2017. január 2.

Horgolt angyalka, 3D harangocska

Alig kezdődött el a #CsKM játék, úgy érzem, máris használ a gyógymód. Amikor az első poszt írásakor rákerestem még egyszer a kis harang mintájára, hogy belinkeljem, egyből szembejött a Pinteresten még néhány másik kedves karácsonyfadísz, amelyek szintén nagyon megtetszettek. Szemben az elmúlt hónapok kézimunka-apátiájával, amikor már nézelődni sem nagyon volt kedvem, most azonnal előkaptam a horgolótűt, és az este hártalévő részét karácsonyfadíszek horgolásával töltöttem. Íme az eredmény:
A harang mintáját IDÁIG  sikerült visszakövetnem (ezt hogy mondjam szebben?), de úgy látom, már ők is máshonnan vették át. A rajzos mintát bemásolom ide, az eredeti forrást megtaláljátok a képen oldalt feltüntetve:


Cataniából, 3-as horgolótűvel készült, csakúgy, mint az angyalka. Annyit változtattam rajta, hogy nem láncszemekkel, hanem magic ringgel kezdtem, és készítettem neki nyelvet is a következőképpen:
Magic ringbe 5rp, a végén kúszószemmel összekötöm
Minden rp-be 2 rp
2rp-t összeköt 5x
3rp-t összeköt, 2rp-t összeköt
2rp-t összeköt (ezzel kész a bogyó)
15lsz a szárának
a harang belsejében rögzíteni, + 30 lsz akasztónak, visszaöltök a 15-be, hogy hurok legyen belőle, majd áthúzom a harang közepén lévő lyukon, és rögzítem.

Az angyalka mintáját ITT találtam, angol nyelvű szöveges leírás van hozzá. 
Mind a kettőnek annyira jó a tartása, hogy keményíteni sem kellett.  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése