Ha az ember majdnem két hétig csak másfél centire bírja kinyitni a száját, akkor bizony a legtöbb élelmiszer túl nagy falatnak bizonyul. Kezemben egy fél zellergumóval épp ezen töprengtem, meg azon, hogy mindezek fényében mit is főzzek vacsorára, amikor ragyogó ötletem támadt.
Ekkor persze még nem tudtam, hogy blogbejegyzésbe vagy szemeteskosárba való lesz-e az eredmény, mégis azonnal nekiláttam a megvalósításnak.
A zellert 1-1,5 cm vastag darabokra vágtam - legalább gond nélkül bele tudjak harapni, ha már ez a méretem. Egy teflontepsit vékonyan átkentem étolajjal, és belerakosgattam a zelletszeleteket. Megszórtam egy kis bazsalikommal, lehelletnyi sóval, és - most jön a lényeg - mindegyiket beborítottam egy ugyanakkora, vékony szelet holland kecskesajttal ("jong belegen geitenkaas" - Magyarországon ilyen sajtot még nem láttam, azt hiszem, ott gomolyát használnék helyette). Arra vigyáztam, hogy a sajtszeletek ne lógjanak le a zellerről, nehogy sülés közben "lekonyulva" megégjenek. Ezután nem volt más dolgom, mint a tepsit egy elegáns mozdulattal betolni a forró sütőbe, majd 25 perc múlva nekilátni az ínycsiklandozóan puha és illatos zellerszeleteknek. A kecskesajt lágysága a zeller karakteres ízével vegyülve minden zöldségimádót garantáltan a mennyországba röpít. Azt hiszem, ebédre friss, magos barna kenyérrel önmagában is tökéletes, de mi vacsorára ettük vajban sült citromos tengeri halfilével, kukoricás rizzsel, hollandi szósszal.
Így néztek ki a zellerszeletek sütés előtt. Készen sajnos nem jutott eszembe lefényképezni őket és mire észbe kaptam, elfogyott mind.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése