A hibajavításról #CsKM

A #CsKM májusi témájáról két jól ismert gondolat jut az eszembe. Az egyik egy József Attila idézet, amit gyerekkoromban szinte az anyatejjel szívtam magamba:

"Dolgozni csak pontosan, szépen, 

ahogy a csillag megy az égen, 

ugy érdemes." 

Ez a gondolat máig meghatározza a munkamorálomat. Legyen szó bármilyen feladatról, a legjobb tudásomat, ügyességemet teszem bele. Az évek során azonban azt is megtapasztaltam, hogy a pontos és szép munka nem mindig sikerül elsőre, és ezért fontos, hogy az ember türelmes legyen saját magával, és ne féljen hibázni. Woody Allen szavaival: "Ha soha nem csúszik be egyetlen gikszer sem, akkor biztos, hogy nem csinálsz semmit." Milyen igaz. 

Ami engem illet, inkább a gikszerek, mint a hibákról való rettegés. Imádok új dolgokat tanulni, új módszereket kipróbálni, sőt, ami már nagyon könnyen megy, az sokszor egyenesen untat. Az új dolgok viszont sokszor nem sikerülnek elsőre, néhány ügyetlen próbálkozásomat itt a blogon is megörökítettem már. Ha valami nem sikerül, akkkor addig próbálgatom, gyakorolom, amíg belejövök, mert az viszont nagyon fontos, hogy a végeredménnyel elégedett legyek, akár a magam örömére dolgozom valamin, akár valaki más számára. 

Ha alkotó munkáról van szó, mint pl. a kötés és horgolás, akkor munka közben többször is ellenőrzöm azt, amivel már elkészültem, így általában hamar felfedezem, ha valamit elrontottam. Horgolásnál egyszerűen visszabontható a munka addig a pontig, ahol a hiba van. Ez a horgolás előnye és hátránya is egyben. Mivel csak egyetlen szemet kell újra felvenni a tűre, nem macerás a visszabontás után folyatni a munkát. Viszont a visszabontás a javítás egyetlen lehetséges módja, így nagyon bosszantó, ha sokat kell bontani. 

A kötés előnye, hogy ha kicsi a hiba, akkor lehet helyileg is javítani. Az ember leereszti azt a néhány szemet, amit elrontott, és horgolótű segítségével "újraköti". Ez egy elég rizikós tevékenység, sok ügyesség és türelem kell hozzá, mert ha nem sikerül szépen visszaszedni a szemeket, akkor mégiscsak vissza kell bontani az egészet. Nekem legtöbbször sikerül így kijavítani a hibát, de ez persze a minta bonyolultságától is függ. 

Van olyan hiba, amit az ember utólag is el tud kendőzni. Pl. ha észreveszem, hogy elfelejtettem szaporítani valahol, akkor előfordul, hogy utólag is be lehet szúrni egy szaporítást anélkül, hogy látható lenne a különbség. Van viszont olyan minta, ami nem tűri a sumákolást, ilyenkor mese nincs, az eredeti helyen kell javítani. Ha pár szemet leengedve nem lehet, akkor a visszabontás a megoldás. Ha csak néhány sorról van szó, vagy nagyon bonyolult a mintakép, akkor általában szemenként visszaszedem és újrakötöm, de ha sokat kell bontani, akkor veszek egy mély lélegzetet, és kihúzom a tűt a munkából. Így a leggyorsabb a bontás, viszont ezt csak akkor alkalmazom, ha nagyon sokat kell bontani, vagy olyan a fonal, hogy utána viszonylag könnyen vissza is tudom szedni a szemeket a tűre. Előfordul, hogy a visszaszedés után nem vagyok teljesen biztos benne, hogy minden szemet jól vettem fel (pl. bonyolult csipkemintánál könnyű elnézni a dolgokat), ilyenkor - miután újra a tűn vannak a szemek - egyesével visszaszedek még egy sort a biztonság kedvéért, és csak azután kezdek újra kötni. 

Néha-néha még így is előfordul, hogy csak akkor veszek észre egy hibát, amikor már elkészült a mű. Mint pl. ezen a babatakarón, amit sok évvel ezelőtt a kisfiamnak kötöttem. Van rajta egy ici-pici hiba, de ezt bizony úgy hagytam. Egyrészt, mivel egyáltalán nem feltűnő, másrészt meg emlékeztetőül, hogy semmi/senki sem tökéletes, és az élettel együtt járnak a hibák is.