Májusi kertünk

Nagyon vártam már, minden évben nagyon várom, hogy kinyíljon az orgona. A tömör kis bokrot néhány éve ültettem. Apróbbak a levelei, mint a hagyományos orgonának, és a fürtjei is kisebbek, viszont halványlila virágai beborítják az egész bokrot, illata pedig a kertet.
Ebben az idei hideg tavaszban mostanra bírt kinyílni úgy-ahogy szegénykém; küzdött nagyon, ami nem is csoda, hiszen alig-alig volt pár napos óra egész hónapban. Végül csak sikerült elkapnia még május farkincáját, hogy teljes pompájában tündökölhessen, mielőtt beköszönt a naptár szerinti nyár.

Másik kedvencem a kertben a rekettye. Három bokor volt belőle eredetileg, egymás mellett álltak és sorban egymás után nyíltak: először a halványsárga, utána a sárga-piros, végül a meggyvörös. Sajnos, ez utóbbi elpusztult néhány éve, az idei fagyok pedig alaposan tönkretették a cirkásat is, ami pedig régebben a kert egyik legszebb dísze volt.

A ház előtt még mindig gazdagon virágzik az árvácska. Őket egy hirtelen ötlettől vezérelve ültettem, de nagyon jó húzásnak bizonyult: jól bírják a zord időjárást, és már egy hónapja gyönyörködhetek bennük minden alkalommal, mikor kilépek az ajtón. 

A vadjácint nevéhez hűen nem válogatós: minden évben zabolátlan életerővel veszi birtokába a kert neki tetsző pontjait, és ráadásul a pázsitot is. Mi meg hagyjuk, mert annyira szép. 

 

Aztán kedvem támadt magot ültetni, palántákat gondozni. Kisebbik lánykámmal ültettünk kamillát, majorannát, körömvirágot. És mire feleszméltem, a leányzó az összes cserepet az udvar egyik napos sarkába cipelte, amit még tavaly kinevezett az ő saját kertjének. Még egy cserép epret is zsákmányolt hozzá az apja ültetvényéből.

Szegény párom évek óta próbál eljutni odáig, hogy saját termesztésű epret ehessen. Minden évben nagy gonddal nevelgeti az eperpalántáit, mégis alig-alig jut neki pár falat gyümölcs. 

Nem, nem a terméssel van a gond, még csak nem is a csigákkal, bár azok ellen is küzd folyamatosan. A probléma az, hogy a mini eperültetvény épp a kertkaputól a házig vezető út mentén található. Megfigyelők szerint minden nap délután kettő és négy között kiskorú banditák lepik el a terepet, és lerabolják az érett epret. Mire az ültetvény gazdája hazaér a munkából.... Hát sejthetitek.

Hogy kis kertészpalántámnak legyen némi instant sikerélménye, ültettünk zsázsát meg borsót is. A zsázsa három nap alatt "felrobbantotta" a terepet, ennyire látványosan gyorsan növekvő növény talán nincs is másik. 

A borsó persze megfontoltabb, ő még csak most ébredezik. Titokban azt remélem, hogy zöldségiszonyban szenvedő csemetém lelkesedése megmarad egészen addig, amíg szüretre kerülhet a sor, és hajlandó is lesz megkóstolni a saját maga által termesztett zsenge borsót. Meglátjuk.

Kérdés

Nagyon kedves meglepetés fogadott ma itt a blogon: egy játékos elismerést kaptam Böbétől. Láttam már ilyesmit itt-ott, a blogírók között szokás időnként egy kedves gesztussal megajándékozni azokat, akiknek az oldalát szívesen látogatod. Arra viszont egyáltalán nem számítottam hat hónapos zöldfülű kis blogolóként, hogy valakinek éppen én jussak eszébe. Így aztán itt örvendezek egy bögre kávé felett, és már azt sem bánom, hogy odakint megint zuhog az eső.

A játék lényege, hogy kapsz egy kérdést, amire válaszolni kell, és aztán továbbadni a díjat egy újabb kérdés formájában négy másik blogtulajdonosnak.

Böbe azt kérdezte tőlem, hogy mi az a három dolog, ami örömet okoz a számomra.
Hű, de nehéz erre válaszolni, hiszen háromnál sokkal több dolgot tudnék felsorolni. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha azt a hármat írom le, ami elsőre eszembe jut:

1. a gyerekeim mindenféle apró dolgai (nem kezdem el magyarázni, mert a végén kiderül, hogy ezt nem is ér egynek számítani)
2. ha a fonalaimmal bíbelődhetek,
3. egy jó beszélgetés.

Az én kérdésem pedig:
Mi az a legjobb/legkülönlegesebb élmény, ami a blogolás révén ért téged?

És akiknek küldöm:
Patrícia - mert ő a legaktívabb követőm és mindig örülök a hozzászólásainak, ráadásul ötletes dolgokat készít
Virág - mert a bejegyzései mindig megerősítenek abban, hogy érdemes. Mármint anyának lenni teljes erőbedobással - nem mintha kétségeim lennének, de a lendülete és a kreativitása rendkívül inspiráló.
Csibike - mert a humorát talán még az ékszereinél is jobban szeretem :)
Jucu - mert egyszerűen kedvelem a blogját, és imádom a munkáit.

Tavaszi táska

Egy hirtelen felindulásból elkövetett táskahorgolás eredményét szeretném megmutatni nektek. Kb. egy éve történt, és be kell vallanom, hogy halvány fogalmam sem volt a táskakészítés alapvető szabályairól (már, ha léteznek ilyenek). Csak úgy nekiálltam, mert szerettem volna egy vidám táskát, és volt néhány maradék gombolyagom, amelyek úgyis elhasználásra áhítoztak.

Ráadásul épp megtanultam virágot horgolni, meg egy jó kis masszív mintát is felfedeztem.

Egyszóval szerelemgyerek ez a táska. Annyira, hogy mohón azonnal használatba is vettem, blokkolás, bélelés nélkül. Amint elkészült, azonnal a vállamra akasztottam, és úgy örültem neki, mint egy kiscsoportos ovis a vásárban kapott színes szélforgónak. 

Aztán persze hamar rájöttem, hogy jobb lett volna kicsit megfontoltabbnak lenni, és szépen befejezni a táskát úgy, ahogy azt illik. Bélelés nélkül ugyanis a horgolt táska nem elég formatartó, már egy pénztárca súlya alatt is megnyúlik, így alig mertem bele pakolni.

Sajnos, a befejezés nem az én sportom. Az álmodozás, a kitalálás, a belekezdés, a lelkesen próbálgatás, a turbó mindent-bele éjszakába nyúló még-csak-ezt-az-egy-sort, az  igen. Na, de az unalmas összevarrás, száleldolgozás... Nem egy UFO (UnFinished Object) várakozott évekig a szekrény alján, mire ráncbaszedtem magamat annyira, hogy tisztességesen befejezzem őket. A Táska is bő egy évet várt erre.

De mivel megint itt a tavasz, és csiripelnek kint a madarak, és ma végre a nap is kisütött egy kicsit, nekem is kedvem támadt újra a színes, vidám kistáskával az oldalamon flangálni. Így aztán nekiláttam a bélelésnek. Még az sem tántorított el, hogy a majd negyven éves varrógépem kilehelte a lelkét a feladat láttán, így kézzel kellett megvarrnom az egészet. Íme az eredmény:

Megyek is, sétálok egyet vele. Közben pedig már a következő táskán jár az eszem - de ebbe a projektbe majd igyekszem előre belekalkulálni a bélelést is.

Bach esete a Cornflakes-szel (vagy fordítva?)

Ez a bejegyzés most nem valamelyik kreálmányomról szól, hanem a leányomról. Mégpedig a nagyobbikról, aki nagyon szépen furulyázik. És én annyira de annyira szeretem hallgatni, és olyan de olyan büszke vagyok rá, hogy muszáj megmutatnom nektek is.

Márciusban volt az a tehetségkutató házi verseny a zeneiskolában, ahol már másodszorra nyert díjat a Cornflakes névre hallgató kis furulyakwartett, amelynek ő is tagja. Így múlt vasárnap (éppen anyák napján, ami itt május második vasárnapja) ők is felléptek azon a koncerten, amelyet a verseny győztesei a városi színházban adtak.

Ez a felvétel a verseny döntőjén készült. A minősége ugyan távolról sem HD, de ahhoz képest, hogy a telefonommal csináltam, nem panaszkodom rá. A versenyre benevezett műsoruknak egy rövidített változatát játsszák itt, a színházi változatban persze benne voltak az ismétlések is :)
Az én személyes kedvencem a Badinerie (2:10-től), amit mindenki meglepetésére a két lány zenei párbajként mutatott be - ezt sikerült a hónapokig tartó felkészülés alatt titokban tartaniuk, úgyhogy még nekünk is meglepetés volt.
S hogy tudjátok, kire kell figyelni: számomra a piros nadrágos művésznő a sztár.

