Szövőkeret? Gyerekjáték!

A legkisebb gyerekem iskolájában sok éves hagyomány az a roppant jó dolog, hogy csütörtök délutánonként az egész suli kreatívkodik. Ezt nem a szokásos papír-olló-ragasztó kereteken belül kell elképzelni, hanem úgy, hogy a tanároknak gyakorlatilag bármilyen biztonságosan kivitelezhető ötletük támad, azt meg is valósítják. A batikolástól a csempemozaikon, a képregényrajzoláson és a muffinsütésen át a lenyomatkészítésig a kreatív alkotótevékenységek széles skáláját kipróbálhatta már így csemetém. És a legjobb az egészben az, hogy ez a csütörtöki kreadélután nem a teljesítményről szól, hanem az örömködésről (de a pedagógusok persze azért tudják, hogy titokban a képességfejlesztésről is). Nem osztályozzák a műveket, és mégis (vagy éppen ezért?) minden gyerek belead anyait, apait. Időnként szó szerint, mert az alapanyagokat szükség esetén a szülők adják össze. Olyasmire gondoljatok, mint wc-gurigák, műanyag palackok, kartondobozok, maradék faanyag, régi elnyűtt lepedők, fonalmaradékok, stb.
Számomra a legérdekesebb a kreadélutánban talán nem is az, hogy mi mindent készítenek (bár gyakran leesik az állam attól is), hanem az, hogy a gyerekek nem feltétlenül a saját osztályukban barkácsolnak, és nem is csak a saját évfolyamtársaikkal. Erre az órára az alsó illetve a felső tagozat 4-4 évfolyamán belül vegyítik az osztályokat. A gyerekek többé-kevésbé maguk választják ki, hogy az aktuális lehetőségek közül a következő 2 hétben mit szeretnének kipróbálni (persze az osztályfőnök koordinálja a dolgokat), és így legtöbbször egy másik tanár csoportjába kerülnek, ahol különböző életkorú gyerekkel együtt dolgoznak. Így ez az egy óra nemcsak a kreatív alkotásról, hanem észrevétlenül a közösségépítésről is szól.

Most egy olyan ötletet szeretnék bemutatni, amit egyszer az egyik ilyen kreafoglalkozásról hozott haza a lányom: saját kezűleg készített szövőkereten rongyból állatképeket szőttek.

Ez itt, kérem, Nyuszi, az orra, mondjuk, hiányzik, de azt ne mondjátok, hogy nem ismertétek fel!

Persze volt már nekünk itthon addig is fából készült kis szövőkeretünk meg hozzá puha, színes fonalak, de az valahogy sose lett nagy kedvenc. Ezért is lepődtem meg azon, hogy amint hazaértünk a suliból, azonnal folytatódott itthon a kreadélután: nyolcéves tanítónénim megmutatta, hogyan kell kartonból szövőkeretet készíteni, majd kiborítottuk a rongyoszsákot, és nekiálltunk csíkokat vágni, és szövögetni.

Szükséges hozzávalók:
- egy kb. A4-es nagyságú kartonlap (egy cornflakes-es doboz oldallapja pl. tökéletesen megfelel)
- egy tekercs bármilyen madzag
- színes textil 2-3 cm széles csíkokra vágva. A textilcsíkok hosszáról lentebb találsz információt. Tökéletes metamorfózisa lehet ez kiselejtezett ruhadaraboknak, régi ágyneműnek.
- egy nagyobb, színes kartonlap, amire a kész művet felragasztjuk

A kartonlap két keskenyebbik oldalán 1cm-enként 2 cm mély bevágásokat készítünk. Érdemes vonalzó segítségével előre bejelölgetni, hová kerüljenek a bevágások. Ezután a madzagot oda-vissza vezetgetve befűzzük úgy, hogy a kartonlap két végén a bevágások mögé kanyarítjuk. Az elején hagyjunk egy kb. 10 cm-es szálat, hogy majd rögzíteni tudjuk a madzagot.
Elmagyarázni bonyolultabb, mint megcsinálni, az alábbi két képen jól látszik, hogy hogyan kell a kartonlap két oldalán kinéznie a madzagnak:

Ha a végére értünk, akkor a karton hátoldalán a madzag két végét egyszerűen összekötjük:

Leánykám úgy belejött a munkába, hogy ilyen szép hátoldalú szövőkeretet készített nekem:

Ezután kezdődhet is a szövögetés.
A fenti képen látható nyuszi (vagy tetszőleges más állatfej) elkészítéséhez a keret szélességénél 10-15cm-rel hosszabb csíkokkal dolgozunk. Az alább látható alátéthez szimpla és dupla hosszúságú darabokat használtam váltakozva, de ez már a haladó szint :)

Szóval a textilcsíkokat egyenként befűzzük a keretbe, váltakozva a madzag alatt illetve fölött vezetve őket. A következő csíkot mindig úgy kell befűzni, hogy ahol az előző a madzag alatt volt átdugva ott most a madzag fölött haladjon a csík, és fordítva:

A befűzött csíkot egy horgolótűvel, egy ceruza tompa végével vagy egyszerűen kézzel hozzáigazítjuk a már elkészült részhez, hogy szép szorosan álljanak a csíkok egymás mellett.

Ha nem fér már több csík a keretre, akkor a beakasztgatott madzagvégeket lehúzzuk a kartonról (ehhez egyszerűen behajtjuk a kartonfüleket).

Az állatka elkészítéséhez a kilógó végeket ragasztóval a munka hátoldalához rögzítjük, kivéve azokat, amelyekből fület, bajuszt, szarvat stb. szeretnénk formázni. Ezután az egész  művet felragasztjuk egy nagyobb kartonlapra, a helyére igazítjuk és rögzítjük a füleket stb., és tetszés szerint textilből vagy papírból szemet, szájat, orrot készítünk neki.

Én állatka helyett edényalátétet készítettem, ennek a befejezése jóval munkaigényesebb, ezért inkább csak az anyukáknak ajánlanám. Ehhez a textilvégeket egyenként eldolgoztam a munka hátoldalán visszafűzögetve.

Itt jön az a tipp, hogy minél hosszabb (több sorra elegendő) csíkokkal dolgozik az ember, annál kevesebb eldolgoznivalója lesz a végén. Profibbak így akár igazi rongyszőnyeget is készíthetnek.
A lányom iskolai projektjében viszont pont az tetszett nagyon, hogy a munkamenetet a gyerekkezek ügyességéhez igazították: könnyebb minden sorban új csíkkal dolgozni, és egyszerűbb így utólag korrigálni, ha szükséges.
Miközben ezt írom, arra is rájöttem, hogy miért nyert a kislányomnál ez a szövési technika az igényes, szép, színes fonalakkal és a fakerettel szemben: itt még a szerszámot is ő maga készíthette, a textilcsíkokat könnyebb volt fűzögetni, és ráadásul sokkal gyorsabban haladt a munka!

Pedagógus olvasóim, remélem, számoltátok közben, hogy hányféle képességet fejleszt ez a kis projekt. ;)

Csalafinta palacsinta (diabetikus)

A palacsinta az az étel, amely nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes. Legalábbis a gyerekeim szerint. No, de mit tegyen az ember lánya, ha az élet úgy hozza, hogy a normál palacsinta többé nem fér bele a család étrendjébe?
Ugyan mi mást, elkezd kísérletezni új hozzávalókkal, arányokkal, ízekkel. Ezt tettem én is az elmúlt hónapokban. Volt, ami ragadt, volt, ami szakadt, volt, amire a szigorú zsűri finnyáskodva húzta el a száját, de a kitartó próbálkozás végül meghozta az eredményét, és megszületett a mi finom, diabetikus palacsintánk.

Hozzávalók (kb. 24 darabhoz):

300g finomliszt (igen, sima fehér liszt!)
130g zabliszt
70g mandulaliszt
4 tojás
7dl tej
3dl (szóda)víz
csipetnyi só

Az alapanyagokból a megszokott módon palacsintatésztát készítünk, és megsütjük. Nekem ez a mennyiség 24db palacsintára elegendő, így 1db szénhidráttartalma 14g. Az egész mennyiség egyébként 330g szénhidrátot tartalmaz, ezt kell elosztani a palacsinták számával. Ha egy személyre sütnél palacsintát, a bejegyzés végén megtalálod a hozzávalók mennyiségét ebben a változatban.

Bár a recept önmagában is megér egy megosztást, blogbejegyzésnek, úgy gondolom, mégis kicsit soványka. Álljon itt hát kiegészítésül családunk néhány kedvenc palacsintaváltozata is. Ehhez azt érdemes elöljáróban hozzáfűzni, hogy a palacsinta a hollandok pizzája. Az itt népszerű palacsintaéttermekben nem csak édes, hanem sokféle sós változatban is kapható. Általában hatalmas tányéron szolgálják fel a különböző feltétekkel bőven megpakolt, malomkerék méretű palacsintákat, amelyekből egy darab még a nagyobb étkű vendégek éhségét is bőven csillapítja. Itthon persze én normál méretű palacsintákat sütök, így az alábbi változatokat nyugodt szívvel tudom ajánlani bárkinek ebédre, vacsorára.

Sajtos palacsinta
A megszokott módon palacsintát sütök, de amikor megfordítom a palacsintát a serpenyőben, a felét azonnal beborítom vékony sajtszeletekkel. Mire a tészta megsül, a sajt is megolvad kicsit. Félbe hajtva, forrón tálalom.

Sajtos-szalonnás palacsinta
2-3 vékony szelet bacont teszek a serpenyőbe. Miután az egyik oldaluk nagyjából megsült, megfordítom a szalonnaszeleteket, és ráöntöm a palacsintatésztát (a szokásos adagnál egy picivel többet). Úgy igazítom, hogy a tészta a szeleteket nagyjából alulról és felülről is betakarja, nem baj, ha itt-ott kilóg azért. Miután az egyik fele megsült, óvatosan megfordítom, és megszórom a palacsinta sült oldalát reszelt sajttal vagy betakarom néhány sajtszelettel. Miután a másik fele is megsült, azonnal tálalom (nem kell feltekerni vagy félbehajtani!).

Almás vagy ananászos palacsinta
Az almát meghámozom és nagyon vékony szeletekre vágom. A konzerv ananászkarikákat vízszintesen kettévágom, hogy vékonyabbak legyenek.
A serpenyőbe palacsintatésztát öntök, majd ebbe azonnal belenyomom a gyümölcsszeleteket. Ezután egy kevés tésztát öntök még rájuk, ami betakarja őket. A szokásosnál valamivel vastagabb palacsintákat kapok így, óvatosan kell megfordítani. Ha megsült, meg lehet szórni egy pici fahéjjal, esetleg nyírfacukros fahéjjal.
Almás palacsintát egyébként úgy is lehet sütni, hogy lereszeljük az almát, és belekeverjük a palacsintatésztába, úgy is nagyon finom. Arra kell csak figyelni, hogy így valamivel kevesebb folyadék kell bele, mert az alma is levet ereszt.

Tejfölös-gombás palacsinta
A fenti leírás vagy hagyományos recept szerint palacsintát sütünk.
A gombaragut érdemes előre elkészíteni. Ehhez 1 hagymát apróra vágok és kevés vajon vagy olajon megdinsztelek. Megszórom egy kis pirospaprikával, belekeverem a championt vagy más gombát (250g), megsózom, és letakarva a saját levében megpárolom (10 perc). Ha elsül a leve, lehet hozzá egy kis vizet adni. Ezután behabarom 1 dl tejfölben elkevert 1 ek liszttel, majd borssal és ízlés szerint kakukkfűvel vagy tárkonnyal ízesítem.
Az így elkészített raguból a palacsintára halmozok 1 szedőkanálnyit, és félbehajtva tálalom.

Palacsinta gombás-szalonnás raguval
Ez is egy raguval töltött palacsinta, a recept hasonló az előzőhöz.

250g gombát, 1 hagymát és 1 kaliforniai paprikát megtisztítok és felvágok: a hagymát apróra, a paprikát kockákra, a gombát szeletekre.
Egy serpenyőben odateszem a 200g kiskockára vágott húsos szalonnát sülni.
Mikor félig megsült, hozzáadom a hagymát és együtt sütöm tovább. Amikor a hagyma üveges, rádobom a gombát és a paprikát is.
Ízesítem sóval, borssal, rozmaringgal, kakukkfűvel, bazsalikommal.
Végül elkeverek benne 1dl tejszínt. Rottyanjon vele egyet, és kész is.
A ragut a szokásosnál kicsit vastagabbra sütött palacsintákra halmozom, félbehajtva tálalom.

Esetleg lehet a félbehajtott palacsinta tetejére egy kis reszelt sajtot is szórni.
Nincs ennél jobb képem róla sajna, nálunk a palacsinták nagyon rövid életűek, nem tudok olyan gyorsan fényképezni mint amilyen gyorsan a családom elpusztítja őket.


Diabetikus palacsinta hozzávalói 1 személyre:
100g finomliszt
42 g zabliszt
25g mandulaliszt
1 tojás
2,5dl tej
1dl (szóda)víz
pici só

Iciri-piciri telecske

Egyszer volt egy...

iciri-piciri hóesés. Tegnap este még eső esett, de az éjjel hó lett belőle. Recsegős, jeges hó, de arra épp elég, hogy reggelre kifehéredjen tőle a park, amit én csonttá fagyott ujjakkal igyekeztem tőlem telhetően meg is örökíteni ma reggel.
Reggelente, amikor a parkon át tekerek, mindig rácsodálkozom, milyen csodaszép helyen lakunk. Nézzétek csak (sok-sok kép jön!):

Ez még nem a park, korán reggel indulás a suliba:

Az iskola utcájában van az u.n. Bikatemplom:

 

És itt a park:

 

 

 

Hát nem gyönyörű? Tudom, hihetetlenül hangzik, de élőben még sokkal szebb. :)

Truckrun

Épp bevásárolni indultam volna azon a szombat délutánon, amikor felhangzott az első kamionduda. Utána még egy. És még egy. Nem ám egy rövid kis figyelmeztető jel, hanem hosszú, ritmusos, buli-dudaszó: itt vagyunk, erre megyünk, figyeljetek ránk!

Amikor évekkel ezelőtt először találkoztam a hosszú sorban vonuló rakomány nélküli, vidáman dudáló kamionokkal, csodálkozva néztem a menetet. Percekbe is beletellett, mire észrevettem, hogy a sofőr mellett minden fülkében utas ül, méghozzá nem mindennapi utasok voltak ők: kisgyerekek, fiatalok, idősebb emberek, mindannyian értelmi fogyatékosok. Az út mentén amerre csak elhaladtak, megálltak az emberek és lelkesen integettek, a kamionokból a vezetők és utasaik visszaintegettek, és közben nyomták a dudát vidáman. Némelyik autót még fel is díszítették a különleges alkalomra, és ha az ember jól figyelt, igazán különleges járműveket láthatott: egy-egy oldtimer kamiont vagy éppen hipermodern példányokat. A konvoj biztonságára motoros kísérők és rendőrök vigyáztak - az idén kuriózumként amerikai rendőrautók vezették a menetet -, a célállomáson pedig estébe nyúló ünnepség várta a résztvevőket.

Évek óta hagyomány már a Truckrun a városunkban, az idén 125 kamion kocsikáztatta fogyatékkal élő vendégeit egy 45km-es útvonalon. A sofőrök szabadnapjukon vesznek részt az eseményen, a legtöbben évek óta minden alkalommal.
Bár én csak a járda széléről integetve vettem részt ezen a szívet melengető eseményen, azért mesélem el mégis, mert nagyon jól példázza azt a szolidaritást, amely annyira jellemzi a holland társadalmat. Nem "rejtik el" a fogyatékkal élő társaikat a világ szeme elől, hanem megpróbálják őket minden lehető módon bevonni a társadalom életébe. Az infrastruktúra, a gondozás intézményes rendszere mellett rengeteg olyan civil kezdeményezés van, amely arra irányul, hogy segítsen teljes életet élni azoknak, akik ezt saját erőből valami miatt nem tudják megvalósítani. A Truckrun csak egy a sok közül. Amellett, hogy egy életre szóló élményt jelent a résztvevők számára, a külvilág felé a figyelemfelhívás kedves gesztusa.
Ami engem illet: jövőre is megyek integetni.

Meleg pulcsik

Hollandiában ma van a meleg pulcsik napja. Nem viccelek, komolyan van ilyen. Minden évben február 16-a környékén kijelölnek egy napot, amikor az energiaszolgáltatók arra ösztönzik az embereket, hogy vegyék lentebb a fűtést, bújjanak meleg pulcsiba, és így takarékoskodjanak az árammal, ezzel csökkentve a CO2 kibocsátást is. Állítólag, ha egy fokkal alacsonyabbra állítjuk a termosztátot, azzal 7%-nyi energiát takarítunk meg anélkül, hogy ez különösebb kényelmetlenséget okozna.
Az 1997-ben aláírt és 2005-ben életbe lépett Kiotói Egyezmény szellemében történik mindez, amikor is a fejlett ipari államok egy része megállapodott abban, hogy a következő évtizedben drasztikusan csökkentik széndioxid-kibocsátásukat. Bár az egyezmény hatása vitatott, Hollandiában jó apropót biztosít különböző akciók szervezésére, mint pl. a meleg pulcsik napja, ami az idén február 7-re esik. Ezen a napon nemcsak a CO2-szennyezéssel, hanem a kötött pulcsikkal kapcsolatban is szerveznek akciókat. A tilburgi textilmúzeumban például kötőstalálkozó volt ma, amiről a helyi média is beszámolt. Ez a kis videó hollandul nem beszélőknek azért lehet érdekes, mert jó kis tárházát mutatja be a különböző kötési módszereknek. Itt Hollandiában a hagyományosan legelterjedtebb módot 0:48-tól kezdve figyelhetjük meg: legtöbben még ma is úgy kötnek, hogy a jobb tűt a hónuk alá szorítják.

S ha már Hollandiában járunk, egy másik filmecskét is mutatok nektek, bár ez nem a meleg pulcsik napján készült, de meglátjátok, tetszeni fog. Rotterdamban él egy nő, Loes Veenstra a neve, aki nagyon szeret kötni. 1955 óta kb. 550 darab pulcsit kötött, amelyeket azonban sose hordott senki, fogalmam sincs, miért. Néhány éve egy tervező felfedezte a Loes lakását lassan teljesen elfoglaló pulóverhalmazt, és elhatározta, hogy lefényképezi és könyvbe rendezi ezt a kincset. A könyv el is készült, a képeken jól követhető a kötött divat változása az elmúlt évtizedekben. Emellett azonban egy meglepetést is szerveztek Loes számára, ezt mutatja be a film. Figyeljétek a részleteket!

A régi pulóverekről pedig eszembe jutott, hogy épp 20 évvel ezelőtt kötöttem az első saját tervezésű pulcsimat. Mivel most is megvan még, előkerestem a szekrény aljáról, s ebben feszítek ma, a meleg pulcsik napján. Íme:

Holland fűszeres bogyók Mikulásra (pepernootje)

Hollandiában a Mikulás egyik jellegzetes finomsága a pepernoot vagy kruidnoot, magyarul fűszeres bogyó. Ezt az apró kekszfélét ilyenkor mindenhol marékszámra osztogatják a Mikulás segítői, a Fekete Péterek, akik három héten keresztül hol itt, hol ott bukkannak fel: utcán, boltokban, oviban, iskolában lehet találkozni velük. A gyerekek nagy kedvence ez az egyszerű keksz, mivel nemcsak enni, de elkészíteni is élvezet, ráadásul nem vonatkozik rá az általános holland kekszevős szabály, miszerint egy alkalommal egy darabot kapsz és slussz. Mikulás idején a felnőttek félreteszik önmérsékletre nevelő szigorukat, és elnézik a gyerekeknek, hogy azok marékszámra tömjék magukba a pépernótjét, hiszen ők maguk is szívesen csipegetnek belőle. Leginkább persze a bolti változattal lehet találkozni, de házilag is könnyen elkészíthető.

Hozzávalók:
100 g puha vaj vagy margarin
125 g barnacukor (sima kristálycukor is jó, de a barnacukortól lesz igazi a színe)
2 teáskanál fűszerkeverék (itt speciális keverék kapható erre a célra, de a mézeskalácsfűszer is tökéletesen megteszi, esetleg egy pici fehérborssal megbolondítva)
250 g liszt
1 kiskanál sütőpor
4 evőkanál tej

A hozzávalókból tésztát gyúrunk. Pihentetni nem kell, azonnal hozzáláthatunk a bogyók készíteséhez. Ez a legjobb része a dolognak, ezt akár teljesen rá lehet bízni a gyerekekre.
Kis darabkákat csippentünk a tésztából, kb. 2 cm-es golyócskákat gömbölygetünk belőlük, és kissé kilapítva sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk őket.

180°C-ra melegített sütőben kb. 15-20 percig sütjük. Akkor jó, ha ropogós, de nem égett az alja.

Jó étvágyat, kellemes Mikulásozást!

A döntés

Ragyogóan süt a nap, a kocsiban szól a Cranberries, és én teli torokból éneklem velük együtt: I'm free to decide, I'm free to deci-i-ide. Igaz, a dal többi részének semmi köze ahhoz, amit érzek, ez az egy sor viszont tökéletesen kifejezi a pillanatot.

Megtettem végre a nagy lépést, amit három éve halogattam. Az elmúlt néhány hét meghozta az érzést, amire vártam, azt, hogy készen álljak megtenni az első lépéseket egy új úton, hogy egyáltalán lássam magam előtt az utat. Hogy elcsituljon a félelem, a kétkedés, meg a sok-sok 'mi-lesz-ha' és 'de-én-ezt-nem-tudom'. Beren op de weg, ahogy a hollandok mondják - szó szerint medvék az úton, vagyis a saját magunk által generált akadályok a fejünkben.

Jelentem, megszelidítettem a medvéimet. Köszönöm mindazoknak, akik segítettek ebben.

A nagy kaland most kezdődik, a neve:

Panka's Patterns

 

Végre tudom, mi leszek, ha nagy leszek: kötés- és horgolásmintákat fogok tervezni, ezután nem csak a magam, hanem a mások örömére is. Tele vagyok ötletekkel, a technikai kivitelezés módját most tanulgatom. Hallani fogtok még rólam, ígérem.

Tanév vége dán szivecskével

A június - diliház. Pozitív értelemben az, de mégis. Tanévzáró megmozdulások minden neme és fajtája zsúfolódik ebbe a hónapba: zeneiskolában, általános iskolában, középiskolában, hétvégi magyar iskolában, anyamunkahelye-iskolában egymást követik a bemutatók, záróünnepségek, fogadóórák, értekezletek, évadzáró vacsorák. A naptáram erőltetett menetet diktál, mégis újabb és újabb halaszthatatlan tennivalókat, fontos határidőket gyömöszölök bele. Közben próbálok már előre is gondolkodni, és a nyaralást kitalálni, megtervezni, lefoglalni, annak minden apró intéznivalójával és beszereznivalójával együtt. Közben apák napja, születésnap, névnap, házassági évforduló is színesíti a palettát. Mondom, hogy pozitív diliház. Amolyan vidám, mulatós, egyszer-élünk-diliház. Két vacsorameghívás között kijavítok még pár tucat vizsgadolgozatot.
Szóval szeretem ezt a hónapot, de kinyúvadok a végére. Most éppen itt tartok, de még igyekszem tartani magam, ez a hét a célvonal előtti sprint. Közben igyekszem nem szem elől téveszteni azt a bizonyos célvonalat: a tanév utolsó napját.

De nehogy valaki azt higgye ám, hogy ekkora felhajtás közepén kézimunkázni már biztosan nem lehet. Már hogyne lehetne, méghozzá stilszerűen természetesen csakis határidős munkát. Mivel egy nagyon kedves tanító nénitől búcsúzunk a héten, kitaláltam, hogy meglepem valami horgolt bigyóval szegénykét. Itt ugyan nem elterjedt szokás saját készítésű ajándékokkal molesztálni a tanerőket, de ezúttal úgy döntöttem, utoljára hadd tudja meg a drága lélek, hol lakik a magyarok istene.

Némi keresgélés után találtam is egy ránézésre roppant egyszerűnek látszó projektet: horgolsz két hosszában duplán bevágott oválist, sakktáblaszerűen összefűzöd őket, összevarrod az oldalát, horgolsz neki egy fogantyút, és már kész is a dán szivecske mintájú kis kosárka. Világos, mint a vakablak, nem?!

Hát az első oválist elkészíteni annyira azért nem volt egyszerű menet, de bele lehet jönni hamar. Na jó, nem magyarázom, inkább megmutatom. Akinek megtetszett és szeretné elkészíteni, itt találja az eredeti leírást.

Bármit is szól majd hozzá a tanító néni, én elégedett vagyok az eredménnyel. Az pedig külön tetszik benne, hogy ez egy skandináv minta (több forrás szerint Dániából származik), amit ott északon papírból vagy textilből szoktak készíteni több változatban, és édességet rejtve bele a karácsonyfát díszítik vele.

Bach esete a Cornflakes-szel (vagy fordítva?)

Ez a bejegyzés most nem valamelyik kreálmányomról szól, hanem a leányomról. Mégpedig a nagyobbikról, aki nagyon szépen furulyázik. És én annyira de annyira szeretem hallgatni, és olyan de olyan büszke vagyok rá, hogy muszáj megmutatnom nektek is.

Márciusban volt az a tehetségkutató házi verseny a zeneiskolában, ahol már másodszorra nyert díjat a Cornflakes névre hallgató kis furulyakwartett, amelynek ő is tagja. Így múlt vasárnap (éppen anyák napján, ami itt május második vasárnapja) ők is felléptek azon a koncerten, amelyet a verseny győztesei a városi színházban adtak.

Ez a felvétel a verseny döntőjén készült. A minősége ugyan távolról sem HD, de ahhoz képest, hogy a telefonommal csináltam, nem panaszkodom rá. A versenyre benevezett műsoruknak egy rövidített változatát játsszák itt, a színházi változatban persze benne voltak az ismétlések is :)
Az én személyes kedvencem a Badinerie (2:10-től), amit mindenki meglepetésére a két lány zenei párbajként mutatott be - ezt sikerült a hónapokig tartó felkészülés alatt titokban tartaniuk, úgyhogy még nekünk is meglepetés volt.
S hogy tudjátok, kire kell figyelni: számomra a piros nadrágos művésznő a sztár.

Április

Nem bánom, hogy vége. Rohanós, stresszelős, sose-érek-a-végére hónap volt. Olyan, amikor ha megfeszülök, sem bírom utolérni magam. Amikor a fejem fölé tornyosul a munka, a lakás minden zugából elvégzendő teendők ordítanak rám folyton, én meg csak csinálom, csinálom, és közben egyfolytában aggódok mindenféle ügyek miatt, fontos vagy annak vélt döntéseket próbálok hozni, napokig rágódok, éjjel is forgolódok, és csak nagyon, nagyon nehezen bírom elengedni magam és a gondokat.

Szerencsére voltak azért jó pillanatok is, ezekből mutatok egy kis ízelítőt.

Például kirándultunk a kislányom osztályával a közeli botanikus kertbe. Rovarokat és lepkéket keresni mentünk, de annyira hideg volt még, hogy egy pici hangya nem sok, annyit sem találtunk. Szerencsére egy nagyon kedves bácsi vezetett körbe bennünket, aki így is rengeteg érdekeset tudott mutatni a gyerekeknek, meg nekem is. Megismerkedtem például a medvehagymával, amit hollandul úgy hívnak, hogy daslook.

(A figyelmes szemlélő pedig bizonyára rájött, hogy a hóvirágmintás sapkám új gazdához pártolt. A hűtlenje.)
Aztán kertészkedtem. Ez a sok kis szépség mind a házunk elé költözött.

Volt egy tornaverseny is, ahol a nagylányom a csoportjában első lett. Ő nem bocsátaná meg, ha ideraknám a fényképét, úgyhogy ezt csak képzeljétek el.

Aztán névnapoztunk is, méghozzá ilyen finomsággal:

A gyümölcsök egy részét azon melegében megettük, jó maszatosak lettünk tőle, de isteni finom volt. A másik felét beraktuk a fagyasztóba, hogy megdermedjen rajta a csoki. Meg is dermedt, és így még finomabb lett a csemege, legközelebb mégis finomítani kell az eljáráson, mert úgy odaragadtak a tányérhoz a csokis gyümölcsdarabok, hogy alig bírtuk őket leválasztani.

A következő hír, hogy csatornázzák az utcánkat. Ez, mondjuk, így önmagában nem nevezhető csúcsélménynek, viszont nagyon érdekes volt ilyen közelről figyelemmel kísérni, hogy mennyire gépesítetten zajlik az egész folyamat. Főleg az volt egészen lenyűgöző, hogy a darukezelő micsoda bűvészmutatványokra képes néhány apró kézmozdulattal. Melósokat alig láttam, tiszta high tech az egész, nem is gondoltam volna. 

 Aztán április 30-án királynőt búcsúztattunk, királyt koronáztunk. Erre a napra készült egy kis horgolt korona, narancssárga, mi is lehetne más (ez az orániai uralkodóház színe). 

 

A nagy napra szépen kinyíltak a narancssárga tulipánjaim is:

Sütöttünk fenséges, királyi márványmuffint,

és a végén még a kendőm is elkészült, szó szerint az utolsó pillanatban, Willem Alexander beiktatása előtt.

 

Így aztán minden jó, ha a vége jó, jöjjön a szép május!