna egy hosszú, puha, meleg sálat ezzel a mintával, másrészt ez a kötősuli következő projektje.

December elején a gyerekek új szobapapucsért kezdték rágni a fülemet. A régieket mind elnyűtték, kinőtték. Így kerestem egy szimpi mintát, és az ünnepek alatt készült két pár mamusz ugyanebből a fonalból:

A minta a Celtic Dancer a Drops-tól, INNEN lehet letölteni.

A sorban az utolsó a kislányom tolltartója, amit a vadiúj íróasztalához kért tartozékként. Ezúttal fejből dolgoztam.

Pontos mintaleírás ugyan nem készült, de egy kis gyakorlattal bárki el tudja készíteni. Íme a munkamenet nagy vonalakban:

Végig rövidpálcákkal dolgozunk, normál pamutfonallal, 3,5-ös horgolótűvel.
Először két db. 8 cm átmérőjű körlapot horgoltam kék fonalból, majd a színváltós fonallal (G-B Batik) az egyik körlap mentén minden szembe egy rp-t horgoltam a szem szárát "megkerülve" (nem tudom, hogy hívják az ilyet, rajzos leírásban kampóval szokták jelölni). Így egy kis szegély keletkezett:

Ezután körbe-körbe haladva horgoltam 2 sort (0,5 cm), majd a következő sorban az utolsó 4 szemet nem horgoltam le, hanem megfordultam, és innen kezdve oda-vissza horgoltam a sorokat 19cm-en keresztül.

Amikor elértem a kívánt méretet, a színe sor végén horgoltam még 4 lsz-t, és nem fordultam vissza, hanem a munka másik végéhez csatlakoztam. Innen ismét körbe-körbe haladva készítettem még 2 sort (0,5 cm), mint az elején. Ezzel kialakult a tolltartó teste, és a zippzár helye.

Fogtam a másik körlapot, és úgy, mint az elsőnél, szemenként hozzáhorgoltam a tolltartó testéhez "kampós" rövidpálcákkal, hogy kis szegélye legyen. Ez kicsit macerás művelet, főleg a vége. Ha nem megy, lehet varrni is nyugodtan.
Ezután fogtam egy 20 cm-es zippzárat, gombosűvel a helyére tűztem, és belevarrtam.

 Az elkészült művet a gazdája azonnal használatba is vette, csakúgy, mint a papucsokat. Azóta egyfolytában nyúzatik minden darab, nem volt könnyű visszaszerezni őket a fotózáshoz, és azt kell mondjam, ennek igazán örülök.

Milyenek a Majdegyszerek?

...és főleg: mikor jönnek el?

Ez jutott ma eszembe, miközben millió tervemet, ötletemet csitítgattam a fejemben szokás szerint. Tudod, azokat a dolgokat, amiket ma nem, mert korán keltem, sokat lótottam-futottam, és elfáradtam, holnap sem, mert megint sok lesz a dolgom és nem fér bele, és tegnap sem, mert akkor meg influenzás voltam. De majd egyszer valamikor igen! Majd egyszer, amikor lesz rá időm, energiám, helyem, pénzem, önbizalmam... Majd akkor nekilátok, és hű de jó lesz!

Aztán, ahogy így töprengtem, Kern András egy régi dala jutott eszembe:
"Hogyha szerelmesek lettünk és már csinálnánk nagyon,
majdnem megőrülünk, s közben sehol nincs rá alkalom,
tudom, harcoljunk meg érte, s lesz majd idő, mód és hely,
épp csak elfelejtjük addigra, hogy mi a francnak kell!"

És rádöbbentem hirtelen, hogy nincs már végtelen idő előttem, mint valamikor, amikor az öregség egy olyan vírusos nyavalyának tűnt csak, ami ellen az ember adott helyzetben kényelmesen beoltatja magát, hogy aztán viháncoljon tovább ötödik sebességben a végtelenségig. Hirtelen, ahogy a cukkínit szeleteltem a vacsorához, mint éles kés, hasított belém a gondolat, mi van, ha lekések róla? Nem is tudom már, melyik tervemet toltam odébb éppen, mint a zöldségszeleteket a vágódeszkán, amikor felsejlett a lehetőség, hogy akár le is késhetem a saját Majdegyszereimet. Mert a fejemre esik holnap egy zongora, vagy mert addig tologatom őket, hogy egyszer csak megöregszem, és nem leszek már itt, vagy egyszerűen csak elfelejtem, mire is vágytam, mire eljönne a lehetőség.

És akkor megfogalmazódott bennem, hogy nem minden Majdegyszer egyforma ám. Vannak apró Majdegyszerek, és vannak hatalmasak. Vannak olyanok, amelyek szerényen meghúzódnak egy sarokban, és vannak, amelyek naponta rángatják az ember kabátujját. Vannak, amelyeket nem sajnálok félretolni, elnapolni, és van, amelyikért keményen dolgozom.

Nem árt néha az embernek számbavennie és kigyomlálnia a Majdegyszereit. Szembenézni azzal, hogy van olyan Majdegyszer, ami valójában Sohasem, kár dédelgetni, és van, ami akár Moströgtönné is változhat, ha igazán szeretnénk.

Január a tervezgetések, elhatározások ideje. Az ünnepek bebújós fészekmelege után újult lendülettel mentem munkába a héten, és többször is azon kaptam magam, hogy be kell húznom a féket, nehogy olyasmit vegyek a vállamra, amit valójában nem szeretnék cipelni. Azt viszont elhatároztam ma este, hogy az idén aktívabban fogom gyomlálgatni a Majdegyszereimet. Kritikusabban nézek rájuk, és gyakrabban teszem majd fel a kérdést magamnak: "Jó, jó, de pontosan mikor?"