Az évek során sokszor vásároltam ebben a kis üzletben, amely a házunktól mindössze néhány perc sétára volt a kis bevásárlóközpontban, a török zöldséges és a péküzlet között. Ez a boltocska már legalább két évtizede hozzátartozott az utcaképhez. Magamban csodálkoztam néha, hogyhogy nem megy csődbe, vásárlót alig-alig láttam benne. Abból a pár spulni cérnából, néhány gombolyag fonalból biztosan nem tud megélni a kedves, idősödő házaspár, amit én vásárolok. Igaz, ruhát is lehetett kapni náluk, de szinte kizárólag nyugdíjas hölgyek ízlését célzó konfekció lógott az akasztókon. Néha elábrándoztam, ha a raktárnak használt galériát kipakolnák, milyen jó kis kézimunkaklubot lehetne ott berendezni, biztosan megemelné a forgalmat... Ha kicsit bátrabb lettem volna, talán meg is említem nekik az ötletet.
Aztán tavaly nyár elején egy napon tábla jelent meg a boltocska kirakatában: VÉGKIÁRUSÍTÁS.
A tulajdonos házaspár úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni, és élvezni az életet, amíg megvan hozzá az egészségük. Sajnos nem volt, aki a boltot átvegye, így nem maradt más választásuk, mint felszámolni az egészet úgy, ahogy volt.
Bizony, fájt a szívem, hogy ez a jó kis bolt eltűnik, mint előtte néhány évvel a gyöngyös üzlet, meg egy másik kreatív hobbibolt is a városban. A meglepetés mégis az volt számomra, hogy a kiárusítás napjaiban mekkora lett a nyüzsgés a boltocskában. És bizony nem a leárazáskor jó vételre vadászó alkalmi vevők töltötték meg, hanem csupa-csupa törzsvevő, akik ezek szerint jóval többen voltak, mint gondoltam. Ezt az elcsippentett beszélgetésekből tudom, és akár vásároltak valamit utoljára, akár nem, mindenki betért elbúcsúzni a tulajdonosoktól, volt, aki még ajándékot is vitt nekik. Az öregúr megszokott mackós jókedélyével mosolygott mindenkire, csak időnként suhant át egy-egy halvány felhő a tekintetén. A felesége pedig még utoljára segített az ízléses öltözködést kedvelő hölgyeknek a próbafülkében, és közben ötvenedszerre is angyali türelemmel válaszolta meg a kérdést, hogy mihez fognak kezdeni ezután.
Bennem persze önző módon az a kérdés is felmerült, hogy ÉN mihez fogok kezdeni, ha hirtelen szükségem támad egy bizonyos színű és méretű zippzárra, vagy egy meghatározott vastagságú horgolótűre. Hajaj! Így aztán, gondolom értitek, nem volt más választásom, mint jól bevásárolni még utoljára a féláron kínált, kiváló minőségű német kötő- és horgolóeszközökből. És persze magammal vittem a lányokat is, hadd válogassanak a hajba való selyemszalagok és a szép fonalak között. Akkora szatyor fonallal jöttünk haza, hogy a fiúk csak néztek nagyokat.
Az ilyen alkalmi fonalvásárlásban az a nehéz, hogy az ember még nem tudja pontosan, mire fogja felhasználni, vagyis pontosan hány gombolyagra lesz szüksége. És ez esetben ugyebár biztosan tudtam, hogy nem lesz lehetőségem később venni még egy gombolyaggal, ha kevésnek bizonyul a készlet. Három konkrét terv mindenesetre azonnal megfogalmazódott bennem a fonalak láttám: egy pulcsi saját magamnak a gyönyörű, kék-cirkás fonalból, egy ruhácska a kisebbik lánykámnak ugyanennek a fonalnak a szivárványszínű változatából, és egy pamutból horgolt tavaszi modell.
A kék pulcsihoz azonnal hozzá is kezdtem, lassan egy éve ennek. Áprilisban viszont közbejött egy utazás, és félretettem a félig kész munkát. Aztán jött a nyár, nem volt kedvem téli pulcsit kötni, aztán az ősz, és én csak kacsintgattam a félretett kék halomra, és halogattam a befejezést. Közben elkészült karácsonyra a kislányom kötött ruhája, meg egy csomó minden más is. Pár hete elővettem újra a kék pulóvert, és megpróbáltam eligazodni a munka közben lefirkantott kriksz-krakszaim között. A pulcsi ugyanis saját tervezés, de ez nálam általában úgy megy, hogy kötés közben találom ki a szabásmintát, és ha kell, többször is lebontok és újrakötök egy-egy részt. Nohát, majdnem elkészült már a mű, egyetlen akadály volt még hátra.
Itt tartottam, már csak a nyakát kellett befejezni, de nem tudtam, milyen formát válasszak. Legyen csak egy vékony szegély, nagy ívben kihajló gallér vagy meleg garbónyak? Töprengtem, tanácsot kértem kötős "kollégáktól", próbálkoztam. Született egy ilyen verzió:
amely szép volt ugyan, de fázott benne a nyakam. Kipróbáltam egy magasaban álló gallért is:
Ez bizonyult a tökéletes megoldásnak. Íme a kész mű:
Nagyon örülök ennek a pulcsinak, azonnal beleköltöztem. A végkiárusítás nélkül valószínűleg nem vettem volna meg ezt a fonalat, úgyhogy mégis köszönettel tartozom a tulajdonosoknak, amiért nyugdíjba vonultak. Remélem, ők is legalább olyan jól érzik magukat most, mint én a kék pulóveremben.
Nagyon-nagyon jó lett!
VálaszTörlésKöszi!
Törlés