2014. március 28.

Mi az a KAL / CAL?

Újabb mérföldkő következik tervezői pályafutásomban: a jövő héten indul az első saját KAL-om.
No de mi is az a KAL/CAL?

A mozaikszó az angol Knit Along illetve Crochet Along rövidítése, és közös kötést-horgolást, együtt kézimunkázós projektet jelent. Nagyon röviden az a lényege, hogy egy csapat ember nagyjából egyszerre dolgozik ugyanazon a mintán, és közben segítenek egymásnak. Na jó, ezt elmagyarázom egy kicsit bővebben is.

A legtöbb KAL/CAL manapság internetes fórumokon fut. Pl. valaki talál egy mintát, amibe nem szeretne egyedül belevágni, és elindít egy egyprojektes csoportot a FB-n. Vagy egy tervező kiad egy új mintát pl. a Ravelry-n, és egyúttal meghirdet egy KAL-t is. De lehet persze közös projektet indítani akár egy helyi kézimunkaklubban is.
Aki szeretne részt venni a közös kötésben-horgolásban, az bejelentkezik az adott projekt csoportjába, és indulhat a buli. A KAL-fórumon mindent meg lehet beszélni, aminek a projekthez köze van: pl. a fonalválasztással kapcsolatos dilemmákat, a minta nehézségeit, technikai kérdéseket. Ha tervezői KAL-ról van szó, akkor maga a minta tervezője is figyelemmel kíséri a projektet, és a résztvevők első kézből kaphatnak választ a kérdéseikre. És ami legalább ilyen fontos, hogy lehet egymást bátorítani, egymás fényképeit megcsodálni a készülő darabokról, és ha esetleg elfogy az alkotókedv, erőt meríteni a többiek munkáiból és kedves szavaiból.
Mindebből kiderül tehát, hogy együtt kötni, horgolni jó és az internetnek hála, erre akkor is van manapság lehetőségünk, ha nincs a környékünkön kézimunkaklub.

A Ravelry-n sokan kifejezetten vadásznak az ilyen projektekre, a fentieken kívül ugyanis van a KAL-nak még néhány előnye. Ha az ember megvesz a boltban egy kézimunkaújságot, abban általában minimális munkaleírást talál az egyes modellekhez, és ha elakad a darab elkészítése során, nincs helpdesk, ahol segítséget kérhet. Az online publikált minták ezzel szemben nincsenek oldalszámhoz kötve, így általában jóval részletesebb leírást tartalmaznak, mint a magazinok. Ráadásul a KAL során közvetlen kapcsolatban áll az ember a minta tervezőjével, aki általában nagyon segítőkész, ráadásul mindenki másnál jobban ismeri a mintát. Végül, mivel a tervezők számára a KAL marketingeszköz is egyben, a projekt idejére általában kedvezményt is adnak a minta árából, sőt nem ritka az sem, hogy egyéb jutalmat is szétosztanak vagy kisorsolnak a résztvevők között. Némelyik KAL határidős, de olyan is van sok, ahol nem kell különösebben sietni a munkával.

A tervezői közös projektek egy különleges fajtája a Mystery KAL/CAL. Erre úgy iratkoznak fel a résztvevők, hogy nem tudják, mi lesz a végeredmény. Kapnak persze információt a szükséges fonalról, és azt is elárulja a tervező, hogy pl. háromszögletű csipkekendő fog készülni, amihez ilyen és ilyen technikai tudás szükségeltetik, de a minta részleteit nem árulja el és fényképet sem mutat, ettől mystery vagyis titkos a projekt. A mintaleírást előre kitalált menetrend szerint, pl. heti adagokban kapják a résztvevők, vagyis mindig csak annyit ismernek a mintából, amennyit épp elkészítettek. Ez adja a projekt izgalmát: munka közben lassacskán mutatkozik meg a minta, és lépésről lépésre derül ki, hogy mit is készít az ember tulajdonképpen.

No, akkor most már teljesen képben vagyunk. Aki kedvet kapott egy KAL vagy CAL projekthez, ITT keresgélhet kedvére. Vagy várja meg a következő posztot, ahol is bemutatom a saját első KAL projektemet.


1 megjegyzés: