Fonalkavalkád

Lélekben hetek óta készültem már rá, mint kisgyerek a karácsonyra: nézegettem a honlapját, hangoltam magam a rengeteg gyönyörűségre, amit majd látni és tapintani fogok, latolgattam, hogy benevezzek-e workshopra is vagy csak nézelődjek szabadon... Aztán eljött a várva várt nap, a Kötők és Horgolók Napja. Egy hatalmas csarnok telis-tele fonalas standokkal, szebbnél szebb kötött és horgolt holmikkal, kézimunkázós könyvekkel és folyóiratokkal, mindenféle egyéb kellékekkel, és persze kézimunkázó nők tömegével. Itt-ott láttam persze férfiakat is, ők leginkább a fonallal telepakolt szatyrokat cipelték oldalbordájuk után. Kivéve azokat, akik a standok másik oldalán álltak, mert ilyenek is voltak: hozzáértő kereskedők, akik habozás nélkül magyarázták az érdeklődő hölgyeknek, hogy egy-egy adott fonal hogyan viselkedik a mosásban.

A csarnokba lépve szinte beleszédültem a színes gombolyagok és gyapjúmotringok kavalkádjába. Hamar felmértem a terepet, belőttem egy praktikusnak látszó útvonalat, és elindultam, hogy átadva magam az élvezetnek, szépen végigböngésszem a kínálatot.

 

Az első zsákmányom ez a körmöcske volt a kisebbik lányomnak:

Hazaérve rögtön birtokba is vette, percek alatt ráérzett a mozdulatokra és a "fonalból valamit varázslás" örömére, és azóta hurcolja magával mindenhová. Aznap este még az ágyba is magával vitte, hogy elalvás előtt körmöcskézzen egy kicsit, így aludt el:

No, de visszatérve a fonalvásárba, nem ez volt persze az egyetlen beszerzésem. A körmöcskét követte sok szép fonal, íme a "szüret" eredménye:

Köztük első igazi selyem fonalam (a sötétzöld), amelyből majd hűvös-puha csipkekendő készül, és egy másik szintén nagyon-nagyon puha és vékony gyönyörűség, a bordó merinó-selyem. Ez a kettő nagy kihívás lesz, de a többieknek is megvan már a maguk helye a szívemben, és alakulgatnak a tervek is a fejemben. A sokféle színű vidám-bohó horgolópamut alapvető elemei a kelléktárnak, ezekkel a tavaszias színekkel bármit meg lehet bolondítani. A hosszú színátmenetes Katia Jaipurból valami vékony finomság lesz majd, a világoskék Phildar Tendresse meglepetésként került az utamba, az is meglepetés még, hogy mivé fog alakulni, a gyönygyszerű fehér Katia Kolibri egyszerűen könyörgött, hogy hozzam haza, csakúgy, mint a lilás-bordós argentín buklé-gyönyörűség, amelyből az utolsó két motringot vettem meg, úgyhogy sakkozhatok majd, hogy mire lesz elég, mert nem lehet már belőle utánpótlást szerezni. 

Szóval most örvendezek és tervezgetek. De azért jó, hogy nincs minden héten kötős-horgolós nap, egészen biztosan csődbe menne a család...