Április

Nem bánom, hogy vége. Rohanós, stresszelős, sose-érek-a-végére hónap volt. Olyan, amikor ha megfeszülök, sem bírom utolérni magam. Amikor a fejem fölé tornyosul a munka, a lakás minden zugából elvégzendő teendők ordítanak rám folyton, én meg csak csinálom, csinálom, és közben egyfolytában aggódok mindenféle ügyek miatt, fontos vagy annak vélt döntéseket próbálok hozni, napokig rágódok, éjjel is forgolódok, és csak nagyon, nagyon nehezen bírom elengedni magam és a gondokat.

Szerencsére voltak azért jó pillanatok is, ezekből mutatok egy kis ízelítőt.

Például kirándultunk a kislányom osztályával a közeli botanikus kertbe. Rovarokat és lepkéket keresni mentünk, de annyira hideg volt még, hogy egy pici hangya nem sok, annyit sem találtunk. Szerencsére egy nagyon kedves bácsi vezetett körbe bennünket, aki így is rengeteg érdekeset tudott mutatni a gyerekeknek, meg nekem is. Megismerkedtem például a medvehagymával, amit hollandul úgy hívnak, hogy daslook.

(A figyelmes szemlélő pedig bizonyára rájött, hogy a hóvirágmintás sapkám új gazdához pártolt. A hűtlenje.)
Aztán kertészkedtem. Ez a sok kis szépség mind a házunk elé költözött.

Volt egy tornaverseny is, ahol a nagylányom a csoportjában első lett. Ő nem bocsátaná meg, ha ideraknám a fényképét, úgyhogy ezt csak képzeljétek el.

Aztán névnapoztunk is, méghozzá ilyen finomsággal:

A gyümölcsök egy részét azon melegében megettük, jó maszatosak lettünk tőle, de isteni finom volt. A másik felét beraktuk a fagyasztóba, hogy megdermedjen rajta a csoki. Meg is dermedt, és így még finomabb lett a csemege, legközelebb mégis finomítani kell az eljáráson, mert úgy odaragadtak a tányérhoz a csokis gyümölcsdarabok, hogy alig bírtuk őket leválasztani.

A következő hír, hogy csatornázzák az utcánkat. Ez, mondjuk, így önmagában nem nevezhető csúcsélménynek, viszont nagyon érdekes volt ilyen közelről figyelemmel kísérni, hogy mennyire gépesítetten zajlik az egész folyamat. Főleg az volt egészen lenyűgöző, hogy a darukezelő micsoda bűvészmutatványokra képes néhány apró kézmozdulattal. Melósokat alig láttam, tiszta high tech az egész, nem is gondoltam volna. 

 Aztán április 30-án királynőt búcsúztattunk, királyt koronáztunk. Erre a napra készült egy kis horgolt korona, narancssárga, mi is lehetne más (ez az orániai uralkodóház színe). 

 

A nagy napra szépen kinyíltak a narancssárga tulipánjaim is:

Sütöttünk fenséges, királyi márványmuffint,

és a végén még a kendőm is elkészült, szó szerint az utolsó pillanatban, Willem Alexander beiktatása előtt.

 

Így aztán minden jó, ha a vége jó, jöjjön a szép május!

Gitárosok

Lemaradtam kicsit, de jövök majd nemsokára. Most csak azért írok egy gyorsat, mert láttam pár napja egy koncertfelvételt, ami nagyon megragadott, és ezt mindenképp szeretném megosztani veletek.

Gitárrajongóknak igazi ínyencfalat: az elmúlt fél évszázad tizenkét holland gitáróriása adott néhány hete közösen koncertet Amszterdam egyik híres pódiumán. Akkora nevek, mint Jan Akkerman, Harry Sacksioni, Rudy de Queljoe, Jan Hendriks és Eelco Gelling. Az egyórás felvétel minden perce tiszta élvezet, ITT lehet megnézni, bár nem tudom, hogy ez az oldal külföldről elérhető-e. Ha nem működik, rosszabb képminőséggel ugyan, de a youtube-on is megtalálható a felvétel:

A koncerthez tartozik egy meglehetősen gyengécske dokumentumfilm is, amiből nagyjából annyi derül ki, hogy a legtöbb gitáros szenvedélyesen gyűjti a gitárokat. Kivéve, aki nem. És még ezt a világrengető nagy felfedezést is hollandul mondják el, úgyhogy remélem, megbocsátjátok, de nem linkelem ide. A koncert viszont igazi csemege, érdemes rászánni egy órát. Hajrá.