2013. augusztus 9.

Shetlandi mantra-sál

Amikor április végén az Ashton-kendőt befejeztem, a maradék fonallal játszani támadt kedvem. Arra voltam kiváncsi, hogyan mutatnak a fonal színátmenetei rövid sorokkal kötött darabon. Ezért egy több órás utazás alkalmával unaloműzőként sálat kezdtem el kötni belőle, amely aztán pár hónapon át egészen különleges helyet kapott a kézimunkáim között.

Egy hagyományos shetlandi legyezőmintát választottam ehhez a munkához, amely egyszerűsége ellenére roppant könnyed és elegáns, a vékony Katia Jaipur fonalból nagyon szépen mutat. A minta mindössze négy sor, de ebből is csak az első az, amire oda kell figyelni. Ez eléggé monotonná tette a kötést, ugyanakkor az ismétlődések sajátos lüktetése egyfajta ritmust adott neki. El is neveztem hamar mantra-sálnak, mert ahányszor csak a kezembe vettem, az volt az érzésem, mintha mantrát énekelnék a kezeimmel.

A minta másik tulajdonsága, hogy egyszerűsége miatt bármikor abbahagyható, így más munkákkal ellentétben akkor is kézbe tudtam venni, ha csak pár percem volt, hogy belemerüljek a sál dalába. Ezért aztán nem is siettem befejezni, kötöttem-kötögettem ha éppen kedvem támadt, de arra gondoltam, jól jön majd nyaralás közben is egy ilyen kézimunka. Így is lett, a vakáció alatt jó időtöltésnek bizonyult, majd amikor szükségem lett a kötőtűre egy másik munkához, akkor gyorsan befejeztem.




A sál teljes leírása letölthető a innen.
A mintát (18-cal osztható + 3) szemmel kell kötni. A színessel jelölt részt tetszés szerint ismételjük (ezt jelöltem ... -tal), majd a végén még egy szemet kötünk. A szélszemeket nem jelöltem a rajzon.
Jelmagyarázat:
- sima
fordított
o ráhajtás
^ két szemet simán összeköt

-
 
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
4.
-
 
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
3.
l
 
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
2.
-
...
^
^
^
o
-
o
-
o
-
o
-
o
-
o
^
^
^
-
1.

6 megjegyzés:

  1. Kedves Panka!
    Azt szeretném megkérdezni, hogy amit látunk az a színe, ugye? Tehát az 1-2, 2-3, 3-4 stb. sor között van egy fordított visszasor? Mert én így értelmezném!
    Előre is köszönöm a segítséget!
    Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ábrán az összes sort látod. Tehát az 1. és 3. színe sorok, a 2. és 4. pedig a vissza sorok. A minta összesen 4 sorból áll. Sok sikert! Panka

      Törlés
    2. Köszönöm szépen! :D

      Törlés
  2. milyen fonalat hasznaltal, nagyon szepek a szinek,

    VálaszTörlés
  3. Hi there!
    I’m having a difficult time starting my Shetland manttra scarf. The pattern says Cast on 55 stitches plus two edge stitches. Then it goes on to say that to get smooth and flexible edges I’m to,

    yarn over from front to back on the right needle then slip one
    at the end of the first row knit the last Stitch
    at the beginning of the second and all following rows as above
    at the end of the second and all following rows knit 2 together (knit the Y O and the slipped first stitch together.)
    I keep running into the problem of having too many stitches on my needle. Was I supposed to cast on 57 stitches or just 55? If I yarn over on the 1st row and don’t knit two together on the end of that row then I will end up having rows with an alternating numbers of stitches.

    I got this pattern from Panka’s Patterns here on Ravelry and I’m really hoping to do it because it’s super cute. Any help would be appreciated.

    Trisha

    VálaszTörlés