Vidám karkötők újrahasznosított anyagokból

Lányos anyukák, figyelem! Egy roppant egyszerű ötletet hoztam, amivel bármelyik szürke-morcos délutánba pillanatok alatt csintalan vidámságot és csivitelő napsütést csempészhetünk (honnan került ide hirtelen ennyi 'cs'???)
Általában elég kritikus vagyok az újrahasznosított DIY ötleteket illetően, mert nem szeretem, ha az eredményen látszik, hogy valójában szemétből készült... Ez esetben viszont -amint látni fogjátok- szó sincs ilyesmiről.

Alapállásban nem lesz másra szükségünk, mint egy üres műanyag palackra (pl. üdítőitalos), egy kis maradék textilre (akár egy kiselejtezett, régi kedvenc ruhadarab is megteszi), és egy ici-pici pötty ragasztóra.
A felturbózott változathoz lehet készen vett színes szalagot és gyöngyöket is használni.

A palackot ollóval kb. 1,5-2 cm széles karikákra szeleteljük.

Ha van otthon választék üres műanyag flakonokból (nálunk általában nincs), akkor érdemes olyat választani, amelyiknek az átmérője pont megfelelő karkötőnek, vagyis belefér a gyerek keze, de nem is esik le róla a karika. Ha túl nagy a karika, az sem baj, akkor elvágjuk és tűzőgéppel a megfelelő méretűre alakítjuk.

A textilt ugyancsak 2 cm széles csíkokra vágjuk. Érdemes a szálirányt illetve a textil típusát figyelembe véve úgy vágni, hogy ne rojtosodjon az anyag. Ha mindenképp olyan anyagot szeretnénk használni, amelyik nagyon rojtosodik a vágás mentén, akkor lehet szélesebb csíkokra is vágni, és azután hosszában kettéhajtva levasalni a csíkokat.

Most a textil egyik végét hozzáfogjuk a karkötőhöz (oda lehet ragasztani, de nem muszáj), és elkezdjük rátekerni az anyagot úgy, hogy minden réteg az előzőt félig fedje. Az egyik kezünkkel fogjuk le mindig ott, ahol éppen járunk, és igyekezzünk úgy tekerni, hogy az anyag szépen rásimuljon a karikára. Ha hosszában kettéhajtott szalaggal dolgozunk, akkor a hajtott széle legyen kifelé, így nem rojtolódik majd a kész karkötő.

Amikor körbeértünk, néhány cm-en továbbhaladva lefedjük a kezdést, nehogy később kibomoljon, majd elvágjuk és a karkötő belső oldalán leragasztjuk vagy letűzzük az anyag végét.

Inspirációként hadd mutassak néhány gyerekek által készített darabot is, amelyeken jól látszik, hogy a lányok az alapötletet rögtön ügyesen továbbgondolták. Volt, aki többféle szalagot kombinált egy karkötőn, vagy éppen ragasztott gyöngyökkel, hosszában ráragasztott másik szalaggal, vagy lelógó masnikkal díszítette a művét. Éljen a gyerekek fantáziája!

Hajcsatok ajándékba

Az első egy éve készült, azután sorban még néhány. Kisebbik lányom barátnői egymás után kapják a horgolt virágos franciacsatokat, és eddig mindegyikük nagyon örült neki. Tuti ajándék: egyedi, praktikus, szép és gyorsan elkészül. Ezt ma az Irish Rose mintával horgoltam:

 

 

 

Előtte pedig egy ilyen készült:

 

 

A meghorgolt virágot a csat két végére varrással rögzítem. Ha nagyon lazán áll, a közepét is oda lehet varrni.

 



Horgolt telefontartók

Büszkén jelentem, hogy elkészült a Panka's Patterns kollekció első két darabja. Meghorgolva, dokumentálva, letesztelve.

 

Az egész úgy kezdődött, hogy ültem egy munkamegbeszélésen, ahol a kollégáimmal mindenféle komoly dologról próbáltunk felelősségteljes döntést hozni. Aztán meg szemináriumot tartottam húsz ugyancsak komoly és megilletődött elsőéves hallgatónak. És a nap folyamán valahányszor elővettem a telefonomat a szemtelenül vidám lila-sárga nagyikockás tokjában, mindig úgy éreztem, hogy ez a tok nem ide való: nem erre a helyre, ebbe a helyzetbe. Imádom amúgy, bátran virítok vele sokszor és sok helyen, de éppúgy, ahogy nem állnék strandpapucsban az elsőéveseim elé órát tartani, a nagyikockák sem találták a helyüket a komoly intézmény falai között. Muszáj volt hát készítenem egy másik tokot, egy kicsit szolidabb, hivatalosabb kisugárzásút. Ekkor láttam valahol egy divatösszeállítást tyúklábmintás mindenfélékből, és már meg is született a terv.

Az ötlet másik fele pedig az volt, hogy valójában nekem két telefonom van, egy saját meg egy munkahelyi. Bár nem szeretem mind a kettőt magammal hordani, időnként ez elkerülhetetlen. Az ilyen napokon gyakran kotorászok a táskámban, vagy az egyiket, vagy a másikat keresgélve. Hát miért ne készítenék egy olyan tokot, amelyben mind a kettő elfér? Nem is tudom, miért nem találta ezt még ki eddig senki, annyira egyszerű ötlet. De rákerestem, és tényleg nem találtam sehol olyan tokot, amelyben elfér két telefon. Hát tessék, én megalkottam, elsőként a világon, a kétzsebes telefontokot.

 

Persze nem kötelező két telefont tartani benne, a második zsebet bármilyen apróság tárolására lehet használni: kulcscsomó, aprópénz, buszbérlet, könyvtári olvasójegy kényelmesen elfér benne. Az egyik kedves tesztelőm férje például azt találta ki, hogy az olvasószemüvegét teszi majd bele.

A horgolt tok egy darabban készül, elkészítését a magyar (és angol) nyelvű mintaleíráson kívül ábrák és fotók segítik.
Ha szeretnél te is ilyen telefontokot, itt találod a Ravelry-n a mintát. 

 A kétzsebes tok két oldala különböző színű, ez is megkönnyíti a használatát.

Ez pedig a hagyományos, egyzsebes prototípus, szintén elérhető a Ravelry-n.

Mindkét minta ingyen letölthető a fenti linken!

Balatoni hullámok

Amikor azon a bizonyos júliusi napon végre minden táska és koffer az autóban várta, hogy elinduljunk nyaralni, én bizony pánikba estem. Rádöbbentem ugyanis, hogy a kézimunkás kis szütyőmbe csak a (legutóbb bemutatott) kötött sálat raktam be. No de mi lesz, ha horgolni támad kedvem útközben? Vagy ha megjön az ihlet ahhoz a táskához, aminek a formáját ugyan még nem találtam ki, de a fonalat már megvettem hozzá? Meg azt a spagetti-cuccot is ki kéne próbálni, amit a múltkori kiárusításon vadásztam, és amivel már pár hete szemezek. Vagy ha...
Áááááá! Miért nem vihetem magammal az egész fonalkészletemet? Esetleg, ha egy utánfutót bérelnénk erre a pár hétre?
Ezt a vad ötletet persze még suttogva sem mertem megemlíteni a családnak, de a kézimunkás kistáskámba azért sietve belegyömöszöltem még néhány gombolyag pamutot és pár horgolótűt. Biztos, ami biztos.

Hogy ez milyen jó ötlet volt, az már utazás közben bebizonyosodott. Egészen pontosan a napszemüvegem szolgáltatta az apropót egy kis autókázás közbeni horgoláshoz.
A nyárnak ezt a praktikus kellékét legtöbbször a fejem búbjára tolva tárolom, ha épp nincs rá szükségem. Kivéve, mikor a 35 fokkal birkózó klímaberendezés úgy kiszárítja a kontaktlencséimet, hogy kénytelen vagyok lecserélni őket a szemüvegre, mert valljuk be, két szemüveg egy fejen az azért egy kicsit sok. Mivel nem volt kedvem a nyaralás hátralévő részét masszív karcolások mögül szemlélni, gondoltam, biztonságba helyezem a napszemüveget, amíg nem késő. Amint azonban egy elegáns mozdulattal belenyomtam a drágát a szemüvegem megüresedett tokjába, rá kellett jönnöm, hogy ez a nyár tartogat még 1-2 meglepetést. A tavaly vásárolt hatalmas műbogárszemeim ugyanis konokul kilógtak a kemény tokból, és egyszerűen szemberöhögtek. Itt jegyzem meg, hogy amikor ezek a túlzott méretű sötétítőparavánok divatba jöttek, legalább két évig intenzíven meg voltam róla győződve, hogy én ilyen rondaságot sose húznék az arcomra. Aztán egyszer csak kénytelen voltam, mert a régi tönkrement. Egy egész nyáron át barátkoztam a gondolattal, és augusztus végére sikerült meggyőznöm magam, hogy mégiscsak jobb bögölyszemmel járni, mint naplementével szemben vezetve megvakulni. Vettem is azonnal kettőt, mert miután elhatároztam, hogy nem is olyan rondák, nem bírtam választani. Már a boltból hazafelé menet rájöttem, hogy tiszta hülye voltam eddig. A fél fejemet betakaró rovarszemekkel sokkal kellemesebb autót vezetni, mint eddigi napszemüvegeim bármelyikével. Összebarátkoztunk, no, a bögölyszem meg én.

No, de elég a háttérinfóból, térjünk a lényegre. A napszemüveggel a kezemben üldögéltem az anyósülésen, és volt vagy ezer kilométernyi időm, hogy alkossak neki egy védőtokot. Németországban belekezdtem, Ausztriában már alakulgatott, és mire Kehidakustányt elhagytuk (ne kérdezzétek, hogy kerültünk oda), már egészen egyértelmű volt, hogy meghorgoltam a Balaton hullámait, méghozzá a déli partról nézve. Nos, hogy tetszik?

A tok mérete 17x8,5cm. Pontosan nem tudom lemérni, de kb. 20 gr. horgolópamut ment bele.
Íme a leírás, ha szeretnél hasonlót készíteni:

Kezdésnek horgoltam 22 láncszemet sötétkék színnel.
1. sor: erp-ket horgolunk a láncszemsorba, az elsőt a 3. lsz-be, aztán még 18-at (összesen 20 szem lesz).
2. sor: körbehorgoljuk az első sort. Magasítás, 17 erp, az utolsó erp oldalába (!) 3 erp-t horgolunk, aztán a másik oldalon megyünk visszafelé. 17 erp, majd a sor végén az első erp (vagy magasító lsz-ek) oldalába 2 erp, majd hozzáöltjük a kezdő magasításhoz. Így körben összesen 40 szem kell, hogy legyen.
3. sor: itt kezdjük a hullámmintát. A minta 10 szemből áll, egy sorban 4x ismétlődik. *2 erp, a köv. erp-be 3 erp (szaporítás), 3 erp, a köv. 3 erp-t egybehorgolni (fogyasztás), 1 erp* A sor elején a magasítás természetesen az első erp-nek számít.
(Három erp-t egybehorgolni úgy kell, hogy az első erp-t félig horgoljuk meg, hogy 2 hurok legyen a tűn, ráhajtás, beleöltünk a 2. szembe, de ezt is csak félig horgoljuk meg, most 3 hurok van a tűn, újabb ráhajtás, beleöltünk a 3. szembe, ezt is meghorgoljuk félig, most 4 hurok van a tűn, a fonalat ezen a négy hurkon egyszerre húzzuk át.)
4. és következő sorok: a mintát ugyanúgy folytatjuk, mint az első sorban. A szaporítás mindig az előző sor szaporításainak középső szeme fölé essen, és a fogyasztás is hasonlóképpen: a középső szeme legyen az előző sorban összekötött 3 szem.
Az 5. sor után színt váltunk, a csíkos részt 1-1 sor hullámminta alkotja váltakozó színekkel. Én 3-3 sötét és világos csíkot horgoltam, majd világossal dolgoztam tovább. (Ha még egy sötét csíkot horgoltam volna, akkor szimmetrikus lenne a tok, de az persze már nem lenne a Balcsi déli partja.)

Vigyázat! A hullámmintánál arra oda kell figyelni, hogy a sor eleje el fog csúszni. Ez csak akkor gond, amikor az első szem éppen a fogyasztás közepe kellene, hogy legyen. Ezt vagy úgy lehet elkerülni, ha az ember forgatja a munkát, és felváltva horgol a színén és a visszáján, vagy pedig úgy, hogy kúszószemmel odébbmegy egy kicsit mielőtt magasít, és a fogyasztandó szemek után kezdi a sort. Nekem ez utóbbi jött be inkább.

Amikor elég magas már a tok (nekem 17 sor után), akkor jön a befejezés. Természetesen a tok mérete tetszés szerint változtatható sorok hozzáadásával vagy elhagyásával.

18. sor: itt a hullámmintából a szaporításokat elhagytam, viszont továbbra is fogyasztottam. Vagyis két tripla fogyasztás közé mindenhol 7 erp-t horgoltam. Ezzel kiegyenesítem a hullámokat.
19. sor: ebben az utolsó sorban a megmaradt 32 szemet egy sor rövidpálcával eldolgozzuk, mégpedig úgy, hogy minden 6 rp után 2 rp-t összekötünk. Ettől a tok szája kicsit beszűkül, és nem csúszik ki belőle olyan könnyen a napszemüveg. El is lehet hagyni ezt a fogyasztást, és helyette vékony gumit fűzni a tok tetejébe, de nekem az nem volt kéznél, ezért választottam ezt a megoldást.

Jó munkát, kellemes horgolást!

Tavaszi táska

Egy hirtelen felindulásból elkövetett táskahorgolás eredményét szeretném megmutatni nektek. Kb. egy éve történt, és be kell vallanom, hogy halvány fogalmam sem volt a táskakészítés alapvető szabályairól (már, ha léteznek ilyenek). Csak úgy nekiálltam, mert szerettem volna egy vidám táskát, és volt néhány maradék gombolyagom, amelyek úgyis elhasználásra áhítoztak.

Ráadásul épp megtanultam virágot horgolni, meg egy jó kis masszív mintát is felfedeztem.

Egyszóval szerelemgyerek ez a táska. Annyira, hogy mohón azonnal használatba is vettem, blokkolás, bélelés nélkül. Amint elkészült, azonnal a vállamra akasztottam, és úgy örültem neki, mint egy kiscsoportos ovis a vásárban kapott színes szélforgónak. 

Aztán persze hamar rájöttem, hogy jobb lett volna kicsit megfontoltabbnak lenni, és szépen befejezni a táskát úgy, ahogy azt illik. Bélelés nélkül ugyanis a horgolt táska nem elég formatartó, már egy pénztárca súlya alatt is megnyúlik, így alig mertem bele pakolni.

Sajnos, a befejezés nem az én sportom. Az álmodozás, a kitalálás, a belekezdés, a lelkesen próbálgatás, a turbó mindent-bele éjszakába nyúló még-csak-ezt-az-egy-sort, az  igen. Na, de az unalmas összevarrás, száleldolgozás... Nem egy UFO (UnFinished Object) várakozott évekig a szekrény alján, mire ráncbaszedtem magamat annyira, hogy tisztességesen befejezzem őket. A Táska is bő egy évet várt erre.

De mivel megint itt a tavasz, és csiripelnek kint a madarak, és ma végre a nap is kisütött egy kicsit, nekem is kedvem támadt újra a színes, vidám kistáskával az oldalamon flangálni. Így aztán nekiláttam a bélelésnek. Még az sem tántorított el, hogy a majd negyven éves varrógépem kilehelte a lelkét a feladat láttán, így kézzel kellett megvarrnom az egészet. Íme az eredmény:

Megyek is, sétálok egyet vele. Közben pedig már a következő táskán jár az eszem - de ebbe a projektbe majd igyekszem előre belekalkulálni a bélelést is.

Piros hajdísz

Nemrégiben nálunk játszott kisebbik lányom egyik barátnője. Teljesen el volt ájulva a horgolt meg kötött cuccainktól a kis hölgyemény, de főleg attól, hogy mi minden készül nálunk saját kezűleg. Sál, mellény, ruhácska, hát még mikor beszabadult a nagytesó szobájába, és meglátta a nagyobbik lányom keze alatt készült horgolt macit és egyebeket. Egész délután fűzte a fejünket, hogy ugyan csináljunk már neki is valamit. Bármit!!! De ha lehet, ruha legyen. Vagy pulcsi. Édes volt a lelkesedését látni, viszont a jelek szerint tényleg soha életében nem látott még senkit kézimunkázni ez a kislány. Valahogy úgy képzelhette, hogy megkötni egy ruhadarabot nem kerül sokkal több fáradságba, mint elmenni érte a boltba.
Pár napja aztán a kisebbik lányom egy rózsaszín borítékot lengetve jött haza: meghívó az említett barátnő szülinapi zsúrjára. Ennél jobb alkalom nem is kellett, hogy meglepjük őt egy saját készítésű ajándékkal. Valami olyasmit kerestem, ami hamar elkészül, és kisiskolás lányoknál tuti siker. Így kötöttem ki a franciacsattra varrt virágnál. A fotó kedvéért ugyan az én lányom hajába tettük, de az ünnepeltnek fekete a haja, így a piros rózsa neki még jobban illik:

 

Ma kapta meg az ajándékot, a hírek szerint örült neki. :)

Csomózva

Karkötős dobozkámban kutakodtam a minap, a vékony, barna bőrkarkötőmet keresve. Mivel nem találtam egykönnyen, kiborítottam az egészet az asztalra. A bőrkarkötő előkerült így hamar, ráadásul a doboz aljáról még néhány kincs.
Huszonévesen volt egy időszak, amikor nagyon szerettem csomózott karkötőket készíteni. Hímzőfonalból készültek, legtöbbször nem előre tervezett mintákkal dolgoztam, hanem csomózás közben alakítottam ki a mintát, erre-arra vezetgetve a színeket. Épp azt szerettem a legjobban ebben, hogy számomra is meglepetés volt, milyen lesz a végeredmény. Nem tudom már, hány darab ilyen karkötő készült akkor, de hármat megőriztem és néha-néha még ma is hordom őket:

Aztán készült ugyanezzel a technikával könyvjelző is, szintén a mai napig használatban: