A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogolás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogolás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 1.

5 éves lett az Egészen Panka!

A minap döbbentem rá, amikor a régi bejegyzések között kerestem valamit, hogy pontosan öt évvel ezelőtt indítottam el ezt a blogot.
Igen bátor lépés volt ez akkor a részemről, hiszen sohasem szerettem a reflektorfényben állni. Mégis úgy éreztem, ez lesz a megfelelő iskola arra, hogy megtanuljam megmutatni magam a világnak. Így aztán írni kezdtem egy olyan oldalamról, amit még a közvetlen környezetemben sem sokan ismertek. Tettem ezt botladozva, eleinte bátortalanul, de nyíltan vállalva a folyamatot, a tökéletlenségemet, azt, hogy ez egy tanulás, és - mint hamar rájöttem - egyben hatalmas és nagyon izgi kaland is.
Csakugyan rengeteget tanultam az út során, és rengeteget kaptam tőletek is ez alatt az öt év alatt. Sok-sok kedves visszajelzést, amiért nagyon hálás vagyok, mindegyikre őszintén rácsodálkozok mind a mai napig. Főleg, amikor arról értesülök, hogy valaki a világ másik végén az én segítségemmel tanulta meg a kötés alapjait, az bizony szívet melengető érzés. Amikor a kötősulit elindítottam, teljesen meglepett, hogy napokon belül mekkora közönsége lett. Nem is gondoltam, hogy ilyen sok embernek szerzek majd örömet amatőr kis videóimmal, de azóta is rendszeresen kapok üzeneteket a világ minden tájáról. Az egyik legviccesebb, de egyben legkedvesebb visszajelzés az volt, amikor egy Amszerdamban élő ismerősöm bevallotta, hogy esténként a kötős videóimat hallgatja elalvás előtt, mert az anyukájára emlékezteti, és olyan otthonos érzése lesz tőle. A legfrissebb élményem pedig, hogy egy fiatal apuka keresett meg, aki gyerekként tanult kötni az édesanyjától, és most a kötősuli segítségével elevenítette fel a tudását, mert a kislányának akart kötni valamit. Azóta el is készült az első alkotás, sőt láttam fényképet is róla.

Az elmúlt évben kicsit mostohagyerek volt a blog, aminek az az oka, hogy a kreativitásomat mostanában leginkább a munkámban élem ki. Ami az olvasóimnak ugyan kicsit pech, nekem személy szerint viszont nem annyira, mivel ez azt jelenti, hogy fantasztikusan jó, érdekes és hasznos dolgokkal foglalkozhatok úgy, hogy még fizetést is kapok érte.

Hogy mi lesz a jövőben az Egészen Panka helye az életemben, azt egyelőre nem tudom, de ha már blogszületésnap van ma, akkor most ünnepeljünk! Ez alkalomból hoztam nektek egy új, ingyen letölthető kötésmintát, amivel a karácsonyi készülődést szeretném megkönnyíteni:

Ezek a hópehelymintás poháralátétek bőven elkészülnek még az ünnepekig. A mintát INNEN lehet letölteni magyar és angol nyelven. A leírás mindhárom különböző minta leszámolható ábráját tartalmazza, variálhatjátok kedvetek szerint. Eredetileg egyébként adventi naptárnak terveztem őket, a leírásban erre is adok ötletet:

Sok-sok szeretettel köszönöm nektek ezt az öt évet, kedves olvasóim! 

2016. március 4.

Kreablogosok műhelye

Tudom, olvasóim közül többen ti magatok is írtok blogot kreatív hobbi témában. Ezért aztán hírül adom itt is: indítottam egy új csoportot a Facebookon, ahol mi, kreablogosok összegyűlhetünk virtuálisan, hogy találkozzunk, beszélgessünk, segítsünk egymásnak, megosszuk egymással a tapasztalatainkat, kérdéseinket, örömeinket, gondjainkat, mindazt, ami a blogírás kapcsán felmerül. Legyen szó akár technikai kérdésekről, akár kreatív témákról, a cél, hogy érdeklődő és segítő társakra találj a csoportban. Lehet közös játékot indítani, ötletekkel inspirálni egymást, visszajelzést kérni, megosztani örömöt-bánatot, kérdést, bármit. Fő a támogató légkör és a jó hangulat!

Kreatív hobbicsoport van rengeteg, és novellaíró blogosoknak is láttam már gyülekezőhelyét, de pont ilyen csoportot eddig még nem találtam, úgyhogy arra gondoltam, talán más is örülne egy ilyennek. Ha kedved van kipróbálni, EZEN A LINKEN tudsz jelentkezni. Arra kérlek, hogy ugyanakkor hagyj egy üzenetet e bejegyzés alatt a blogod elérhetőségével, hogy valamiképp azonosítani tudjam a jelentkezőket, mert a csoportba való belépésnek feltétele a csakugyan létező kreatív blogod!