Legrégebbi kézimunka-élményem #CsKM

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Ennek a kislánynak az anyukája és a nagymamája sokat kézimunkázott. Leginkább terítőket és díszpárnahuzatokat hímezgettek szabad idejükben. A kislányt lenyűgözték a színes cérnamotringok és gombolyagok. Egészen csodálatosnak találta, ahogyan a felnőttek egy vékony kis tű segítségével gyönyörűbbnél gyönyörűbb virágmintákat varázsoltak a textilre. Anyukája munkáját figyelve hamar megjegyezte, hogy a virágmotívumokból először a szárakat kell kihímezni, csak azután a leveleket, és a virágszirmokat. Kézőbb elleste a módját, hogyan kell a szálak végét elrejteni a munkában, hogyan kell csomók nékül dolgozni, hogy a fonákja is olyan szép legyen, mint a színe.
Talán még iskolás sem volt, amikor ő is hímzőtűt fogott a kezébe, és megpróbálkozott a legelső öltésekkel. Girbe-gurba volt a vonal, egyenetlenek az öltések, de az anyukája biztatta: menni fog az, csak gyakorolni kell! És a kislány gyakorolt is szorgalmasan.

Ma már egy sincs meg az első önálló munkái közül, de máig emlékszik rájuk. Szálöltéssel kivarrt állatfigurák voltak: mackó, kutyus, talán pillangó is, egyik rózsaszín, másik világoskék. Négyzet alakú textilre hímezte őket, amit azután az anyukája átlátszó nejlonnal borított be, így lett belőlük lemosható "asztalterítő" az iskolai tízóraihoz, amit büszkén terített a padjára minden nap.

Egy másik korai munkája viszont ma is megvan, ez a keresztszemes öltéssel készült könyvjelző:

Egy nyári szünetben készült, nagymamája vigyázó tekintete mellett. Teljesen ölállóan készítette, így nagyon büszke volt rá, amikor elkészült vele. A kis könyvjelző aztán éveken át sok-sok kamaszkori könyvélményének csendes tanúja volt. 

A kislány azóta felnőtt, sőt lassan az ő gyerekei is felnőnek már, de a régi könyvjelzőt nagy becsben tartja ma is.