Hohoho-hó!

Nos, megjött, annak rendje és módja szerint: a zimankó is, a jég is, a hó is.
Egy hete kezdett el esni. Haarlemben dolgoztam épp aznap, amikor késő délután kihajtottam a munkahelyem alatti mélygarázsból, meglepve láttam, hogy fehér az utca. Odabentről észre sem vettem, egész délután háttal ültem az ablaknak. Semmi kis hó volt ez még, de reggelre aztán fehérbe burkolózott az egész ország. Így is maradt azóta, már egy hete hó van mindenütt.
Így aztán most gyalog járunk iskolába a legkisebbel. Szeretem ezeket a napokat, szeretek a meleg, hosszú, téli szoknyámban baktatni a hóban, kézen fogva a kicsi lánnyal, aki nem is kicsi már, de még szívesen fogja a kezem. Bandukolunk ketten, jól bebugyolálva, ő magyaráz egész úton, oda-odalép, ahol még nem járt senki, hátrahagyva a lábnyomait. Gyönyörködünk a tél szépségeiben, a hólepte bokrokban, madárlábnyomokban. Aztán majdnem ott vagyunk már, mikor megszólal a csengő, jaj, szedjük gyorsan a lábunkat - szerencsére nem jár érte büntetés, ha véletlenül elkésünk picit.

A nagyok most is bicajjal mennek, vagányan, de azért óvatosan a bokáig érő hóban. Én meg aggódok minden nap, hogy odaérjenek rendben, a világ minden kincséért fel nem ülnék most a biciklire. Szerencsére a kerékpárutakat mindig gyorsan letakarítják hóesés után, és az iskolához majdnem végig kerékpárúton lehet menni.

Kézimunka terén az a jelen helyzet, hogy félbehagytam megint a kék pulcsit, amit magamnak kötök már egy éve lassan, mert "közbejött" egy sál. Mi más is történhetett volna? Nagyfiamnak fázni kezdett a nyaka. Elővette a sálját, amit évekel ezelőtt kötöttem neki: "anya, ez kicsi! Nincs egy nagyobb? Egy olyan, amit az jól az arcomba tudok húzni?" Dehogy nincs, már húztam is elő a szekrény mélyéről a jó vastag, meleg férfisálat, amit sok-sok évvel ezelőtt szívem választottjának kötöttem karácsonyra. Első együtt töltött telünk volt, nem tudtam még, hogy neki sose fázik a nyaka. Örült azért a sálnak, értékelte, hogy belekötöttem a szívemet, fel is vette egyszer a jó hideg magyar télben, aztán szépen összehajtogatta, és eltette a szekrénybe. Emlegetjük azóta is a dolgot, és néha megfenyegetem az urat, hogy vigyázzon, különben kötök neki egy jó vastag pulcsit karácsonyra.
Szóval most megörültem nagyon, hogy végre megtalálja életcélját A Sál, és boldogan tekertem nagyfiam nyakába. A párom nézett nagyon, hogy honnan varázsoltam elő az Ő SÁLJÁT ilyen hirtelen (fogalma sem volt már, hogy melyik szekrény mélyén lapul), és jól a fia lelkére kötötte, hogy vigyázzon rá, mint a szeme fényére. Hát ezzel nem is lesz gond, hamar kiderült ugyanis, hogy a sál jó meleg ugyan, de mégsem egészen az, amire a fiatalúr vágyott. Nosza, nekem csak ez kellett. A hóeséstől már úgyis viszkettek a kötőtűim, elvágtattam hát a legközelebbi fonalboltba, aztán bőszen nekiláttam a munkának. Hamar elkészült az "ereklye" 11 évesre méretezett változata, és ezúttal biztos lehetek benne, hogy a gazdája használni is fogja a sálat, mert bár sok mindenben az apjára, de ebben rám ütött: neki bizony fázik a nyaka, amikor tombolnak kint a mínuszok.



sálak: kisfiúnak, nagyfiúnak, apukának :)